A 17 éves, utánpótlás-válogatott Karsai Ferenc a finn Jokerit játékosa.
Szilágyi Gyula három extrém teljesítménytúrát is teljesített a nyáron.
Százszázalékos mérleggel jutott a férfi vízilabda Konferenciakupa 2. selejtezőkörébe a Vasas.
Kiah Stokes beállította a legendás Lisa Leslie egyik blokkrekordját.
A görög csapat az előző idényben ezüstérmes volt hazája élvonalában és jelenleg is a tabella második helyén áll.
A korábbi válogatott labdarúgó Charleroi-ból hazatérve újra a magyar labdarúgásban szeretne dolgozni.
A Ferencváros több mint öt hónap után ünnepelhetett ismét hazai bajnoki győzelmet.
Igaz, az edzőváltás oka elsősorban a gyenge bajnoki kezdés: Stopiráék mindössze kilenc ponttal a 13. helyen állnak.
Lawson beteljesítette gyerekkori álmát, majd közelebb segítette a Racing Bullst a történelmi sikerhez.
„Soha nem fogjuk elfelejteni azt a kölcsönt... Az egyetlen aranylabdás, aki viselte a színeinket. Hatalmas gratuláció!”
A „vörös ördögök” szombaton a Chelsea vendégei lesznek.
Viszont egyesben még versenyben van a magyar játékos.
A keret nem teljes: a külföldön szereplők közül csak a két, olasz klubban játszó, Zalánki Gergő és Leinweber Olivér kapott engedélyt a részvételre.
A tight endek nemzeti ünnepén az ötletgazda George Kittle-nek nem volt mit ünnepelnie.
Andoni Iraola a biztos válasszal megvárja a kedd délutáni edzést.
A világelit számára már előtte, jövő pénteken megkezdődik a világkupa-sorozat a mexikói Cancúnban.
„A versenyeknek a 2016-os riói olimpia és paralimpia helyszínei adnak otthont, ami bizonyára plusz motivációt jelent majd mindenkinek.”
Tizenhét fős magyar csapat utazik a Dohában jövő kedden kezdődő versenyre.
A kétszeres BL-bronzérmes azeri rivális minimális különbséggel győzött.
A bakonyiak két góllal nyertek a Kaposvár vendégeként.