A gázolaj átlagára már 88 forinttal haladja meg a benzinét.
+4 hasonló
A Szombathelyi Tankerületi Központban viszont eredménytelen lett a pályázat.
+4 hasonló
A kormányjavaslat szerint az elektromos rollereket ezentúl két járműkategóriába sorolják. A kis teljesítményűeket csak 14 éven felüliek használhatnák, a nagy teljesítményűek használata jogosítványhoz lesz kötve.
+4 hasonló
Több mint tíz százalékpontnyi szavazót vesztett az április 12-i parlamenti választás óta a volt kormánypárt.
+4 hasonló
A Vas Megyei Főügyészség más bűncselekmények mellett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő vádlottal szemben.
+3 hasonló
A hírt a miniszterelnök jelentette be.
+3 hasonló
A Szombathely felé tartó autó vezetője látta, hogy a szemből érkező jármű besorol a kanyarodósávba és lassít a kereszteződésnél. A következő pillanatban a másik sofőr gázt adott. A gépkocsi visszasodródott az ütközés erejétől.
+3 hasonló
A demokraták a képviselőházban kényelmes, a szenátusban elsöprő többséget szereztek.
+2 hasonló
Nyugat.hu
+2 hasonló
A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű.
+2 hasonló
Bemutatókkal, koncertekkel, előadásokkal várják az érdeklődőket november 7-én.
+2 hasonló
A 7366-as úton végeznek műszaki mentést a tűzoltók.
+2 hasonló
Mindenszentek és halottak napja környékén megtelnek a temetők virágokkal, a sírokon pedig apró lángok őrzik az emlékezés csendjét.
+2 hasonló
A négyes viszont majdnem 5 millió forintot ér.
A közelgő halottak napja alkalmából tartottak megemlékezést Körmenden és Szombathelyen a katasztrófavédelem munkatársai.
A szombathelyi polgármester szerint a pályázati kiírás olyan levegővizsgálatokat is megkövetelhet, amelyek több százmillió forintba kerülnének.
Novembertől nem a NER-közeli cég gyártja a Petőfi TV és Rádió műsorait.
Ez a munka bruttó 856 millió forintba kerül, majdnem annyiba, mint az Oladi Plató útjainak bitumenes lefedése.
Az egyik autó vezetőjét a mentők kórházba szállították.
Megjelent a HVG 2027-es gimnáziumi rangsora.