Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Megállapította a vízügyi jelentés: 30 ezer köbméter anyagot mosott el a Duna a fenékküszöb miatt

Utólag kért környezetvédelmi működési engedélyt az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Dunán épült paksi fenékküszöbre, miután a kormány korábban felmentette a beruházást a szokásos eljárás alól. A benyújtott hivatalos jelentés megerősítette a szakértők korábbi aggodalmait, a vízügy ezért 1 méteres kőszórást tart szükségesnek. A végleges fennmaradási engedély iránti kérelemről éppen hétfőn tartanak közmeghallgatást – jelentette az Átlátszó.
+5 hasonló
0 komment

Kivonul Csehországból és Szlovákiából a Tesco, a magyar egység sorsa még nem dőlt el

A Tesco megállapodott csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek eladásáról a nemzetközi Ahold Delhaize kiskereskedelmi csoport számára. 1,2 milliárd euró készpénzt várnak az eladásból, a brit áruházlánc pedig a befolyó összeg nagy részét részvény-visszavásárlásra fordítja. A tranzakció a magyarországi hálózatot nem érinti, az továbbra is a Tesco tulajdonában marad.
0 komment

Eladási hullám söpör végig a tech szektorban

Az Alphabet után az Amazon és az Intel gyorsjelentése is eladási hullámot váltott ki, tovább erősítve az AI-beruházások megtérülésével kapcsolatos aggodalmakat. Az Amazon közel 7, az Intel mintegy 23 százalékot zuhant a zárás utáni kereskedésben, ma reggel pedig az ázsiai technológiai részvényeket is adják. Az amerikai határidős indexek további esést vetítenek előre, miközben a befektetők az állampapírokban keresnek menedéket. A japán jegybank nem változtatott a kamatokon, de a tőzsdei alapok…
+5 hasonló
0 komment

Jó hír a megemlékezőknek: két helyen is felfüggesztik a forgalomkorlátozásokat a kegyeleti hétvégére Magyarországon

A mindenszentek és a halottak napja miatt várható jelentős forgalomnövekedésre tekintettel már október 30-án, pénteken felfüggesztik a burkolatjavítási munkálatokat az M0-s autóúton és az M7-es autópályán. A sávlezárásokat a hétvégére megszüntetik, így az autósok akadálytalanul közlekedhetnek a temetőlátogatások idején - írja az Útinform.
+5 hasonló
0 komment

Már az EKB-ra figyelnek a piacok, erősödik a forint

Újabb fontos bejelentések mozgathatják a forint árfolyamát, mivel ma nyilvánosságra hozzák az amerikai harmadik negyedéves GDP-adat gyorsbecslését, délután pedig az Európai Központi Bank is közzéteszi kamatdöntését. Az EKB kamatdöntése előtt pár órával a jegybankelnök távozása is hivatalossá vált: a testület első embere 2027. február 7-én távozik pozíciójából. Az euró-forint jegyzés stabilan, az elmúlt hetekben látott 365 - 370 forintos sávban kezdte a napot, majd a délelőtt folyamán érdemben…
0 komment

Bepörögtek a big tech jelentések - Mutatjuk mi történik a tőzsdéken

A technológiai óriások gyorsjelentései borzolják a kedélyeket a tőzsdéken. Az Alphabet részvényei nagyot estek, a Microsoft papírjai viszont emelkedtek a zárás utáni kereskedésben, miközben az amerikai határidős indexek mínuszba fordultak. Ázsiában is romlott a hangulat, a Samsung rekordprofitja sem volt elég a befektetőknek. A Fed tegnap nem változtatott a kamatokon, ma az EKB döntése kerül a figyelem középpontjába, este pedig az Amazon és az Intel számai adhatnak újabb irányt a piacoknak.
0 komment

Találkozik Karácsony Gergely a kerületi polgármesterekkel, újabb források elcsatornázása kerülhet a napirendre

Karácsony Gergely főpolgármester mára összehívta a kerületi polgármestereket tömörítő Budapesti Önkormányzatok Szövetségét (BÖSZ), ahol egy sor, a város számára fontos kérdés lesz terítéken. A megbeszélésen a helyi iparűzési adó átcsoportosításáról, a fővárosi parkolási rendszer egységesítéséről, valamint a több tízmilliárd forintos uniós fejlesztési források felhasználásáról is vannak javaslatok, amelyeket Karácsony Facebook-bejegyzésben ismertetett. Ez lesz a BÖSZ első ülése, mióta a…
+5 hasonló
0 komment

Fontos bejelentést tett Trump - Ezt pedig a piacok is megérzik!

A múlt hét végén az AI körüli aggodalmak mellett az Irán elleni újabb amerikai csapások veszélye is nyomást helyezett a tőzsdékre. Donald Trump azonban néhány órával a hétfői kereskedés kezdete előtt jelezte, hogy egyelőre nem indítanak támadást Irán ellen. A fordulat hatására fellélegezhetnek a befektetők: az amerikai határidős részvényindexek már emelkednek, az olajár pedig esésben van.
0 komment

Exit Poll: a hivatalban lévő államfő szerezte a legtöbb szavazatot a bolgár elnökválasztáson, de második fordulót kell tartani

Második fordulóban dől el, ki lesz Bulgária elnöke, mivel a vasárnapi első fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint felét. Az Alpha Research exit poll-felmérése szerint a hivatalban lévő államfő, Ilijana Jotova végzett az élen a voksok 35,3 százalékával. Szorosan mögötte a legfőbb kihívója, Andrej Gjurov korábbi kormányfő következik 32,4 százalékkal. A harmadik helyen a nacionalista Kosztadin Kosztadonov zárt, aki a szavazatok 12,6 százalékát kaphatta.
0 komment

Alaptörvény-módosítást kezdeményez a győri polgármester

Alaptörvény-módosítást és törvénymódosítást fog kezdeményezni a győri Tiszta Szívvel a Városért Egyesület (TSZV) azért, hogy a választók népszavazással hívhassák vissza az önkormányzati képviselő-testületeket - jelentette be Pintér Bence polgármester, a TSZV elnöke a győri közgyűlésben kialakult helyzet kapcsán a Facebook-oldalán.
+5 hasonló
0 komment

Beszorították a forintot estére

Harmadik napja gyengül a forint az euróval szemben, reggel az euró 365,7, a dollár pedig 325 forint körül állt. A befektetők egyre idegesebbek a francia kötvénypiac helyzete miatt, és az olajpiacon is nő a feszültség. Egyes elemzők szerint az ERM-2-be való belépés időpontja körüli bizonytalanság is hozzájárulhat a forint gyengüléséhez. A mai nap az olajárak emelkedése mellett a tőzsdék esése ami mozgatja a nemzetközi hangulatot. Ilyen helyzetben a forintnak sincsen könnyű dolga és ezért gynegül…
+5 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció