A mostani főnyeremény eltalálásának esélye rendkívül kicsi volt: mindössze egy a 292,2 millióhoz.
Fico szombaton (október 31.) a magánrepülőgépek használatáról azt mondta, a költségeket saját, törvényes bevételeiből állja.
Az elektrotechnikai szak elsőéves diákja társai szerint már korábban is furcsán viselkedett.
A tabella élén álló somorjaiak szombaton a Malženice vendégeként kezdik a visszavágó sorozatot, gyarapíthatják gyűjteményüket.
Ha bebizonyosodik a bűnössége, akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat.
A hatóságok ismét felhívták a figyelmet a gázkészülékek, vízmelegítők, kazánok és kémények rendszeres ellenőrzésének fontosságára.
Kés, villa a kezünkben, szalvéta széthajtva, savlekötő lenyelve, kíváncsian várjuk, mi szerepel a többi (demokratikusan) ellenzéki párt étlapján.
Van, akinek a hónap végén a fizetéséből is alig marad valami. Másoknak a hónap elején már a jutalmuk is landol.
A város arra kéri a közlekedőket, hogy a munkálatok ideje alatt a közleményhez mellékelt térképen jelzett útvonal szerint közlekedjenek.
A támogatás egyik legfontosabb feltétele a jövedelem.
Miután a szomszédok nem tudtak bejutni a házba, értesítették a hatóságokat.
Első véradók csak a 18 és 65 év közöttiek lehetnek.
A legnagyobb, mintegy 8300 eurós jutalmat idén februárban kapta, amikor távozott a minisztériumból – a hónapban mindössze három napot dolgozott.
A LOTO játékban 49 számból kell hatot kiválasztani.
Az Octavia egyik utasa elhagyta a helyszínt a baleset után - erősítette meg a rendőrség.
A munkabeszüntetés járatkimaradásokat és egyéb fennakadásokat okozhat a Pozsony és Komárom között húzódó, Dunaszerdahelyt is érintő vasútvonalon.
Az illető most évekre rács mögé kerülhet.
Az egész egy nézeteltéréssel kezdődött.
Van, aki a nyolcadik ciklusára készül, más most először védte meg a két éve, időközi választáson megszerzett pozícióját.
Tíz képet mutatunk, Önnek csak ki kell választania a helyes választ. Jó játékot!