Alapvetően pozitív hangulatban telt a mai kereskedés a piacokon, Európában a kezdeti iránykeresés után nap közben egyre feljebb kerültek a tőzsdék, a hazai részvénypiac azonban kimaradt a nemzetközi emelkedésből. A BUX index végül 0,1 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést, a blue chipek pedig vegyesen teljesítettek.
Viszonylag rövid időn belül elindulhat az Otthon Startot felváltó Wekerle Plusz Hitelprogram, az előkészítésére mindössze néhány hetet szán a kormány – közölte kedden Kármán András pénzügyminiszter. Ez azt jelenti, hogy akár már 2027. január 1-je előtt eltűnhet az Otthon Start 3%-os kamata a használt lakások esetében, és az 5%-os új kamat léphet a helyébe; aki pedig kiesik a jogosultak köréből, az már csak a jelenleg 6,5% körül elérhető piaci hitelekre számíthat. Érdemes tehát sietnie annak,…
Magyarország számára a szlovák euróbevezetés tapasztalata lehet az egyik legfontosabb kapaszkodó. Reiner Martin, a Szlovák Nemzeti Bank Kutatási, Statisztikai és Gazdasági Oktatási Főosztály ügyvezető igazgatója és az Európai Központi Bank (EKB) tisztviselője szerint Magyarország nagyban profitálni tud majd a jól időzített ERM II-csatlakozásból. A szakértő szerint ebben a bevezetési terv és a költségvetési pálya hitelessége lesz a kulcs. A közgazdász a Portfoliónak adott interjúban arról is…
Nyolcórás sztrájkkal tiltakoznak a Barilla olaszországi dolgozói a tésztaipari óriás szerkezetátalakítási tervei ellen. A vállalat szeptemberben jelentette be, hogy versenyképessége megőrzése érdekében eladja marcianisei gyárát, valamint anconai és bari malmait, Foggiában pedig 100 millió eurós beruházással új malmot épít. A szakszervezetek a három telephely eladásának újragondolását követelik, és a párbeszéd hiányát róják fel a cégnek. A Barilla szerint a terv megalapozott, és a vállalat a…
Az eBay online piactér a munkavállalói állományának mintegy 9 százalékát bocsátja el a működés egyszerűsítése, valamint az erőforrások leggyorsabban növekvő üzletágakba történő átcsoportosítása érdekében.
A vagyonadó kapcsán jelent meg egy nagyon találó cikk a Portfolio-n, amely a tőzsdei cégek értékelését és egyáltalán a középvállalatok, startupok tőkepiaci növekedését elemzi a vagyonadó tükrében. A gondolatébresztőként ható cikkre reagálva írásomban kifejtem, miért gondolom úgy, hogy a vagyonadó tervezett bevezetése nemcsak a közteherviselésről, hanem a magyar vállalkozások növekedési lehetőségeiről és a hazai tőkepiac jövőjéről is szól. A cégtulajdonlás megadóztatása arra kényszerítheti a…
Két kritikus PHP-sebezhetőség miatt szerte Európában állami weboldalakat kellett lekapcsolni, miközben az üzemeltetők a javítócsomagok telepítésén dolgoznak. A sérülékenységek lehetővé teszik, hogy a támadók jelszó és felhasználói fiók nélkül, távolról futtassanak tetszőleges kódot a kiszolgálókon.
Az olasz kormány azt vizsgálja, hogy külső szereplők, köztük esetleg Oroszország állhatnak-e a hétvégén Milánóban és más európai nagyvárosokban kitört erőszakos tüntetések mögött - írta meg a Bloomberg.
Két rendőr és két civil megsérült Athén belvárosában, miután működésbe lépett egy hátizsákba rejtett robbanószerkezet – tájékoztatott a görög rendőrség szerdán.
Véget ért a perverz újraelosztás kora Magyarországon? A Tisza-kormány 2027-es költségvetési tervei alapján úgy tűnik, az elmúlt tizenhat év jómódúakat előnyben részesítő szociálpolitikáját egy szolidárisabb, a társadalmi szakadékokat tudatosan szűkítő modell váltja fel. Bár a korábbi rendszer legnépszerűbb alappillérei a helyükön maradnak, a fókusz egyértelműen az alacsonyabb és közepes jövedelmű családok felé fordul.
