Kibertámadás bénította meg több belga szupermarketlánc hűtő- és fagyasztórendszerét, az incidens a Delhaize legalább negyven és a Carrefour Belgium tizenöt üzletét érintette. A berendezésekben hirtelen megemelkedett a hőmérséklet, a fagyasztókban nagyjából 15 Celsius-fokig, ami veszélybe sodorta a hűtött és fagyasztott árukészletet. A probléma Flandriában és Vallóniában egyaránt jelentkezett, és főként a kisebb boltokat sújtotta. A Delhaize anyavállalata, az Ahold Delhaize csak nemrég állt…
Az ukrán vezérkari jelentések szerint Oroszország titokban a saját javára használta ki a lokális tűzszünetet – írja az RBK Ukraine.
+7 hasonló
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest - írja a holtankoljak.
Erőszakba és fosztogatásba torkolltak a szombati tüntetések Frankfurtban, miután fiatalok tízezrei vonultak utcára Németország legnagyobb városaiban a jobb oktatási körülményekért és a megélhetési költségek csökkentéséért. A demonstrációkat a sorkatonaság ellen is tiltakozó Z generációs aktivisták szervezték, ám a hatóságok szerint szélsőséges csoportok is megpróbálták kihasználni a megmozdulásokat – számolt be a Reuters.
+3 hasonló
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy a brazil elnökválasztás vesztes jelöltje, Flavio Bolsonaro korlátlan ideig az Egyesült Államokban maradhat. A floridai Mar-a-Lago birtokon tett kijelentés tovább élezheti a két ország közötti diplomáciai feszültséget, noha a külügyminiszterek nemrég még a közeledés jeleit mutatták – számolt be a Reuters.
Az Alphabet után az Amazon és az Intel gyorsjelentése is eladási hullámot váltott ki, tovább erősítve az AI-beruházások megtérülésével kapcsolatos aggodalmakat. A tech szektort ért eladási hullám nyomán estek az ázsiai tőzsdék, Európában is rossz volt a hangulat, és amerikai piacok is nyomás alatt vannak. A kriptopiacon is újabb izgalmak vannak, soha nem látott hackertámadás érte a világ legnagyobb kriptotőzsdéjét, melynek hatására jelentős mínuszba került a fontosabb kriptoeszközök árfolyama.
XIV. Leó pápa mint szavazati jogával élő amerikai állampolgár postai úton elküldte szavazatát választókörzetébe, Chicagóba az egyesült államokbeli félidős választásokon - erősítette meg pénteken a Szentszék.
+4 hasonló
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írása olvasható.
A vártnál gyengébb harmadik negyedéves GDP-adatot közölt péntek reggel a KSH, a magyar gazdaság az előző negyedéhez képest mindössze 0,1 százalékkal bővült. A részletes adatokat még nem ismerjük, de az elemzők szerint a mezőgazdaság a vártnál is nagyobb csapást mérhetett a gazdaságra.
A 2026-os év egyik legnagyobb dróncsapását hajtották végre az orosz főváros ellen október 30. hajnalára – közölte a Ria Novosztyi. Közben a közösségi médiában megjelent felvételek alapján hatalmas tűz ütött ki Oroszország egyik stratégiai fontosságú üzemében – számolt be az Ukrajinszka Pravda. A NATO-szövetségesek borúlátóan ítélik meg annak az esélyét, hogy Ukrajna a jövő heti amerikai félidős kongresszusi választások előtt megkapja a sürgősen igényelt Patriot elfogórakétákat - számolt be az…
A Wall Street Journal értesülései szerint Donald Trump amerikai elnök hetek óta tartó nyomása célt ért, és Kijev szünetelteti az orosz olajfinomítók elleni támadásokat.
Váratlanul zsugorodott a francia gazdaság a harmadik negyedévben a beruházások és az export visszaesése miatt. Az eurózóna második legnagyobb gazdaságát a megugró finanszírozási költségek, az erőszakba torkolló tüntetések, valamint a belpolitikai és költségvetési bizonytalanság egyaránt sújtják, miközben a térség többi nagy gazdasága bővülésre számíthat - tudósított a Bloomberg.
A 2026-os év egyik legnagyobb dróncsapását hajtották végre az orosz főváros ellen október 30. hajnalára – közölte a Ria Novosztyi.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz–afrikai csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján figyelmeztette Európát, hogy amennyiben háború törne ki Oroszországgal, „nem lesznek győztesek” – írja a TASZSZ.
+3 hasonló
Lezajlott az első közös cseh-magyar kormányülés, ami után sajtótájékoztatót tartott Andrej Babis cseh és Magyar Péter magyar miniszterelnök. Babis a V4-ek együttműködésének fontosságáról beszélt, különösen a hét éves uniós költségvetés elfogadása előtt. Magyar Péter tavasszal újabb kormányülésre invitálta cseh kabinetet, és hangsúlyozta, folyamatosak az egyeztetések a két kormány miniszterei közt. Konkrét területként a régiós, például a Budapest és Prága közti vasúti összeköttetések…
+5 hasonló
Változatlanul 2,5 százalékon hagyta az irányadó betéti kamatot az Európai Központi Bank (EKB) októberi kamatdöntő ülésén. Magyar idő szerint 14.45-től Christine Lagarde sajtótájékoztatón ismerteti a döntés hátterét és a jegybank értékelését az euróövezeti inflációval, illetve növekedéssel kapcsolatban. Az eseményekről a Portfolio szokás szerint élőben tudósít.
Ellentétes irányba indult a Google anyacégének, az Alphabetnek és a Microsoftnak az árfolyama a csütörtöki, nyitás előtti kereskedésben a technológiai óriások harmadik negyedéves gyorsjelentése után. A befektetők leginkább a beruházások mértékét és a szabad cash flow alakulását vizsgálták, miközben egyre kritikusabban figyelik a mesterséges intelligenciára fordított kiadások megtérülését - közölte a CNBC. Ha az Alphabet több mint 9,77 százalékos mínuszban zárja a mai napot, az a cég 2004-es…
A nyomozati iratok szerint Seszták Miklós 9 milliárd forintot tartott otthoni széfjében, amelyet a hatóságok végül üresen találtak. Ekkora vagyon húszezresekben történő tárolása extrém fizikai és logisztikai kihívást jelent a bankjegyek irdatlan térfogata és majdnem féltonnás súlya miatt - számolt be a Telex.
Nagyszabású ukrán dróntámadás érte Moszkva térségét október 28-ról 29-re virradó éjjel. Szergej Szobjanyin főpolgármester beszámolója szerint az orosz légvédelem több hullámban összesen 166 pilóta nélküli eszközt semmisített meg a főváros felé vezető úton, a támadás miatt pedig a régió légi közlekedésében is komoly fennakadások alakultak ki - tudósított a Kyiv Independent.
Magyar idő szerint este 7 órakor teszi közzé a kamatdöntés eredményét az amerikai jegybank, majd fél órával később kezdődik a sajtótájékoztató. A várakozások szerint nem változik az alapkamat, de az olajársokk miatt emelkedő infláció, a mesterséges intelligencia által hajtott amerikai gazdaság és a törékeny munkaerőpiac miatt nagy a bizonytalanság.