Nikola Jokics tripla duplázott, Shai Gilgeous-Alexander és Luka Doncic is elérte a negyven pontot.
A három forduló után három ponttal álló Milan győzelmi kényszerben lép pályára – ez kinek előny?
„Szilárdan hisszük, hogy a labdarúgás messze túlmutat a pálya határain.”
A Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a a magyar bajnok az osztrák Hartberget fogadja.
Az NHL-ben először duplázó lett játékosa vezérletével győzött a Florida.
A meccs legjobbjának megválasztott Jude Bellingham a sarkazós góljáról beszélt.
A 20 esztendős Lichy Kristóf már szeptemberben a spanyol ötödosztályban szereplő Siello FC-hez került Diósgyőrből, de a tervek szerint egyelőre a klub második csapatában szerepelhet.
A Fenerbahce játékosai történelmi győzelemől beszéltek.
Több mint négy évig nem jött ki neki a lépés, most az asztanai világbajnokságon igen: ezüstéremmel tért haza a kötöttfogású 72 kilogrammos birkózó
Az El mellett a Konferencialigában is rendeznek meccseket. Magyarország–Montenegró férfi kézilabda Eb-selejtező.
ALAPVONAL. Kilencvenévesen maratoni? Azért mindennek van határa. Valóban van. Az egészségnek, az erőnek, a terhelhetőségnek. Csak azt volna jó néha megvizsgálni, hogy az adott határt ki húzta meg.
NS-VÉLEMÉNY. A döntés kikényszeríthető, tehát végrehajtandó.
Suscsák Máté duplázott az Airnergy elleni idegenbeli bajnokin.
A Borussia Dortmund és a Viking is otthon tartotta a három pontot, az Arsenal Prágában győzött, a Bruges pedig elvitte a pontokat Eindhovenből.
Mikel Arteta csapata csaknem elszórakozta kétgólos előnyét Prágában, Raya bravúrjai is kellettek a győzelemhez.
A fordulatos összecsapáson az utolsó tíz percben a találkozón ragyogóan triplázó hazaiak eldöntötték a mérkőzést
Mindkét magyar együttes három ponttal nyert, és mindkettő a harmadik győzelmét könyvelhette el.
Az idegenbeli 3:1-es siker után hazai pályán is ugyanilyen arányban győzött a magyar csapat a Schaffhausen ellen.
Pályán a Borussia Dortmund, a Napoli és Como is – zárul az alapszakasz 4. fordulója.
A 33. születésnapja után egy nappal Erling Haaland ellen küzdhet Willi Orbán, aki ezúttal is bekerült a lipcseiek kezdőcsapatába.