Ismét lefelé vették az irányt a tőzsdék, miután a jemeni húszik újabb támadásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia ellen, és már az ország olajipari infrastruktúráját is célba vették. Az amerikai külügyminisztérium a romló biztonsági helyzet miatt diplomáciai személyzet családtagjainak kivonását tervezi a térségből. Ezt követően esnek a fémek és a tőzsdék is, az energiaárak pedig ismételten emelkednek.
A magyar tőzsde nagyobb eséssel nyitott, különösen az OTP esett, amelynek árfolyama rövid időre…

Jelentős változásokra kell készülniük a közösségi közlekedést használóknak az október 23-i hosszú hétvégén és az őszi szünet idején. A MÁV-csoport több járat menetrendjét módosítja, miközben a várhatóan megnövekedő utasforgalom miatt számos vonalon extra kapacitást biztosít.
+3 hasonló
Ismét lefelé vették az irányt a tőzsdék, miután a jemeni húszik újabb támadásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia ellen, és már az ország olajipari infrastruktúráját is célba vették. Az amerikai külügyminisztérium a romló biztonsági helyzet miatt diplomáciai személyzet családtagjainak kivonását tervezi a térségből. Ezt követően esnek a fémek és a tőzsdék is, az energiaárak pedig ismételten emelkednek.
A több országot érintő, kritikus kiberbiztonsági kockázat miatt elővigyázatosságból az éjszaka folyamán ideiglenesen leállították a Magyarország.hu portált és több más hazai kormányzati weboldalt. Bár kibertámadásra utaló jeleket nem találtak, a biztonsági rés teljes kijavításáig az online ügyintézés várhatóan 48 órán át szünetel - írta a Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon.…
+3 hasonló
Magyarország fontolóra vette az orosz Roszatom leváltását a paksi atomerőmű-bővítés fővállalkozói pozíciójából. A Magyar Péter vezette kormány az év végéig vagy a jövő év elejéig dönthet a beruházás sorsáról, amelyet még Orbán Viktor ítélt oda 2014-ben, pályázat kiírása nélkül.
+3 hasonló
Megjelent szerdán a Magyar Közlönyben a 2026-os költségvetési törvény módosítása, amelyet azért terjesztett be a kormány, hogy biztosítsa az átláthatóságot, illetve átvezesse a felelős közpénzügyi gazdálkodással elért változásokat, amelyekkel 7,5 százalékra mérsékli a kormányváltás nélkül a GDP 8,3 százalékára prognosztizált hiányt.
+3 hasonló
A SpaceX a várakozásokat felülmúló negyedévet zárt, az eredményben az AI-üzletág látványos felfutása és a Starlink növekedése hozott fordulatot. A befektetőket a Teslával tervezett esetleges egyesülésről szóló bejelentés is kedvezően hangolta. A növekedés ugyanakkor rendkívüli beruházási kiadásokra épül, a következő negyedévre a társaság már 35–40 milliárd dolláros beruházást vetít előre.
+3 hasonló
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak - írja a holtankoljak.
+3 hasonló
A Google Cloud több szolgáltatásában is hálózati hibák léptek fel kedden délelőtt, ami számos brit vállalat működését megbénította, a Revolut neobanktól kezdve a Halifax pénzintézeten át egészen a DPD csomagküldő cégig – írta meg a BBC.
+3 hasonló
A Magyar Nemzeti Bank alapítványi tranzakcióit feltáró nyomozati iratokból kiderült, hogy a Varga Mihály vezette jegybank tavaly nyáron karnyújtásnyira volt attól, hogy visszaszerezzen 200 milliárd forintot a Matolcsy-körtől. A vagyonmentő akció azonban az utolsó pillanatban meghiúsult, miután Matolcsy Ádám a megegyezés helyett inkább Mészáros Lőrinc érdekeltségeivel kötött üzletet - számolt be a Válasz Online.
+3 hasonló
Az MVM igazgatóságának elnöki tisztségéről is lemondott Tótth András volt energetikai államtitkár, aki egy héttel korábban a kormányzati posztjáról távozott.
+3 hasonló
A Deutsche Bank mesterséges intelligencia segítségével gyorsítja fel a hitelbírálati döntéseket, így a kisebb vállalati ügyfeleknél a korábban hetekig tartó folyamat mára percekre rövidült – közölte Marie-Jeanne Deverdun, a pénzintézet idén kinevezett technológiai igazgatósági tagja - írta meg a Reuters.
+3 hasonló
A magyar eszközök árfolyamát ma már főként a világgazdasági folyamatok alakítják, a hazai gazdaságpolitika hitelessége viszont érintetlen maradt - mondta el Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az intézmény őszi sajtóeseményén. A 2032-es euróbevezetés menetrendje és a kiszámítható költségvetési pálya stabil hátteret ad, a legnagyobb kockázatot pedig az amerikai kereskedelempolitika és a fejlett piaci hozamok emelkedése jelenti. Az alapkamat 2027 őszéig 5,5 százalékon maradhat, a forint…

200 milliárd forintos mínusszal zárt a költségvetés októberben, ami az elmúlt évek egyik legjobb egyenlegadata.
+2 hasonló
Az 1956-os forradalom leverésének évfordulóján a kormány nyilvánosságra hozza a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokat. A sajtótájékoztatóról élőben tudósítunk.
+2 hasonló
Bár a befektetők általában feszülten várják az amerikai félidős választásokat, a múltbeli adatok azt mutatják, hogy a részvénypiacok a politikai eredménytől függetlenül szinte mindig erősödnek a szavazást követő időszakban. Az S&P 500 index egyéves távlatban rendszerint kiemelkedő hozamot produkál, különösen akkor, ha megosztott kormányzás alakul ki Washingtonban. Ugyanakkor a jegybanki kamatpolitika, a technológiai szektor teljesítménye és a geopolitikai konfliktusok sokkal erősebben…
+2 hasonló
Többséget szereztek a demokraták az amerikai szenátusban és a képviselőházban is a keddi félidős választásokon, ami politikai patthelyzetet vetít előre Donald Trump elnök utolsó ciklusának hátralévő két évére. A piaci szereplők gyorsan reagáltak az eredményekre, így az ázsiai kereskedésben zuhantak a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek részvényei, estek az amerikai állampapírhozamok, a dollár pedig gyengülni kezdett. A határidős amerikai részvényindexek a kezdeti meredek esésükből…
+2 hasonló