Egyelőre veretlen a Diósgyőr Feczkó Tamással, aki bízik benne, hogy az is marad: az NB I éllovasa, a PAFC ellen ötven százalék esélyt ad csapatának a továbbjutásra.
KEZDÉS: 18.00. Az eddig hibátlan spanyol Girona lesz az Olaj ellenfele Szolnokon a negyedik számú európai sorozat 4. fordulójában.
„Biztosan lesznek változások a legutóbbi mérkőzéshez képest, de most is nyerni akarunk” – jelentette ki Andoni Iraola, aki az utóbbi kilenc alkalommal egyszer sem küldte ugyanazt a kezdőcsapatot pályára.
„Nem az erőfeszítés, az elszántság vagy a győzni akarás hiányzott, hanem más dolgokban kellett volna jobban teljesítenünk...”
A negyedik forduló egyetlen élvonalbeli párharcában két olyan csapat csap össze, amely még mindig keresi a megfelelő összetételét és játékát.