A játékos mögött az embert is megismerte.
Imádkozni járnak a különös járdafolthoz, a pap is megszólalt.
Egy második emeleti lakás erkélye és egyik szobájának berendezési tárgyai kaptak lángra Budapest VI. kerületében.
Szombaton borongós idő köszönt ránk, a hidegfront mínuszokat és esőt hoz.
Gary Neville, Roy Keane és társaik kérdezték a színészt.
Bár Deutsch Anita nem így tervezte, mégis elégedett lehet.
Van, aki a hosszú repülőúton a lábtérért küzd, más a házastársi közelségért.
A rendőrök a nő mindkét karján ragasztószalag okozta nyomokat találtak.
Nyögések miatt bírságolták meg.
A 25 éves férfi ellen eljárás indult.
A közlekedésben is komoly fennakadásokat okozott a szélsőséges időjárás.
Egy család hagyományos programja is meghiúsult.
Masniba „csomagolta” magát.
A férfi nem tudta fogadni a nő hívását, azóta pedig bűntudat gyötri.
Ezúttal egy Premier League-klasszis az áldozat.
A politológus összefoglalta és értékelte a nap eseményeit.
A tervek szerint október 27-én ideiglenesen leállhatnak a harcok Oleski körzetében.
Túlélte a holokausztot, majd 1956 után akasztófán végezte.
Fájdalmas emlék kapcsolódik hozzá.
Közel 1 millió forintos bírság lett a dühöngés vége.