Az Újpest futsalcsapata BL-selejtezőben érdekelt, a Fehérvár az osztrák hokiligában lép jégre, folytatódik Asztanában a birkózó-vb.
+3 hasonló
Többek között Majka, Istenes Bence, Rácz Jenő és KKevin is válaszolt a kérdésünkre – Harry Kane és Lamine Yamal ugyanannyi voksot kapott.
+3 hasonló
A duplázó Maiga vezérletével már húsz perc után hárommal vezettek a zöld-fehérek, akik megszerezték első hazai győzelmüket.
+3 hasonló
„Vannak értelmezhető fejlődési pontok, ahol érdemes is a sportot finanszírozni, mert megvan a tradíció és a szaktudás is az adott területen.”
+3 hasonló
A Bayern München vezetőedzőjét pénteken mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A magyar kapus a hibátlan mérleggel álló címvédő ellen játssza a harmadik BL-meccsét a spanyol csapatban.
+2 hasonló
Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián Dakarban.
Az észak-koreai súlyemelőnő 2024-ben és 2025-ben is világbajnok volt.
A fiatal csatár már szerepelt hazája U15-ös és U16-os csapatában, és eddigi 13 mérkőzésén ötször talált a kapuba.
+2 hasonló
Az MVM Szegedi Vízisport Egyesület versenyzője bronzérmet szerzett Dakarban.
Az M4 Sportnak az MLSZ megerősítette, hogy a szükséges dokumentumokat elküldte a FIFA-nak.
+2 hasonló
A klub már be is jelentette új edzőjét, ami Máté Csaba és Máté Roland távozását is magában foglalhatja.
+2 hasonló
Az ifjúsági olimpia második versenynapjának magyar vonatkozású összefoglalója.
A Veszprém kapusa a dán válogatott összetartásán szólalt meg.
+2 hasonló
Egyiptomi arany, kolumbiai ezüst és észak-koreai bronz lett a vége.
A brit szerint a Ferrarinál korábban is gondot jelentett, hogy a két versenyző keményen csatázik egymással. Verstappen szerint is ezen ment el a Scuderia sikere.
+2 hasonló
Robin Peter ebben az idényben mindössze egyszer tudott nyerni a csapattal, az ADO Den Haag a kupából is kiesett.
+2 hasonló
Folytatódnak a küzdelmek a Bajnokok Ligájában és a Konferencialigában is.
+2 hasonló
NEMZETI SPORT ONLINE – FACEBOOK
+2 hasonló
A Ferencváros a gól nélküli első félidő után magabiztosan tartotta otthona három pontot.