Több mint 30 milliméter eső zúdult le két településen is.
+4 hasonló
A magyar csatárt már a szünetben lecserélték.
+4 hasonló
Ma is több oktatási intézmény kapott bombafenyegetést.
+4 hasonló
Már korábban is elítélték.
+4 hasonló
Kérdéses a két legnagyobb sztár játéka.
+4 hasonló
Vitális Milán játékára is jó esély van a kedd esti BL-meccsen.
+4 hasonló
Vitális Milán a hajrában állt be.
+4 hasonló
Komoly veszteség érte a Real Madridot a Barcelona elleni rangadó előtt.
+4 hasonló
Sokkal nagyobb a baj, mint hitték.
+4 hasonló
Ezúttal a 2027-es költségvetés lakásépítési- és felújítási programjába kaphattunk pontosabb betekintést.
+4 hasonló
Elhunyt egy legendás szinkronszínész.
+4 hasonló
A Nemzeti Színház vezérigazgatója a Négyszemközt Andor Évával című podcastben a színház jelenlegi helyzetéről és saját megéléseiről is beszélt.
+3 hasonló
A százezer forint értékű roller ellopását térfigyelő kamera rögzítette.
+3 hasonló
Fontos figyelmeztetést adott ki a Nébih: határérték feletti alkaloidtartalom miatt visszahívták az Auchan egyik népszerű élelmiszerét.
+3 hasonló
Donald Trump alelnöke nyíltan a konfliktust nevezte meg a republikánusok vereségének fő okaként. A kijelentésével Vance látványosan távolságot tarthat a népszerűtlen háborútól, miközben egyre többen a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjeként tekintenek rá.
+3 hasonló
Újabb mérföldkőhöz érkezett a budapesti Petőfi híd korszerűsítése: eldőlt, melyik cég készítheti el a felújításhoz szükséges terveket.
+3 hasonló
Rémisztő felfedezéshez vezetett egy csőtörés.
+3 hasonló
Akár két héten belül, a sencseni APEC-csúcson is összeülhet a három nagyhatalom vezetője. A Kreml az ukrajnai háborúról, Donald Trump viszont elsősorban a nukleáris leszerelésről tárgyalna.
+3 hasonló
A Fidesz elnöke a nemzeti gyásznapon a szabadságharc áldozatai előtt tisztelgett. Bejegyzéséhez a „Gloria Victis!” feliratot fűzte.
+3 hasonló
A támadók három vérbank hűtőrendszerét vették célba, a vérkészítmények hőmérsékletét próbálták veszélyesen magasra állítani. Az utolsó pillanatban sikerült megakadályozni a bajt.
+3 hasonló