Egy klímakonferencián vázolták fel a sötét jövőt, amit azért még meg lehet előzni.
Az üzleteket, boltokat nehezebben lehet majd megközelíteni, de csak rövid ideig tart a munka.
Összesen 116 millió forintba kerül a felújítás, a közgyűlésben felmerült, hogy ez kidobott pénz lehet.
A bíróság rablás és más bűncselekmények miatt 3 év 10 hónap börtönre ítélte a férfit.
Nyugat.hu
A nő súlyosan megsérült, a sofőrnek bíróság elé kell állnia.
Van olyan része az épületegyüttesnek, amit már a természet is visszavett. Tragikomikus állapotokkal találtuk szembe magunkat a szebb napokat is látott börtönben.
Gyerekként még a Haladás meccsein jártam, aztán csaknem három évtizedig kimaradt az életemből a sportlelátók világa. Szerdán a Körmend–Falco rangadón tértem vissza, rögtön a vasi kosárlabda legfeszültebb párharcának kellős közepébe.
Programajánlónk következik.
A szurkolók támogatói kezdeményezést indítottak az SZKKA megsegítésére. A cél, hogy a klub pénzügyi nehézségei ellenére a fiatalok továbbra is helyben fejlődhessenek, és a városnak megmaradjon az élvonalbeli női csapata.
Véget ér a 2026-os szezon.
A körzet országgyűlési képviselőjét a város gazdasági lehetőségei és az azbesztpályázat anomáliái miatt is kritizálták a városi közgyűlésen.
Az önkormányzat behúzta a féket, amikor kiderült, hogy gondok lehetnek az azbesztpályázattal.
Szombathely polgármestere bevallotta, néha Deutsch Tamás posztjaival igazolja maga előtt, hogy jó helyre szavazott tavasszal.
Egyelőre csak annyi biztos, hogy a helyzet bizonytalan.
Egyhangú döntés volt.
A Csónakázó-tó közelében találta az ékszert, most bíróság elé kell állnia.
Az Illés Akadémia vezeti a Vas megyei mezőnyt, de a második helyen nem egy futballklub, hanem a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub áll. A Körmend több állami pénzt költött el, mint a Falco.
A lakók értesítették a tűzoltókat, mert a férfi napok óta még a csengetésre sem reagált.
Az országgyűlési képviselő azt kéri, ha valakinek közpénzek felhasználásával kapcsolatos visszaélésekről vagy gyanús ügyekről van tudomása, értesítse őt.
Az elmúlt hónapokban bontottak már el kisebb épületeket. Most jön az egykori konyha, és ha minden a tervek szerint alakul, jövőre az egykori cellákkal folytatják.