Elrendelte egy hónapra Matolcsy György letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken - közölte a bíróság döntése után Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék szóvivője. A volt jegybankelnököt jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják.
+25 hasonló
Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel tárgyal kedden Washingtonban Orbán Anita. A hét legfontosabb hazai eseménye a 2027-es költségvetés törvényjavaslatának benyújtása lehet: a főbb számokat Magyar Péter és Kármán András már ismertette, a részletek azonban még sok vitát hozhatnak. Hétfőn kiderült, hogy a kormány az emelt összegű családi pótlékot is megduplázza, a Pénzügyminisztérium pedig hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanújával feljelentést tett Nagy Márton volt nemzetgazdasági…
+24 hasonló
Még nem rendelte el a Fővárosi Törvényszék a nemzetközi és az európai elfogatóparancs kiadását az MNB-ügy két gyanúsítottja, Matolcsy Ádám és Stofa György ellen – erősítette meg a Telex érdeklődésére a Fővárosi Törvényszék szóvivője.
+24 hasonló
Még nem rendelte el a Fővárosi Törvényszék a nemzetközi és az európai elfogatóparancs kiadását az MNB-ügy két gyanúsítottja, Matolcsy Ádám és Stofa György ellen – erősítette meg a Telex érdeklődésére a Fővárosi Törvényszék szóvivője.
+24 hasonló
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással - közölte az Ab a honlapján.
+23 hasonló
Elsőfokú ítélet várható Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselő és társai pályázatokkal kapcsolatos vesztegetési ügyében a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
Aleksandar Vučić szerb elnök elismerte, hogy pártja, a Szerb Haladó Párt elvesztette parlamenti többségét a vasárnapi választáson. A vereséget a diáktüntetésekből kinőtt ellenzéki erő mérte rá, amely hónapokon át tartó tömeges megmozdulásokkal rázta meg a szerb belpolitikát. A tiltakozáshullám a 2024. novemberi újvidéki tragédia után indult el, amikor az állomás előtetőjének leomlása több ember halálát okozta. A több mint egy évtizede hatalmon lévő Vučić ezzel pályafutása legsúlyosabb kudarcát…
+20 hasonló
Szerda kora reggel őrizetbe vették, majd délután indítványozták a letartóztatását Matolcsy Györgynek, miután a Központi Nyomozó Főügyészség nagyszabású, több helyszínt érintő bűnügyi akciót hajtott végre az MNB-ügyben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. Nemcsak a volt jegybankelnökkel szemben léptek a hatóságok, hanem a fiával szemben is: Matolcsy Ádám ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, Stofa Györggyel, az Optima Zrt. volt vezérével együtt. Magyar…
+20 hasonló
Szerda kora reggel őrizetbe vették, majd délután indítványozták a letartóztatását Matolcsy Györgynek, ami összefügghet azzal, hogy nagyszabású, több helyszínt érintő bűnügyi akciót hajt végre szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség az MNB-ügyben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. Magyar Péter eközben az AP-nak adott interjújában az Orbán-korszak korrupciós ügyeinek feltárását, az eltűnt közvagyon visszaszerzését és a jogállamiság helyreállítását nevezte…
+20 hasonló
Nem tett vallomást a gyanúsítotti kihallgatásán Matolcsy György, a nyomozó ügyészek pedig indítványozták a volt jegybankelnök letartóztatását – mondta védője a helyszínen.
+20 hasonló
Két, az energetikai szektort és a rendvédelmet érintő együttműködési megállapodást írt alá Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel – közölte Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter Facebook-bejegyzésében.
+18 hasonló
Csalással vádolja Magyar Péter miniszterelnök Pócs János fideszes képviselőt, aki szerinte az Országgyűlés keddi ülésén megpróbálta félrevezetni az ülésvezetést. A kormányfő szerint Pócs azt jelezte, hogy nem működött a szavazógépe, miközben a Magyar Nemzeti Bank beszámolójáról szóló voksolás idején nem is tartózkodott az ülésteremben, és csak a szavazás lezárása után érkezett meg. Magyar Péter ügyrendi felszólalásban rendkívüli házbizottsági ülést és a képviselő súlyos, de arányos…
+17 hasonló
Rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezte Magyar Péter miniszterelnök kedden, miután szerinte Pócs János fideszes képviselő valótlanul állította, hogy nem működött a szavazógépe, miközben valójában nem is tartózkodott az ülésteremben.
+17 hasonló
2027. február 7-ével leköszön elnöki pozíciójáról Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke - erősítette meg a hírt a szervezet. Utódját az Európai Tanács nevezi ki az Európai Unió működéséről szóló szerződés 283. cikkében rögzített jelölési eljárás szerint. A Kormányzótanács köszönetet mondott Lagarde elnöknek a jegybankban végzett munkájáért.
2027. február 7-ével leköszön elnöki pozíciójáról Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke - erősítette meg a hírt a szervezet.
Orbán Viktor korábbi miniszterelnök Facebook-bejegyzésében több oldalnyi titkosszolgálati dokumentumot tett közzé, amelyek szerinte a rendszerváltás előtti megfigyelését bizonyítják. Elmondása szerint sorkatonai szolgálata alatt megpróbálták beszervezni, de ezt visszautasította.
+16 hasonló
Azonnali hatállyal menesztették Feledy Botondot a Magyar Külügyi Intézet éléről, miután kiderült, hogy az elmúlt években titokban több tízmillió forintos tanácsadói szerződésben állt az előző kormányhoz tartozó Lázár János minisztériumával. A korábban a Partizán elemzőjeként is ismert szakember a belga cégén keresztül mintegy 84 millió forint közpénzt kapott a közelmúltbeli kormányváltásig - derítette ki a Telex.
+16 hasonló
Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szűkszavú Facebook-posztban jelentette be, hogy menesztik a Magyar Külügyi Intézet nemrég kinevezett vezérigazgatóját, Feledy Botondot. Nem sokkal később Feledy Botond is reagált Facebook-posztban, elmondta: külpolitikai elemző cége a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumnak is dolgozott. Ezt már maga Magyar Péter miniszterelnök sem hagyta szóm nélkül, majd Feledy Botond Facebook-bejegyzése alatt beszélgetésbe…
+16 hasonló
A parlamentben a következő napokban többek között az ügynökakták nyilvánosságáról, a magántőkealapokról, a milliárdosok vagyonadójáról, a december 24-i munkaszüneti napról és a 2027-es költségvetésről is tárgyalnak, valamint dönthetnek az új legfőbb ügyész személyéről. A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. November 4-én megkezdődik az állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatala. Magyar Péter miniszterelnök hétfői, parlamenti felszólalásában arról is beszélt,…
+16 hasonló
A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A parlamentben fontos döntések jönnek: napirenden lesznek a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok, a milliárdosok vagyonadója, az új legfőbb ügyész megválasztása, a december 24-i munkaszüneti nap és a költségvetés is, az ülés 13 órakor kezdődik. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közölte, hogy a jövő évi költségvetés készítésekor nem dolgozták ki a rezsicsökkentés célzottabbá tételét, és jelenleg sem a…
+16 hasonló