Az Egyesült Államok Lengyelországban építi meg a Patriot légvédelmi rendszerhez használt PAC-3 típusú rakéták karbantartó központját - közölte kedden Magdalena Sobkowiak-Czarnecka lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes.
A Gondosóra program állami kézbe vételéről és a 4iG szerződésének felbontásáról számolt be Tanács Zoltán az RTL Híradónak, miután a Tudományos és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint a korábbi üzemeltető jelentősen túlárazta a szolgáltatást és fény derült arra is, hogy a felhasználók adataihoz a Fidesz is hozzáférhetett.
+5 hasonló
A Fővárosi Törvényszék európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a bíróság Matolcsy Ádám és Stofa György ellen. Lezajlott a kormánytájékoztató, amelyen Magyar Péter, Kapitány István és Kármán András tartott előadást a Wekerle Programról. Az is kiderült, hogy jövő héten dönt a kormány a december 24-i munkaszüneti napról, és a legfőbb ügyész személyéről. Mindeközben Orbán Anita Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel tárgyalt volna kedden Washingtonban, de az amerikai fél lemondta a…
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön műemlékvédelmi területté nyilvánította az általa felújított Ovális Irodát - számolt be a BBC.
+1 hasonló
Hírszerzési jelentések szerint Oroszország újabb nagyszabású támadásra készül az ukrán kritikus infrastruktúra ellen - figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Kyiv Independent szerint.
+1 hasonló
A mesterséges intelligencia (MI) szigorúbb szabályozását célzó törvényjavaslatok sorának előterjesztésére készülnek az amerikai demokraták a kongresszus irányításának januári átvétele után - értesült a Reuters törvényhozóktól, kongresszusi munkatársaktól és a szabályozást szorgalmazó szervezetek képviselőitől.
+1 hasonló
A befektetési világ nem áll meg az állampapíroknál. Aki komolyan gondolja a vagyonépítést és készen áll stratégiában gondolkodni, annak érdemes szélesebb körben ismernie a rendelkezésre álló alternatívákat. A tőzsdei eszközök, a különböző eszközosztályok és az ezekre épülő befektetési stratégiák olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel a hosszú távú hozam jelentősen növelhető – természetesen megfelelő kockázatkezelés mellett.
A szokásos kárenyhítő juttatás mellett további, vissza nem térítendő kiegészítő támogatáshoz is hozzájuthatnak a hazai gazdálkodók – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Magyarország Kormánya.
Súlyos ellátási zavarok alakultak ki Kijevben az oroszok állandó bombázása és a városvezetés hibái miatt - írta meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentése alapján az Ukrajinszka Pravda.
+1 hasonló
A szokásos kárenyhítő juttatás mellett további, vissza nem térítendő kiegészítő támogatáshoz is hozzájuthatnak a hazai gazdálkodók – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Magyarország Kormánya.
A Doktor24 megállapodást kötött a Dimenzió-MED egészségügyi szolgáltatási tevékenységének 2026. október végétől történő fokozatos átvételéről. A tranzakcióval tovább bővül a Doktor24 országos ellátórendszere és vállalati ügyfélköre: a Dimenzió-MED által évente ellátott közel 10.000 ügyfél a jövőben a Doktor24 szélesebb szakorvosi, diagnosztikai és műtéti hátteréhez is hozzáférhet a korábban megszokott kommunikációs csatornákon keresztül.
+1 hasonló
Az utóbbi évtizedek egyik sokat emlegetett hívószava nem véletlenül a deep tech, amely térnyerésének köszönhetően 2030-ra olyan, ma még alig létező termékek és szolgáltatások jönnek létre, amelyek globális értékteremtési potenciálja eléri az uniós államok GDP-jének felét. Itt olyan technológiai innovációkról beszélünk, amelyek mögött jellemzően jelentős tudományos vagy mérnöki áttörés áll, és nem pusztán egy új digitális üzleti modellt vagy felhasználói élményt kínálnak, hanem a fizikai világ,…
Az utóbbi évtizedek egyik sokat emlegetett hívószava nem véletlenül a deep tech, amely térnyerésének köszönhetően 2030-ra olyan, ma még alig létező termékek és szolgáltatások jönnek létre, amelyek globális értékteremtési potenciálja eléri az uniós államok GDP-jének felét. Itt olyan technológiai innovációkról beszélünk, amelyek mögött jellemzően jelentős tudományos vagy mérnöki áttörés áll, és nem pusztán egy új digitális üzleti modellt vagy felhasználói élményt kínálnak, hanem a fizikai világ,…
Azért nem sűrűn fordul elő olyan pániknap az amerikai tőzsdéken, mint amilyen tegnap volt. Nem is nagyon vagyunk ehhez hozzászokva az elmúlt évek szinte töretlen tőkepiaci emelkedésében. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó sztorikat, a félvezető gyártókat, az adatközpont üzemeltetőket brutálisan büntette a piac, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy széles piaci esés volt. Most adódik a kérdés, hogy az ilyen pánikhelyzetek a legjobb vételi lehetőséget adják-e, és most kell betenni a nagy…
A Reuters legfrissebb, magyar idő szerint péntek reggeli információi szerint az Anthropic potenciális befektetői egyre komolyabban megkérdőjelezik a vállalat 1500 milliárd dolláros értékeltségét, miközben az sem biztos, hogy a társaság tartani tudja a novemberre tervezett részvénykibocsátást. A csütörtöki Checklistben (13:34-től) arról beszélgettünk Czachesz Gáborral, a VIG Alapkezelő Multi-Asset és Kvantitatív Befektetési Stratégiák üzletágának vezetőjével, hogy ez az IPO az AI-szektor egyik…
Szokatlanul korán gyengülhet meg az Északi-sark felett kialakuló poláris örvény, ami a következő hetekben jelentős lehűlést hozhat Európa egyes részeire. A hideghullám különösen rosszkor érkezne, az európai gáztárolók töltöttsége ugyanis több mint egy évtizedes mélyponton van. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint kedvezőtlen körülmények között a tél végére akár 10 százalék alá is csökkenhetnek a készletek.
+1 hasonló
A nyitást követően a BUX máris 1 százalékos esésben van. Mind a 4 hazai blue chip esik, legnagyobb mértékben a Mol árfolyama csökkent a kereskedés első perceiben.
A csütörtöki Checklistben (13:34-től) az Anthropic várhatóan novemberi tőzsdére lépéséről volt szó, amely az AI-szektor egyik legnagyobb piaci tesztje lehet. A fő kérdés az, hogy a befektetők ezt hosszú távú technológiai áttörésként vagy egy túlforrósodott AI-sztoriként árazzák majd. A témában Czachesz Gábort, a VIG Alapkezelő Multi-Asset és Kvantitatív Befektetési Stratégiák üzletágának vezetőjét kérdeztük.
Az adás első részében egyébként az amerikai félidős választásokat követő…
Alkotmányos vádeljárást (impeachment) kezdeményeznek az amerikai törvényhozók Pete Hegseth védelmi miniszter ellen, az eljárás már jövő héten megindulhat. Széles körben az a vélemény republikánus körökben, hogy a Hegseth által támogatott, majd elbaltázott iráni háború miatt szenvedtek súlyos vereséget a választáson Trump párttársai, így a kezdeményezést demokrata és republikánus oldalról is támogathatják - jelentette a Bloomberg.
+1 hasonló
Az amerikai technológiai részvények összeomlása már az AI-szektor egyik legjobban várt tőzsdei bevezetését is veszélyezteti. A Reuters értesülései szerint az Anthropic potenciális befektetői egyre komolyabban megkérdőjelezik a vállalat 1500 milliárd dolláros értékeltségét, miközben az sem biztos, hogy a társaság tartani tudja a novemberre tervezett részvénykibocsátást. Egy esetleges halasztás újabb csapást jelenthetne a már így is komoly nyomás alatt álló technológiai szektornak.
+1 hasonló