„Úgy látszik, hogy az a munka és segítség, amelyet a járás kisebb klubjainak igyekeztem nyújtani, nagyon hamar beérett. Egy kis futball-láz indult el a térségben, ami rendkívül pozitív történet.”
1954 – Mítoszromboló iratok a magyar vb-győzelem „emlékére” kiadott 3 forintos darabokról.
Az ötszörös aranylabdás ikon ezzel olyan globális üzleti vállalkozást épített ki, amilyenre korábban még nem volt példa.
„Jó helyzetben vagyunk. Minden ellenféllel játszottunk már legalább egyszer, így tudjuk, hogy bárkit képesek vagyunk legyőzni” – Robert Klauss.
A kétszeres olimpiai bajnok Camille Herrem bekerült az északi válogatott bő Európa-bajnoki keretébe.
Az Intert irányító Cristian Chivu a kapuson kívül a teljes csapatát lecserélte volna a Venezia elleni meccs félidejében.
„Elsősorban rendszeres játéklehetőségre és mérkőzéstapasztalatra van szüksége. Úgy gondolom, Dunaszerdahelyen lehetősége nyílik erre” – Görbicz Anita.
Ismail Jakobs 33-szor lépett pályára Szenegál színeiben.
A stadionban a hetvenes, nyolcvanas évek hangulata érződik, ám az öreg pályán nem tűnt fel, hogy a klub jelenkori, fiatal játékosai az NB III-ban rúgnak labdába.
A Chelsea-t irányító Xabi Alonso csalódottan fogadta a kiesést, ugyanakkor úgy vélte, csapata versenyképes teljesítményt nyújtott az Anfielden.
A férfiak 65 kg-os kategóriájában lökésben és összetettben is világcsúcsok születtek.
A magyar, tajvani duó egy tajvani párostól kapott ki a negyeddöntőben.
Már délelőtt bő hétezer ember látogatott ki a Barisz Arénába pénteken, nem véletlenül...
Steph Curry ismét varázsolt, négy félpályást is dobtak az éjszaka.
A 12 csapatos bajnokság létrehozása óta nem történt ilyen; 1990-ben a teljes ősz váltás nélkül pergett le, 1985–1986-ban egyáltalán nem cseréltek edzőt.
Szombathelyen járták végig a ranglétrát, a Honvédban volt két nagyon jó közös idényük, de egy ideje már ellenfelek a medencében.
Az Oilers kapusa, Tristan Jarry 24 lövésből 24-et védett a Calgary ellen.
A Torontóban Sallói Dániel egy sárga lapot gyűjtött be a DC United ellen.
Taotérkép készült 1407 milliárd forintról – az adatokat Szabados Gábor sportközgazdásszal vizsgálta meg a Nemzeti Sport.
A Pick Szeged az utolsó csoportmérkőzését játssza a férfi kézilabda BL-ben, a BVSC és a Honvéd összecsap a férfi vízilabda Eurokupában.