Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetést: a Tisza-kabinet első saját büdzséje szerint a központi költségvetési alrendszer bevételei 42 484,9 milliárd, kiadásai 47 587,6 milliárd forintot tesznek ki, ami 5102,7 milliárd forintos pénzforgalmi hiányt jelent. A dokumentum önmeghatározása szerint „a 2027. évi költségvetés egy új irány első lépése”. A benyújtást a vártnál gyengébb harmadik negyedéves GDP-adat előzte meg, a Költségvetési Tanács pedig nem emelt alapvető kifogást a tervezet ellen,…
Tőzsdére lépés előtt áll az OpenAI legnagyobb riválisa, a Dario és Daniela Amodei vezette Anthropic, amely júniusban bizalmasan benyújtotta IPO-prospektusát az amerikai tőzsdefelügyeletnek. Az elemzők szerint a kibocsátás a mesterséges intelligencia iránti befektetői étvágy próbája is lesz, miközben az OpenAI jövő évre halasztotta saját tőzsdei bevezetését. A Google Trends adatai szerint nyár óta az Anthropic IPO-ja iránt nagyobb az érdeklődés, Magyarországon pedig a múlt héten először előzte…
Kedden választ Amerika. Bár Donald Trump még marad két évig az elnöki székben, és a szenátusi székeknek is csak a harmada van játékban, a félidős kongresszusi választáson újraválasztják a szövetségi törvényhozás alsóházának egészét. A 435 tagú képviselőházban ugyanis csak két évre szól a politikusok mandátuma, így a hat évre, egymáshoz képest elcsúsztatva megválasztott szenátorokhoz képest élesebben tükrözi a pártok aktuális erőviszonyait és a közhangulatot. Trump második ciklusának közepére az…
Stabilról negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását a Fitch Ratings. A hitelminősítő a romló költségvetési mutatókkal és a belpolitikai megosztottsággal indokolta a döntést, amely növeli az eurózóna második legnagyobb gazdaságát érintő esetleges leminősítés kockázatát.
Észak-Korea élesen elítélte a büntetőintézkedések betartását felügyelő országok közös nyilatkozatát, amely a Phenjannal szembeni ENSZ-szankciók maradéktalan végrehajtását sürgeti. Az ázsiai ország vezetése szerint a nyugati hatalmak ellenséges fellépése súlyosan sérti a szuverenitását, ám a külső nyomásgyakorlás nem fogja megváltoztatni az atomhatalmi státuszát.
Oroszország álláspontja továbbra is változatlan az ukrajnai konfliktus rendezésével kapcsolatban, miközben az amerikai–orosz viszony legfontosabb vitás kérdéseiben sem történt előrelépés – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A tárcavezető egyúttal élesen bírálta az ukrán vezetést a nagy hatótávolságú fegyverek bevetésével kapcsolatos nyilatkozatok miatt.
Példátlan kozmikus jelenséget tártak fel a csillagászok, miután egy olyan eseményt azonosítottak, amelynek során két, teljesen eltérő típusú gammakitörés következett be mindössze négy perc különbséggel, ráadásul ugyanabból az irányból. A Nature Astronomy című folyóiratban bemutatott felfedezés alapjaiban rengetheti meg az univerzum legnagyobb energiájú robbanásairól alkotott jelenlegi elméleteket, mivel a szakértők egyelőre nem találnak rá megnyugtató magyarázatot - írta meg a ScienceAlert.
Újra az Apple lett a világ legértékesebb vállalata, miután pénteken megelőzte az Nvidiát. A piaci fordulat hátterében az áll, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos elszabaduló költekezések miatt a befektetők egyre óvatosabbak, és inkább a biztonságosabbnak ítélt iPhone-gyártó részvényei felé fordultak - írja a Bloomberg.
Folytatódik a McDonald's ellen indított csoportos kereset, miután egy szövetségi bíró pénteken elutasította a gyorsétteremlánc kérelmét az eljárás megszüntetésére. A felperesek azzal vádolják a vállalatot, hogy a McRib szendvics elnevezésével és kialakításával szándékosan megtéveszti a vásárlókat az étel valódi összetevőit illetően.
