A vámellenőrzés során a sofőr csak egy liter alkoholos italról tett említést.
A szabály megszegése esetén a sofőrök bírságra számíthatnak.
A kedvezmény több ágazat munkavállalóira is kiterjedhetne.
A DAC 9 gólos csatára először kapott meghívót a szlovák felnőttválogatottba.
A történtek kapcsán a szélsőjobboldali Republika párt is megszólalt, a büntethetőség alsó korhatárának csökkentését követelik.
Az ellenzéki képviselők számos más ponton is kifogásolták a törvénycsomagot, a kassai testület azonban ezek vizsgálatát elutasította.
Az eseményen Baka András magyar-, Petr Pavel cseh- és Karol Nawrocki lengyel államfő is jelen volt.
A meccs elején még a nagymihályi csapat vezetett, azonban a DAC végül nyolcgólos előnye végül csak ötgólos maradt a végére.
Két súlyos balesethez is riasztották a tűzoltó és mentőegységeket a szerdai kora este folyamán.
Ez itt a Paraméter napi hírajánlója, a LÉNYEG.
Bár a pártpreferencia erősen meghatározza, ki milyen álláspontot képvisel, azért így is vannak meglepetések.
A koalíció elveszítette parlamenti többségét, de ha sikerülne egyességet kötniük a Taraba körül tömörülő képviselőkkel, akkor kihúzhatnák a következő választásig.
Balesettel végződött az ámokfutó menekülése.
Az OdLeSK szakszervezet azonban továbbra is nyitott a párbeszédre és még akár a kitűzött dátum előtt kész a megegyezésre.
A juttatás összege attól függ, hogy az érintett milyen típusú nyugdíjat kap.
Az ügyben egy korábbi államtitkár és Medve jelenlegi polgármestere is gyanúsított volt.
Megpróbált leszorítani az útról egy másik autót is, amiben gyerekek is utaztak.
Általában a választások megtartására rendelkezésre álló utolsó lehetséges időpontot választják.
Hozzátartozóját annyira megviselte az eset, hogy ő is orvosi ellátásra szorult.
A rendőrség azt is lehetővé teszi, hogy az információkat névtelenül juttassák el a hatóságokhoz.