Hétfőn a lendvai színházi kávézóban a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (LKMNÖK) Tanácsába való jelöltsége kapcsán mutatkozott be Škrilec Ksenija, aki több mint három évtizedes nemzetközi és diplomáciai tevékenysége után a tapasztalatait, a tudását és a nemzetközi kapcsolatrendszerét fokozottabban szeretné a szülőföldje fejlődésének szolgálatába állítani.
Ahogy Škrilec Ksenija az egybegyűlt újságíróknak elmondta, Hármasmalomban nőtt fel, Lendva az otthona, innen indult a…
Népújság
„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” – Bibó István gondolataival kezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett muravidéki megemlékezés, amelynek október 18-án a hodosi kultúrház adott otthont. Az ünnepségen Kelemen Gertrud, Magyarország lendvai főkonzulja mondott ünnepi beszédet, majd a Hargita Székely Néptáncszínház előadását láthatta a közönség.
+2 hasonló
A Magyar Nemzeti Közösség Rádió- és Tévéműsorai Programbizottsága 11. rendes ülésén a magyar nemzetiségi rádió- és tévéműsorok az idei év január és szeptember közötti időszakára vonatkozóan a programbeszámoló, a 2027-es program- és gyártási terv tervezete, valamint az aktuális kérdések között az RTV-ről szóló törvény nemzetiségi vonatkozásai kerültek terítékre.
A Szlovén–Magyar Közös MURABA Alap keretében megvalósuló „Örökség és a jövő hídjai: fenntartható fejlődés a sokszínű közösségekért” című projekt keretében már megkezdődtek az építési és felújítási munkálatok mindkét tervezett helyszínen, a dobronaki községi épületben, valamint a zsitkóci falu- és tűzoltóotthonban.
Október 23-án a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet (MMISZ) delegációja Tone Kajzer szlovén külügyminiszterrel és munkatársaival egyeztetett Ljubljanában. A találkozón az MMISZ képviselői bemutatták a szervezet eddigi munkáját és felvázolták a jövőbeli szakmai terveinket is.
Még az idén 5 milliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új pályázati felhívásai november közepéig folyamatosan jelennek meg. „Miközben az NKA megújításán dolgozunk, hogy a kulturális támogatások elosztása igazságosabb, átláthatóbb és szakmai alapokon nyugvó legyen, nem várathatjuk tovább azokat az alkotókat és kulturális szervezeteket, akiknek a munkájuk folytatásához…
Népújság
A Rábavidéken és a Muravidéken tett közös látogatást október 9-én Tarr Zoltán, Magyarország társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere, valamint Suzana Lep Šimenko, a határon túli szlovénokért felelős miniszter. Programjuk során a térség kisebbségi közösségeinek életével, szervezeteivel, intézményeivel, valamint a helyi kezdeményezésekkel ismerkedtek. Üzenetük: közös cél a két kisebbség további támogatása, a Szlovén–Magyar Közös Alap programjainak folytatása. Képünkön a…
Népújság
A Lendvai Magyar Főkonzulátuson hétfőn ünnepi fogadással emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról. Ünnepi beszédet mondott Rada Csaba, a külügyi tárca európai és észak-amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, a szlovén–magyar kormányközti vegyesbizottság társelnöke.
Népújság
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Szlovéniában a Pivkai Katonai Történeti Parkban megnyílt az „1956: forradalom és szabadságharc” című kiállítás. A rangos eseményt, mely a megemlékezési rendezvénysorozatot indította, Lojze Peterle, az első demokratikusan megválasztott szlovén kormány elnöke és Jeszenszky Géza, Magyarország egykori külügyminisztere nyitotta meg ünnepélyesen (képünkön). Az évforduló tiszteletére a Muravidéken és Ljubljanában is több…