Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Bepörögtek a big tech jelentések - Mutatjuk mi történik a tőzsdéken

A technológiai óriások gyorsjelentései borzolják a kedélyeket a tőzsdéken. Az Alphabet részvényei nagyot estek, a Microsoft papírjai viszont emelkedtek a zárás utáni kereskedésben, miközben az amerikai határidős indexek mínuszba fordultak. Ázsiában is romlott a hangulat, a Samsung rekordprofitja sem volt elég a befektetőknek. A Fed tegnap nem változtatott a kamatokon, ma az EKB döntése kerül a figyelem középpontjába, este pedig az Amazon és az Intel számai adhatnak újabb irányt a piacoknak.
0 komment

Megállapította a vízügyi jelentés: 30 ezer köbméter anyagot mosott el a Duna a fenékküszöb miatt

Utólag kért környezetvédelmi működési engedélyt az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Dunán épült paksi fenékküszöbre, miután a kormány korábban felmentette a beruházást a szokásos eljárás alól. A benyújtott hivatalos jelentés megerősítette a szakértők korábbi aggodalmait, a vízügy ezért 1 méteres kőszórást tart szükségesnek. A végleges fennmaradási engedély iránti kérelemről éppen hétfőn tartanak közmeghallgatást – jelentette az Átlátszó.
+4 hasonló
0 komment

Bankcsődöt hozott az elbukott választás Magyarország szomszédjában

Néhány nappal Aleksandar Vucic és a Szerb Haladó Párt (SNS) választási veresége után összeomlott az a szerbiai bank, amelynek tulajdonosát a korábbi elnök legszűkebb környezetéhez kötik. A Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) szombaton bevonta az Alta Bank működési engedélyét, miközben a hatóságok már a pénzintézetből indított feltételezett külföldi pénzátutalásokat és a jegybank esetleges mulasztásait is vizsgálják.
+4 hasonló
0 komment

Időjárás: mínusz 5,2 fokkal indult a november, jönnek az esőzések

Mínusz 5,2 Celsius-fokot mértek Zabarban, így a szezon eddigi leghidegebb hajnalával kezdődött a november. A HungaroMet időjárási előrejelzése szerint mindenszentek napján délelőtt még többfelé kisüthet a nap, délutántól azonban dél felől vastag felhőzet érkezik, és egyre több helyen várható eső. A délnyugati országrészben tartósabb csapadék is előfordulhat, ezért a temetőbe indulóknak érdemes esernyőt vinniük. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul, az élénk, helyenként…
+4 hasonló
0 komment

Hiába bukott meg, visszatér pártja élére Aleksandar Vucic: több hibát is elismert Orbán Viktor egykori szövetségese

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
+4 hasonló
0 komment

Évekig várhat Ukrajna az amerikai rakétákra, súlyos viták a G20 találkozóján – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Washington jóváhagyta 500 Patriot-elfogórakéta eladását Ukrajnának, a szállítások azonban Zelenszkij szerint csak évek múlva kezdődhetnek meg, ezért Kijev a szövetségesek meglévő készleteiből kér azonnali segítséget a tél előtt. Közben az ukrajnai háború körüli nézeteltérések a G20 külügyminiszteri találkozójára is rányomták bélyegüket, ahol közös zárónyilatkozat és csoportkép sem készül. Az ukrán energetikai infrastruktúrát érő támadások eközben súlyos áramellátási zavarokat okoznak.
+4 hasonló
0 komment

Dróntámadás-rekord Moszkva ellen, meghátrált Kijev az olajfinomítók ügyében – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Az amerikai külügyminisztérium pénteken jóváhagyta 500 Patriot PAC-3 elfogórakéta eladását Ukrajnának, mintegy 2,1 milliárd dollár értékben – a NATO-szövetségesek azonban borúlátóak azzal kapcsolatban, hogy a rakéták a jövő heti amerikai félidős választások előtt meg is érkeznek-e. A Wall Street Journal szerint Trump hetek óta tartó nyomása célt ért: Kijev felfüggesztette az orosz olajfinomítók elleni támadásokat, miközben október 30. hajnalán az év egyik legnagyobb dróncsapása érte Moszkvát.…
+4 hasonló
0 komment

