A helyszíni sürgősségi ellátást követően az érintettetek kórházba szállították.
A pénz nem minden. Kivéve, ha van belőle elég. Akkor például repülni is könnyebb.
A párt ezért beadvánnyal fordul a parlament összeférhetetlenségi bizottságához.
A továbbtanulás előtt álló diákoknak ma már nemcsak azt kell végiggondolniuk, mi érdekli őket, hanem azt is, milyen lehetőségeket kínál az adott pálya.
A kiadási oldalon elsősorban az államadósság kezelésével kapcsolatos költségek emelkedtek.
Tanúvallomások szerint a gyanúsított a nácizmussal és a rasszizmussal rokonszenvező kijelentéseket tett. Többször beszélt pozitívan például Adolf Hitlerről.
Idegen vagyon kezelésével kapcsolatos kötelezettség megszegésének bűntette miatt indítottak ellene eljárást.
A siker mögött hosszú hónapok kitartó munkája, számtalan délutáni gyakorlás, próbálkozás, javítás és újratervezés áll.
Azt egyelőre nem tudni, mitől nyílt fel ennyire a Toyota teteje.
Szerinte számos helyi lakos törvénysértést sejt.
Heti körkép légióskodó felvidéki játékosok és edzők teljesítményéről.
Egy külföldi diák azért ment a bankba, hogy felvegye a tartózkodási engedélyéhez szükséges összeget.
A 45 éves Juraj a feleségével volt a luxuhotelben.
Amikor az áldozat megpróbált elmenekülni, a gyanúsított fizikai erőszakot alkalmazott vele szemben.
Egy temetkezési vállalat épületében 180 euróért meg is lehet szállni.
Veszélyes vegyi anyagokat mutattak ki a közösségi oldalakon rendkívül népszerűvé vált, gőzgombócot mintázó stresszoldó játékok egyes változataiban.
A régi, szigeteletlen családi házak tulajdonosai akár több ezer eurós éves többletkiadással is szembesülhetnek.
A 76 éves férfit hivatalosan meggyanúsították, illetve javasolták vizsgálati fogságba helyezését.
Országos kötöttfogású birkózó-bajnokságot rendeztek a Csallóközben.
A The New York Times, a Le Monde, a Spiegel, a Die Zeit, a The Guardian és társaik, akik kívülről már nem is látják, mennyire elképesztően megcsúsztak. Magyarorszgon ugyanez zajlik a HVG-nél, a Telexnél és több más lapnál.