Az amszterdami bíróság 111 millió eurós kártérítés megfizetésére kötelezte a Heinekent a Macedonian Thrace Brewery (MTB) nevű kisebb görög sörfőzde javára, miután a söróriás görög leányvállalata éveken át visszaélt gazdasági erőfölényével a helyi piacon - írta a Grocery Gazette.
Megtörhetett a bitcoin eddig jól ismert ciklikussága, az olajárak tartósan magasak maradhatnak, a mesterséges intelligencia körüli befektetési láz pedig egyre komolyabb kérdéseket vet fel. A bizonytalan piaci környezet ugyanakkor bőven tartogat lehetőségeket: az olajipari szolgáltatóktól a lítiumon át a magyar és amerikai részvényekig számos konkrét befektetési ötlet került terítékre a Portfolio Investment Day 2026 konferencián. A szakértők azt is elárulták, hol látnak most komoly…
Az ősz eddigi legnagyobb havazására készülhetnek az osztrák hegyvidékeken, ahol egy mediterrán ciklon hatására a napokban akár fél méter friss hó is hullhat. A hóhatár fokozatosan 1200 méter köré ereszkedik, ami az őszi szünet kezdetére a magasabban fekvő hágókon már kifejezetten télies útviszonyokat teremt - írja a Sielők.hu.
Egy új-mexikói bíróság 25 milliárd dollár megfizetésére kötelezte a Meta Platformst, miután egy esküdtszék megállapította, hogy a vállalat megtévesztette a felhasználókat a Cambridge Analytica-botrányhoz kapcsolódó perben.
Az Európai Unió vezetői november 26–27-én rendkívüli csúcstalálkozón egyeztetnek arról, hogyan fedezzék Ukrajna 2027-es, mintegy 70 milliárd eurós finanszírozási hiányát – derítette ki a Reuters az előkészítésben részt vevő uniós tisztviselők tájékoztatásából. A csúcstalálkozón az EU következő, 2028–2034-es többéves költségvetési keretéről is tárgyalnak.
A MOL átvette az O&GD közép- és kelet-magyarországi szénhidrogén-bányatelkeit, valamint a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúrát, aminek köszönhetően napi ezer hordó olajegyenértékkel nő a hazai kitermelése – közölte a vállalat. Emellett két új koncessziós területet is elnyertek a legutóbbi hazai pályázaton, ezzel bővítve kutatási portfóliójukat.
A magyar kormány azt vizsgálja, hogyan lehetne a Roszatom helyett más kivitelezővel megépíteni a Paksi Atomerőmű új blokkjait. A lengyel Energia.rp.pl szerint egy európai partner, például a francia Orano vagy az állami EDF bevonása jelentősen megkönnyítené a projekt külpolitikai és szankciós megítélését. A szerződésbontás ugyanakkor komoly anyagi kockázattal jár, hiszen Magyarország elveszítheti az orosz félnek eddig kifizetett több mint kétmilliárd eurót, és bírság is fenyegethet. A váltás…
Oroszország október 19-ről 20-ra virradó éjszaka 165 drónt vetett be Ukrajna ellen, amelyek közül 105 már sugárhajtású változat volt, ami az összes indított eszköz 63,6 százalékát tette ki. Az Ukrán Légierő Nyugati Parancsnoksága 80 Gerán–2 és Gerán–4 típusú drón lelövéséről számolt be Nyugat-Ukrajna felett, miközben országszerte összesen 115 eszközt semlegesítettek, 30 helyszínen pedig becsapódást regisztráltak. A támadások energetikai létesítményeket, vasútvonalakat és ipari célpontokat…
Nagy hiba volt kiforratlan állapotban az emberiség kezébe adni az AI-modelleket, a fejlesztők közötti licitháború árát pedig a kiberbiztonsági iparág fizeti meg. Az AI-ügynökökkel végrehajtott kibertámadások óriási kihívást jelentenek, és tovább növelik a támadók előnyét a védekezőkkel szemben - véli Marton László, az SMP Solutions IT security vezetője. Közben a cégek többségében nincs AI-használati szabályzat, ami tovább növeli az AI-jal kapcsolatos kockázatokat. A csalásoktól már a magyar…
Újabb 26 országra terjesztette ki a ChatGPT-ben megjelenő hirdetéseket az OpenAI, így már 89 piacon érhető el a szolgáltatás. A lépéssel a vállalat a hirdetési bevételeit kívánja növelni egy esetleges tőzsdei bevezetés előtt.