Szombathely polgármestere felháborítónak és szakmaiatlannak nevezte a minisztérium lépéseit, amelyek megoldhatatlan helyzetet teremt.
A városi közgyűlésen arról is szó lesz, hogyan bővítik a hulladéklerakót.
Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a rovott múltú vádlottal szemben.
Szombathelyen 10-15, Kőszegen 3-7 mm csapadék hullhat.
+1 hasonló
A Telex Párizsban találta meg a volt miniszterelnököt.
+1 hasonló
Vasárnap délután nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és megérkezik az eső, de a jövő hét elején már több napsütésre számíthatunk.
Tarr Zoltán kulturális miniszter nemrég jelentette be, hogy átvizsgálják a népfőiskolai hálózatot, ahová a volt MMIK is tartozik.
Nekiálltak maguk az azbesztveszély elhárításának, várják, mi lesz a 86-os és 87-es főút újjáépítésével, a város elhasználódott, pénzük kevés. Tudja: a kormánynak fontossági sorrendben kell haladnia, s még az is lehet, hogy előrehozott önkormányzati választások lesznek. Nemény András polgármesterrel beszélgettünk.
Be kell vallani: annyi mindent túlélni ebben a felgyorsult világban nem akármilyen teljesítmény.
A változás mozgásteret ad a kormánynak arra, hogy más operatív programokban új pályázatokat írjon ki, miközben segített kiszabadítani az uniós pénzeket is.
A laza, rögzítetlen kövek könnyen megbillenhetnek, így komoly sérülésveszélyt rejtenek.
Nemény András polgármester közölte, hogy a városnak tavaly 600 millió forintot kellett befizetnie a Területfejlesztési Alapba, az idén 250 millióra lenne jogosult. Ezt most nem kaphatja meg.
A férfi súlyos sérüléseket szendvedett. Az eset még áprilisban történt, az ügyészség most emelt vádat az ügyben.
Négy napon keresztül 37 ország fiataljai mérték össze tudásukat a Schaeffler Aréna Savariában, a WTT Youth Contender állomásán.
A balesetben megsérült férfival szemben felmerült az ittasság gyanúja.
Érdemes elővenni a kabátokat, délután is csak maximum 10 fok lesz.
A Gravitáció SZKKA 34–31-re győzte le az Eszterházy SC-t a női kézilabda NB I hetedik fordulójában.
Egészen a kupoláig tartott a rendezvény.
Meghallgatták az ügyvezetőt, de még maradtak nyitott kérdések.
Folytatjuk rendhagyó szombathelyi városnézésünket, ezúttal a Rohonci uti Domus üzletházat jártuk körbe.