A DAC ezúttal hazai pályán fogadhatja az FC Košicét, míg a Komárom szintén saját otthonában a Michalovce ellen gyűjtené be a következő három pontját.
A döntést minősített többséggel hozzák meg, amihez legalább 15, az EU lakosságának minimum 65 százalékát képviselő tagállam támogatása szükséges.
A minisztérium közlése szerint az ellenőrzés megállapításai nyomán már megtették a szükséges intézkedéseket.
A tűz keletkezésének pontos okát egyelőre vizsgálják.
Előre tervezett gyakorlatról van szó, így nincs ok az aggodalomra.
A megtaláló jogi kötelezettségeiről ifj. Mészáros Lajos ügyvédet, a telefonok biztonságáról pedig Halász Dávid szoftvermérnököt kérdeztük.
Összeállításunkban a bajnoki mérkőzések kezdési időpontját közöljük.
A Mikszáth- és Madách-örökség ápolásáért, valamint példaértékű emberi és művészi hűségéért is díjazták.
A vállalat nem csupán új üzletek nyitásában gondolkodik, de saját szlovákiai logisztikai központot is létrehozna.
A tervezett összeköttetéshez még mintegy 700 méter hiányzik.
Szombaton és vasárnap a felnőttek mezőnyében már csupán a VII. ligában zajlanak a bajnoki párharcok.
A jogosultság elbírálásakor a munkabér mellett más bevételeket is figyelembe vesznek.
A költségek elérik a 450 ezer eurót.
Egyelőre nincs végleges döntés az alpolgármester személyéről sem, Soóky Mariánt pedig nehéz elérni.
Egyre többen érdeklődnek a hőszivattyúk iránt – derül ki egy dunaszerdahelyi, a térségben fűtési rendszerek telepítésével foglalkozó vállalkozás tapasztalataiból.
Tarabát az SNS váltotta le a parlamentben, az ellenzék segítségével, és Kuffát jelölte helyette a miniszteri posztra.
A mostani főnyeremény eltalálásának esélye rendkívül kicsi volt: mindössze egy a 292,2 millióhoz.
Fico szombaton (október 31.) a magánrepülőgépek használatáról azt mondta, a költségeket saját, törvényes bevételeiből állja.
Az elektrotechnikai szak elsőéves diákja társai szerint már korábban is furcsán viselkedett.
A tabella élén álló somorjaiak szombaton a Malženice vendégeként kezdik a visszavágó sorozatot, gyarapíthatják gyűjteményüket.