A gyömrői Fekete István Általános Iskola új épületének megvalósításáról és a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről számolt be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Az iskolára 10,65 milliárd forintot biztosít a kormány, az útberuházásnál egyelőre a tervezés és az engedélyezéshez szükséges vizsgálatok következnek.
+8 hasonló
Alaposan felforgatta a tőzsdéket az amerikai félidős választás, miután a demokraták Donald Trump számára súlyos vereséget mérve a kongresszus mindkét házában megszerezték a többséget. Mostani elemzésünkben megnéztük, hogy mely vállalatok és részvények a "kék hullám" nagy nyertesei.
+8 hasonló
Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a…

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában úgy tűnik, hogy többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az…
+8 hasonló
A Demokrata Párt megszerezte a Kongresszus mindkét házának irányítását az amerikai félidős választásokon az NBC News előrejelzése szerint. Úgy tűnik, az amerikai választók határozott nemet mondtak Donald Trump politikájára és magára a Republikánus Pártra.
+8 hasonló
Törökország hivatalosan is Feridun Sinirlioglut, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) főtitkárát jelölte az ENSZ következő főtitkárának – közölte a török külügyminisztérium az MTI beszámolója szerint. António Guterres jelenlegi főtitkár mandátuma december 31-én jár le.
+8 hasonló
A Médiatanács arra kéri az Országgyűlést, hogy vegye ki az adótörvény-javaslatból a reklámadó visszavezetését, mert a várt 14 milliárd forint a költségvetés egészéhez képest csekély bevétel, az adó viszont súlyosan veszélyeztetné a hazai médiaszolgáltatók működését. A testület becslése szerint az RTL üzemi eredménye veszteségbe fordulna, a TV2 nyeresége jelentősen csökkenne, az új teher pedig elsősorban a hírszolgáltatás minőségét rontaná. A Médiatanács kifogásolja a kötelező hatásvizsgálat…
+7 hasonló
Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
+7 hasonló
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL). Cseh Gergő Bendegúz, az intézmény főigazgatója elmondta: a nyitottaktak.hu felületet 9:30-kor sajtónyilvános eseményen mutatják be a levéltárban. Az eseményen részt vesz Magyar Péter miniszterelnök és Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is.
+7 hasonló
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában is emelkedéssel nyithatnak a tőzsdék.
A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM feldolgozóipari mutatójára ajánlott figyelni, a hetet azonban sokkal inkább a munkaerőpiaci adatok, illetve az amerikai félidős választások, illetve az…
Az ukrajnai háborúról és a fekete-tengeri biztonság kérdéseiről tárgyal Isztambulban Recep Tayyip Erdogan török elnökkel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szombaton érkezett Törökországba.
+7 hasonló
Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár…

Kozármisleny képviselő-testülete egyhangúlag visszavonta Matolcsy György tizenhét évvel ezelőtt adományozott díszpolgári címét. A döntés a jelek szerint összefügg a volt jegybankelnök letartóztatásával, amelyet a bíróság a nyomozás befolyásolásának veszélye miatt csütörtökön másodfokon is jóváhagyott - írta a Telex.
+6 hasonló
Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,6-ig…
Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,5-ig…

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot. Közben a dollár elkezdte ledolgozni a szerdai veszteségeit, a forint pedig a reggeli erősödés után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: délután az euró jegyzése 363 közelében járt, a dolláré pedig 323,8-ig emelkedett.