Alkotmányos válság küszöbén Lengyelország? Megszakította afrikai útját az elnök

Megszakította szenegáli útját és visszafordult repülőgépével Karol Nawrocki lengyel elnök pénteken, miután a rendőrség behatolt az Alkotmánybíróság épületébe, a testület elnökét pedig felfüggesztették hivatalából. Az intézmény körül régóta tartó politikai konfliktus ezzel újabb, rendkívül feszült szakaszába lépett.
+4 hasonló
0 komment

Csúnya esés az amerikai tőzsdéken, közel 30 százalékot zuhant az Intel

Az Alphabet után az Amazon és az Intel gyorsjelentése is eladási hullámot váltott ki, tovább erősítve az AI-beruházások megtérülésével kapcsolatos aggodalmakat. A tech szektort ért eladási hullám nyomán estek az ázsiai tőzsdék, Európában is rossz a hangulat, és amerikai piacok is nyomás alatt vannak. A kriptopiacon is újabb izgalmak vannak, soha nem látott hackertámadás érte a világ legnagyobb kriptotőzsdéjét, melynek hatására jelentős mínuszba került a fontosabb kriptoeszközök árfolyama.
0 komment

Megszólalt a KSH a friss adatokról: a következő felülvizsgálat átírhatja a mostani GDP-adatot

A magyar gazdaság az idei harmadik negyedévben éves alapon 1,5, negyedéves összevetésben pedig mindössze 0,1 százalékkal bővült a Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint, ami elmarad az elemzők várakozásától. A hivatal szerint a negyedéves adat decemberben felfelé módosulhat, mert a második negyedév növekedési ütemét várhatóan lefelé javítják. A növekedés fő hajtóereje már az ipar volt, elsősorban a járműgyártásnak és az elektronikai termékek gyártásának köszönhetően, a súlyos nyári…
0 komment

Itt a friss adat: kiszáradt a magyar gazdaság idén nyáron!

Az elemzők által vártnál is visszafogottabb volt a magyar gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben, a GDP mindössze 0,1 százalékkal bővült – derül ki a KSH pénteken közzétett adataiból. Éves alapon 1,5 százalékos volt a növekedés, ami szintén elmaradt a várakozásoktól. A részletek egyelőre nem ismertek, de az szinte biztos, hogy nagyrészt a mezőgazdaság húzta vissza a gazdaság teljesítményét.
+4 hasonló
0 komment

Soha nem látott hackertámadás érte a világ legnagyobb kriptotőzsdéjét, beleremegetett az egész kriptopiac: 6,3 milliárd dollárt loptak el

Minden idők legnagyobb kriptovaluta-lopását hajtották végre a világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance ellen, ahonnan hackerek 6,3 milliárd dollárnyi digitális eszközt tulajdonítottak el. Amerikai blokkláncelemző cégek szerint a támadás mögött észak-koreai elkövetők állnak, a tőzsde azonban ígéretet tett arra, hogy a felhasználók minden kárát megtéríti. A rekordméretű biztonsági incidens hírére a vezető kriptovaluták és az iparági részvények árfolyama is esésnek indult.
+4 hasonló
0 komment

Tisza-kormány: véget ért a cseh-magyar kormányülés, letartóztatás történt a lélegeztetőgép-ügyben is

Csütörtökön Magyar Péter és a kormány 8 minisztere Prágában tartott közös ülést cseh partnereivel, melynek keretében a cseh állam- és kormányfővel is találkozik. Közben itthon sem áll le az élet, a Tisza-kormány miniszterei ugyanis több kisebb fejlesztési programot, illetve intézkedést is bejelentettek, valamint egy nőt és egy férfit letartóztattak a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében.
+5 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció