A falu a múlt század folyamán fokozatosan elnéptelenedett.
A Felsőszeli és Tallós települések együttműködéséből született klub ma már a Galántai járás egyik legelismertebb utánpótlásműhelyévé vált.
A jelenlegi jelek súlyos szexuális bűncselekmények lehetőségére utalnak.
A dunaszerdahelyi klub karatékái az aktuális versenyen és az előző szezon összesített értékelésében is eredményesen szerepeltek.
Együttműködési memorandumot írt az egészségügyi és a belügyminisztérium.
Edzői nyilatkozatok a 0:0-val végződő mérkőzés után.
Az eset során az egyik dolgozó orra eltört.
A mostani vita a Nobel-bizottság döntésén túl is következményekkel járt: az amerikai kormányzat szankciókat vezetett be a Nemzetközi Büntetőbírósággal szemben néhány órával azután, hogy bejelentették Pillay díjazását.
Az is gyanút keltett, hogy valaki autóval hordta az embereket a szavazóhelyiségekhez.
A baleset pontos okait és körülményeit még vizsgálják.
Uniós vezetők gratuláltak a szerbiai Egyetemista Listának.
Ha ismeretlen személyek sürgetik a fizetést, vagy előzetesen nem tisztázzák a szolgáltatás árát és a munka pontos tartalmát, akkor keressék fel a rendőrséget
A Dunaszerdahelyi járásban a rendőri állomány több mint negyede hiányzik.
Az elképzelések szerint Volodimir Zelenszkij, Vlagyimir Putyin és az Egyesült Államok elnöke a G20-ak decemberi, floridai csúcstalálkozójának margóján ülhetne újra tárgyalóasztalhoz.
Összefoglalónk a a dunaszerdahelyi területi VII. és VIII. liga hétvégi küzdelmeiről.
Bár már láttak ilyen állatot Magyarországon, rendkívül ritkának számít.
Összefoglalónk a II. liga és a III. liga nyugat-szlovákiai csoportjának hétvégi küzdelmeiről.
A Republika alelnöke arról beszélt, hogy „fokozatosan fel kell nyitniuk az emberek szemét.”
Összesen 159 olyan polgármesterjelöltet választottak meg, akit a magyar párt önállóan jelölt.
A violák továbbra is küszködnek a helyzetek kihasználásával.