Hamilton indul a pole-ból, mellőle Russell, míg a második sorból Leclerc és Antonelli rajtol.
+2 hasonló
A lila-fehérek megint hátrányból harcolták ki a győzelmet a Szusza-stadionban.
+2 hasonló
A lila-fehéreknél Horváth Krisztofer és Tijani ezúttal csak csere, a helyükön Krajcsovics és Vlijter játszik. A Szpari három Katonával kezdi a mérkőzést.
+2 hasonló
A második félidőben sebességet váltott a Ferencváros, Bognár György csapata pedig már nem tudta tartani a lépést, a hazai kapura pedig szinte semmi veszélyt nem jelentett az Üllői úton.
Kerkez a kezdőben, Szoboszlai a kispadon – az Arsenal sebzett vadként érkezik az Anfieldbe.
+2 hasonló
Sigér Dávidot nem nevezték a vendégek keretébe.
+2 hasonló
A magyar válogatott csapatkapitánya a kispadon kezd a rangadón.
+2 hasonló
2012 után játszik ismét bajnoki mérkőzést a két csapat egymással.
+2 hasonló
Mindkét csapat 17 pontot szerzett eddig.
Michael Carrick vezetőedző együttese a mostani szezonban eddig csak két meccset tudott megnyerni.
+2 hasonló
A hazaiak két hónapja nem nyertek bajnoki mérkőzést. Kövesse online közvetítésünket a mérkőzésről!
A zalaiak győzelmükkel megelőzték a fővárosiakat, akik holnap akár kieső helyre csúszhatnak a tabellán.
A brit versenyző a 2023-as, míg a csapat a 2025-ös Magyar Nagydíj után szerzett újra rajtelsőséget! Piastri kiesett a Q2-ben.
+2 hasonló
Mindkét csapat megőrizte veretlenségét. A vezetőedzőjüket nélkülöző bajoroknál Szaibarit, Gnabryt és Olisét is sérülés miatt kellett lecserélni.
+2 hasonló
A zalaiak győzelmükkel megelőzték a fővárosiakat, akik holnap akár kieső helyre is csúszhatnak is tabellán.
Jön a 141. Der Klassiker a friss aranylabdás Harry Kane-nel a főszerepben.
+2 hasonló
Az utolsó helyre visszacsúszó zalaiak egy győzelemmel megelőzhetnék fővárosi riválisukat.
Az ESMTK pontot rabolt az eddig hibátlan Gyula otthonából a forduló szombati rangadóján.
Az előző négy mérkőzésen tíz pontot gyűjtöttek a zuglóiak.
A hazaiak hét pontot gyűjtöttek az előző három fordulóban, a vendégek egyet sem... Kövesse helyszíni online közvetítésünket a mérkőzésről!