A stadionban a hetvenes, nyolcvanas évek hangulata érződik, ám az öreg pályán nem tűnt fel, hogy a klub jelenkori, fiatal játékosai az NB III-ban rúgnak labdába.
A Chelsea-t irányító Xabi Alonso csalódottan fogadta a kiesést, ugyanakkor úgy vélte, csapata versenyképes teljesítményt nyújtott az Anfielden.
A férfiak 65 kg-os kategóriájában lökésben és összetettben is világcsúcsok születtek.
A magyar, tajvani duó egy tajvani párostól kapott ki a negyeddöntőben.
Már délelőtt bő hétezer ember látogatott ki a Barisz Arénába pénteken, nem véletlenül...
Steph Curry ismét varázsolt, négy félpályást is dobtak az éjszaka.
A 12 csapatos bajnokság létrehozása óta nem történt ilyen; 1990-ben a teljes ősz váltás nélkül pergett le, 1985–1986-ban egyáltalán nem cseréltek edzőt.
Szombathelyen járták végig a ranglétrát, a Honvédban volt két nagyon jó közös idényük, de egy ideje már ellenfelek a medencében.
Az Oilers kapusa, Tristan Jarry 24 lövésből 24-et védett a Calgary ellen.
A Torontóban Sallói Dániel egy sárga lapot gyűjtött be a DC United ellen.
Taotérkép készült 1407 milliárd forintról – az adatokat Szabados Gábor sportközgazdásszal vizsgálta meg a Nemzeti Sport.
A Pick Szeged az utolsó csoportmérkőzését játssza a férfi kézilabda BL-ben, a BVSC és a Honvéd összecsap a férfi vízilabda Eurokupában.
A Nemzeti Sportcsütörtöki számából ajánljuk:A nagy múltú, ám manapság az NB III-ban szereplő Csepel SC közel járt ahhoz, hogy búcsúztassa az NB I-es DVSC-t a labdarúgó Magyar Kupából. Kétszer is vezetett, még a rendes játékidő leteltekor is előnyben volt, a Loki azonban a ráadásban megfordította a párharcot. A 114 évvel ezelőtt alapított klub az élvonalban négyszer is bajnok volt (1942, 1943, 1948, 1959), ezzel az előkelő nyolcadik helyet foglalja el a rangsorban. Ám a fényes időszakot olyan…
ALAPVONAL. Az Old Traffordban – elvben – egyetlen futballistának sem lehetne biztosabb a pozíciója, mint a United generációs alapkövének. Ugyanakkor a frusztrációja egyre gyakrabban jelentkezik, ha nem mennek jól a dolgok.
NS-VÉLEMÉNY. A pénz persze óvatos duhaj, nem hajlandó egyik pillanatról a másikra özönleni.
Zalai öröm, lelkes szurkolók és hitetlenkedő győriek a képeken.
Sorfalat álltak csapattársai az aranylabdás Harry Kane-nek.
Hegyi Krisztián és Vitályos Viktor csapata kiesett a Cseh Kupából.
A Melsungen idegenbeli iksszel menekült meg, a Wisla Plocknak a Nantes-ot kellett legyőznie.
Mindkét magyar érdekeltségű csapat egy győzelemmel és két vereséggel áll a tabellán.