Portfolio

portfolio.hu ↗
0 komment

Megválasztották az új legfőbb ügyészt

Az Országgyűlés kedden megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek, aki Baka András köztársasági elnök második jelöltjeként került a parlament elé. Az államfő eredeti jelöltjét, Szathmáry Zoltánt a képviselők kétszer sem választották meg. Fejes támogatását Magyar Péter miniszterelnök jelentette be a Tisza-frakció döntése alapján. A kilencéves tisztség Nagy Gábor Bálint, Polt Péter utódjának lemondásával üresedett meg. A csaknem négy évtizedes ügyészi múlttal rendelkező Fejes Péter korábban a…
+48 hasonló
0 komment

Bocsánatot kért a levéltár, tévesen került az ügynökadatbázisba egy ismert politikus

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL). Az intézmény hangsúlyozta, hogy Lezsák a mágnesszalagokon megfigyeltként, nem pedig hálózati személyként szerepel, és elnézést kért az okozott félreértésért.
+36 hasonló
0 komment

Olyan csontvázak estek ki az Operából, hogy azonnali hatállyal menesztették Ókovács Szilvesztert

Azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter – számolt be róla Facebook-bejegyzésében Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár. A döntést az intézmény átvilágítása előzte meg, amelynek során minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tártak fel.
+32 hasonló
0 komment

December 24. mellett sokan még egy szabadnapot kapnak!

Kedden szavaz az Országgyűlés arról, hogy december 24-e önálló munkaszüneti nap legyen, és a 199 fős parlamentben 141 képviselővel rendelkező Tisza többsége mellett az elfogadás szinte biztos. A változással megszűnne a december 12-i ledolgozós szombat, így sok dolgozónak egy nap szabadsága is megmaradhat. Számos munkáltató ugyanis szabadságot adott ki erre a szombatra, ezt pedig a munkanap eltörlése után a nyilvántartásban rendezni kell. A szabadságkeret azonban nem módosul automatikusan a…
+30 hasonló
0 komment

Tisza-kormány: Fejes Pétert támogatja a TISZA, fontos döntések jönnek a parlamentben

A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A parlamentben fontos döntések jönnek: napirenden lesznek a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok, a milliárdosok vagyonadója, az új legfőbb ügyész megválasztása, a december 24-i munkaszüneti nap és a költségvetés is, az ülés 13 órakor kezdődik. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közölte, hogy a jövő évi költségvetés készítésekor nem dolgozták ki a rezsicsökkentés célzottabbá tételét, és jelenleg sem a…
+30 hasonló
0 komment

Tisza-kormány: hétfőn is összeül a parlament, a Tisza támogatja Fejes Pétert

Hétfőn 13 órakor ismét összeül a parlament, ahol a költségvetés lehet a fő téma, bár az általános vita legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon kezdődhet. Orbán Anita külügyminiszter washingtoni látogatásán energiabiztonsági és bűnüldözési megállapodást írt alá Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a MÁV 105 emeletes távolsági buszt szerez be, október végétől pedig uniós forrásból tíz észak-balatoni vasútállomás…
+30 hasonló
0 komment

Megszólaltak a nagy láncok a december 24-i munkaszüneti nappal kapcsolatban

Az Országgyűlés 193 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött arról, hogy december 24-e minden üzletre kiterjedő munkaszüneti nap legyen. Az Országos Kereskedelmi Szövetség üdvözli a döntést, és úgy látja, hogy az általános boltzár nem okoz bevételkiesést, és nem rontja a karácsonyi forgalmat. A szervezet szerint a november eleji elfogadás elég időt hagy az átállásra és a vásárlók tájékoztatására. A kereskedelemben dolgozók így a családjukkal tölthetik a szentestét. A változással a 2026-os…
+22 hasonló
0 komment

Azonnali hatállyal menesztették Feledy Botondot - Reagált a Külügyi Intézet kirúgott vezérigazgatója; Magyar Péter is megszólalt az ügyben

Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szűkszavú Facebook-posztban jelentette be, hogy menesztik a Magyar Külügyi Intézet nemrég kinevezett vezérigazgatóját, Feledy Botondot. Nem sokkal később Feledy Botond is reagált Facebook-posztban, elmondta: külpolitikai elemző cége a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumnak is dolgozott. Ezt már maga Magyar Péter miniszterelnök sem hagyta szóm nélkül, majd Feledy Botond Facebook-bejegyzése alatt beszélgetésbe…
+21 hasonló
0 komment

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett több mint 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán…
+16 hasonló
0 komment

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, több tucat megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett több mint 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán…
+16 hasonló
0 komment

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid…
+16 hasonló
0 komment

Megszületett a döntés: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, bizonyítékok eltüntetésének veszélyére hivatkozott a bíróság

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék – derül ki a közleményüből. A másodfokú bíróság szerint továbbra is fennáll az elérhetetlenné válás és a bizonyítás befolyásolásának veszélye, a volt jegybankelnök esetében pedig a bűnismétlés kockázatát is megalapozottnak találta. Az eljárás jelenlegi szakaszában sem a bűnügyi felügyeletet, sem az óvadékot nem tartotta elegendőnek.
+16 hasonló
0 komment

Kapitány Istvánék feljelentése után elindult a nyomozás a közel 500 milliárd forintos ügyben

Nyomozás indult a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program ügyében, miután a gazdasági és energetikai minisztérium feljelentést tett a 475 milliárd forintot érintő támogatások miatt. Kapitány István miniszter szerint a magyar emberek pénzével el kell számolni, és aki visszaélt vele, annak felelnie kell.
+15 hasonló
0 komment

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és…
+14 hasonló
0 komment

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás…
+14 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció