Az újonc nyolc nyeretlen mérkőzés után tudott győzni.
NS-VÉLEMÉNY. Közben a B-terv is műtőasztalra került.
A liverpooli csapat véleményes góllal gyűjtötte be a három pontot.
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:Kimi Antonellit ünnepli a világ – és főleg Olaszország. A Mercedes 20 éves pilótája nem csupán minden idők legfiatalabb világbajnoka vasárnap este óta, de 1953 óta, azaz 73 éve az első olasz is, aki felülhet a Formula–1 trónjára. Zsoldos Barna kétoldalas összeállításában az ifjú bajnok pályafutásának legfontosabb mérföldköveit épp úgy sorra veszi, mint az idény csúcspillanatait, és persze maga Kimi Antonelli is megszólal az első nagy ünneplés után.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Udinese vezetősége hétfőn menesztette Kosta Runjaic vezetőedzőt.
Noni Madueke karrierje sok hasonlóságot mutat a magyar válogatott védőével.
A Fiorentina svéd csatára, Alieu Njie csütörtök után ismét gólt és gólpasszt is jegyzett.
A válogatott kapus és klubcsapata nagyszerűen kezdte az idényt Spanyolországban.
A szakmai szavazáson 73 ország 19 806 labdarúgója voksolhat.
Cortina 23 év után tér vissza Olaszországba, ahol a nemzeti csapatot 2000 és 2003 között irányította, de volt klubcsapat edzője is.
Győzelemmel a tabella élére állhatnak a lila-fehérek, de nem lesz könnyű dolguk az egyre jobb formába lendülő diósgyőriekkel szemben.
Méhteleken a Szamos 1970-es áradása után bontakozott ki a futball, most ismét összeállt a két éve megszűnt együttes.
Az olasz sztárklub eddig hatszor találkozott magyar csapattal, és csak egyszer kapott ki – négy évvel ezelőtt a ZTE-től.
Finnország, Luxemburg és Svájc jelezte, hogy otthont adna a három év múlva esedékes viadalnak.
A Bologna labdarúgócsapatánál várják, hogy a városban közösen is megünnepeljék a vb-diadalt.
Az utolsó bajnokikat játsszák Európában a novemberi Nemzetek Ligája-fordulók előtt.
Az ünnepséget – amelyen vacsora, torta és videós összefoglalók is voltak – Diósjenőn Belák Gyula, a klub egykori titkára szervezte meg.
A brit szerint a Ferrarinál korábban is gondot jelentett, hogy a két versenyző keményen csatázik egymással. Verstappen szerint is ezen ment el a Scuderia sikere.
A Manchester CIty legyőzése után már bajnokesélyesként kell beszélnünk Fabian Hürzeler csapatáról?
Belus Tamás 11:15:58 órás idővel második lett a Vadlán Terep Ultra 108 kilométeres távján.