Az Alphabet után az Amazon és az Intel gyorsjelentése is eladási hullámot váltott ki, tovább erősítve az AI-beruházások megtérülésével kapcsolatos aggodalmakat. A tech szektort ért eladási hullám nyomán estek az ázsiai tőzsdék, Európában is rossz volt a hangulat, és amerikai piacok is nyomás alatt voltak, különösen a Nasdaq index. A kriptopiacon is újabb izgalmak vannak, soha nem látott hackertámadás érte a világ legnagyobb kriptotőzsdéjét, melynek hatására jelentős mínuszba került a fontosabb…
A négyéves elnöki ciklus felénél tartott kongresszusi választások hagyományosan nem sok jót ígérnek a Fehér Ház lakója számára. Hiába egyéni, helyi megmérettetésekről van ugyanis szó – a teljes képviselőházról, illetve a szenátus egyharmadáról döntenek a szavazók –, az országos szempontok (elégedetlenség az elnökkel, a kiegyensúlyozás igénye, az ellenzékbe szorultak revansvágya) mindig sokat nyomnak a latban. Donald Trump alatt ez hatványozottan így van. Pedig második elnöki ciklusát jól…
Úton vannak Ukrajna felé azok a konvojok, amelyek a Herszon megyei Oleskiből kimenekített lakosokat szállítják – közölte Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa. A humanitárius misszió kezdete óta egyetlen alkalommal sem sértették meg az akcióról szóló megállapodást, a helyszínen pedig a segélyszállítmányokat is sikeresen célba juttatták - írta meg az Ukrajinszka Pravda.
November 1-jétől a MÁV Pályaműködtetési Zrt. veszi át a vasúti beruházások jelentős részének operatív lebonyolítását a Közlekedési és Beruházási Minisztériumtól (KBM) - derül ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.
Kijózanító pofonként érte a Wall Streetet a technológiai részvények súlyos eladási hulláma, amely felerősítette azokat a félelmeket, hogy a részvénypiaci szárnyalást eddig hajtó mesterségesintelligencia-láz túlfűtötté vált. A kiábrándító vállalati gyorsjelentések nyomán a Nasdaq 100 index több mint 4 százalékot zuhant ma, és ezzel technikailag korrekcióba fordult - írja a Bloomberg.
Jövő júniusig le lehet zárni a Kanada "társult tagságáról" az Európai Unióval folyó tárgyalásokat - jelentette ki Mark Carney kanadai miniszterelnök pénteken az észak-amerikai ország és az unió kétnapos montreali csúcstalálkozója végeztével.
Súlyos hordozórakéta-hiánnyal kell szembenéznie a globális űriparnak a következő években a Quilty Space elemzőcég legfrissebb jelentése szerint. A világpiacon - Kínát leszámítva - a 2030-ig tartó időszakra nézve, mintegy 150 orbitális indítás hiányzik ahhoz, hogy ki lehessen szolgálni a műholdüzemeltetők és az állami űrügynökségek igényeit. A helyzetet tovább súlyosbítja a SpaceX Falcon 9-es rakétájának fokozatos kivezetése a kereskedelmi forgalomból, miközben a Starship egyelőre nem alkalmas a…
A korábban unalmasnak tartott egészségügyi ágazat lett 2026 legnagyobb sztárja a tőzsdén, miután a mesterséges intelligenciával kapcsolatos várakozásokból kiábrándult technológiai befektetők biztonságos menedéket kerestek a tőkéjüknek. A gyógyszergyártók, az egészségbiztosítók és a laboratóriumi diagnosztikai cégek részvényei nemcsak a szektorrotációból profitálnak, hanem a vártnál jóval erősebb pénzügyi eredményeiknek köszönhetően is sorra döntik a csúcsokat - írja a Marketwatch.
Több mint 30 százalékos mínuszban is jártak már az Intel részvényei, miután a cég negyedik negyedéves előrejelzése nagy csalódást okozott a befektetőknek. A mostani esés a vállalat több mint 55 éves tőzsdei történetében is rendkívüli, a technikai kép pedig további kockázatokat jelez.
Megállapodás született Magyarország és Egyiptom között a korábban leállított vasútijármű-szállítások folytatásáról, valamint a kapcsolódó pénzügyi és garanciális kérdések rendezéséről – közölte Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Több rendőrt és biztonságosabb aluljárókat, könnyebben megtalálható nyilvános vécéket, valamint napvitorlákkal árnyékolt köztereket szeretnének a fővárosi képviselők Budapesten. Többek közt ezekről a javaslatokról vitáztak a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén, amelynek legnagyobb horderejű témája a BKK regionális közlekedésszervezővé alakítása volt – ezt végül szűk többséggel támogatták a képviselők. Természetesen a parkolásvita is előkerült.