Origo
Szerinte az új technológiával rengeteg életet menthetnek meg.
Origo
A szuperbaktérium-fertőzések száma és jelentősége is növekedett 2007 óta.
Origo
A játékosok jogi lépést fontolgatnak a felvételeket kiszivárogtató taxis ellen.
Origo
A baltiak kapitánya két helyen változtatott az eddig négyből négyet nyerő csapaton.
Origo
Valami megváltozott: a nagy láncok már szívesebben alkalmaznak időseket, mint fiatalokat.
Origo
A hideg vízben nem tudott segítség nélkül a partra úszni.
Origo
Génmódosított állatok termelik az ellenanyagokat.
Origo
A hitelfelvétel több mint 85 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
Origo
Százhatvan milliárd forintnyi hazai és uniós forrást fordítanak a felújításokra.
Origo
A szökött gyereket körülbelül 15 méterre sodorta el a víz.
Origo
A jogszabály kimondja az egyház és az állam szigorú elválasztását. Eddig ez volt a Köztársaság alappillére.
Origo
Egy hét múlva mehet is a bíróságra.
Origo
Nagyon tanulságos sorok, mindenkinek el kéne olvasnia.
Origo
Valami nagyon elvonta a spanyol hátvéd figyelmét.
Origo
Zajlik a színész rágalmazási pere.
Origo
Helyette a családok támogatása a fontos - mondta Rétvári Bence.
Origo
Demeter tulajdonképpen a milliárdos Simicska Lajos embere. Az ő tudtával került az LMP-be.
Origo
Örülhetnek, akik bírják az állandó káromkodást.
Origo
A belső vizsgálat szerint ártatlan volt, a közvélemény szerint gyilkos.
Origo
A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy a portáját akarta kikövezni a buszmegállóból felszedett térkövekkel.