Origo
A szövetségi kapitány 2018 ősze óta építi a válogatottat.
Origo
Az eredetileg szintén májusi időpontban lévő, legnagyobb magyar ultra-terepfutó rendezvényt törölték.
Origo
A járványügyi helyzet miatt döntött így a szervezet.
Origo
Az NFI a magyar filmipar egészéért felelős intézményként igyekszik mérsékelni a hazai filmipar veszteségeit.
Origo
A mikroorganizmus képességeit a hulladékgazdálkodásban lehet majd felhasználni.
Origo
Napok óta 10 százalék alatti a növekedés az új betegek számát tekintve.
Origo
Szerbiában még nincs ilyen korlátozás, de várhatóan ott is bevezetik.
Origo
Addig ütötték rúgták, míg el nem tört a nyakcsigolyája.
Origo
Senkit nem engedtek be hozzá.
Origo
Gyorsan meglovagolták a járványt.
Origo
A nemzetgazdasági szintű bruttó átlagbér 375 ezer 200 forint volt az év első hónapjában.
Origo
Már 5 kilométeres a kamionsor.
Origo
Rengeteg androidos app kéri le a többi alkalmazás listáját.
Origo
Már az is megvan, hol lesz majd látható.
Origo
A repülők öt városból szedik össze az ott rekedt magyarokat.
Origo
Deutsch Tamás EP-képviselő írása.
Origo
A szervezet szerint a rendkívüli állapot kiemelt korrupciós, és szabálysértési kockázatot jelent.
Origo
A férfit a lépcsőházban, a feleségét a lakásban találták holtan.
Origo
A Paris Saint-Germainben több sztárjátékosnak is kérdéses a jövője.
Origo
Tuller Ügyvédi Iroda: a bíróságok minden olyan intézkedést megtehetnek, amely nem igényli tárgyalás tartását.