A magyar férfi jégkorong-válogatott a szlovén, a norvég és a házigazda francia csapattal mérkőzik meg a héten.
Jesús Owono sokkolták a történtek, Jesús de Miguel nem élte túl
„Amiatt volt bennem némi izgalom, hogy a játékosok miként fogadnak.”
Pintér Andrea kiesése miatt rövid távon a mindössze 16 éves, korosztályos válogatott Ilonka-Kalla Sára csatlakozik a Békéscsaba felnőtt keretéhez.
Gyászszünet a Real Madrid edzésén; sorra érkeznek a nagy klubok részvétnyilvánításai Jesús de Miguel tragikus halála után.
Az AEK és a Real Madrid keddi sajtótájékoztatói előtt körülnéztünk az AEK stadionjában, és annak környékén.
Vettel első vb-címe óta nem látott olyan sorozatot a Formula–1, mint ami most épül.
Gergő és Máté is nagyon várta már, hogy együtt legyenek a nemzeti csapatban.
Az FTC elefántcsontparti középpályása a Paks elleni kiemelkedő mezőnymunkájával ismét bizonyított.
Csupán másfél éve kezdett el a maratoni távra készülni, majd 11 hónapon belül lefutott négy maratonit úgy, hogy a harmadikkal Európa-bajnoki ezüstérmet nyert.
Két hazai vereség után mutattak ajtót Nuno Espírito Santónak a londoniak.
Ambros Martín új kihívás előtt, legfontosabb feladata a 2027-es németországi világbajnokságra való felkészülés lesz.
Sallai Roland a Stuttgart ellen is a Galatasaray jobbhátvédjeként játszhat.
A magyar férfi kézilabda-válogatott kapusedzője az Eb-selejtezők kezdete előtt értékelt.
A magyar teniszező sorozatban a harmadik versenyéről távozik nyeretlenül
A 40 éves svájci bíró munkáját egy ikerpár tagjai segítik asszisztensként.
Továbbra is nyeretlen az ETO ellen Jesper Jensen irányításával a Ferencváros.
„Az elmúlt három idényben minden mérkőzésen 90 percet szerettem volna játszani, de néha a tested azt mondja, hogy pihenj egy kicsit...”
A Kispest-Honvéd ellen Kanta József irányítja a csapatot a hétvégi fordulóban.
A visszaesés Jurek Gábor teljesítményén is nyomon követhető.