Elrendelte egy hónapra Matolcsy György letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken - közölte a bíróság döntése után Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék szóvivője. A volt jegybankelnököt jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják.
+25 hasonló
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét a parlamenti munka ismételt megzavarása és a képviselői kötelezettségek figyelmen kívül hagyása miatt – közölte Facebook-bejegyzésében Forsthoffer Ágnes házelnök.
+24 hasonló
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét a parlamenti munka ismételt megzavarása és a képviselői kötelezettségek figyelmen kívül hagyása miatt – közölte Facebook-bejegyzésében Forsthoffer Ágnes házelnök.
+24 hasonló
Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel tárgyal kedden Washingtonban Orbán Anita. A hét legfontosabb hazai eseménye a 2027-es költségvetés törvényjavaslatának benyújtása lehet: a főbb számokat Magyar Péter és Kármán András már ismertette, a részletek azonban még sok vitát hozhatnak. Hétfőn kiderült, hogy a kormány az emelt összegű családi pótlékot is megduplázza, a Pénzügyminisztérium pedig hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanújával feljelentést tett Nagy Márton volt nemzetgazdasági…
+24 hasonló
Még nem rendelte el a Fővárosi Törvényszék a nemzetközi és az európai elfogatóparancs kiadását az MNB-ügy két gyanúsítottja, Matolcsy Ádám és Stofa György ellen – erősítette meg a Telex érdeklődésére a Fővárosi Törvényszék szóvivője.
+24 hasonló
Még nem rendelte el a Fővárosi Törvényszék a nemzetközi és az európai elfogatóparancs kiadását az MNB-ügy két gyanúsítottja, Matolcsy Ádám és Stofa György ellen – erősítette meg a Telex érdeklődésére a Fővárosi Törvényszék szóvivője.
+24 hasonló
Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szűkszavú Facebook-posztban jelentette be, hogy menesztik a Magyar Külügyi Intézet nemrég kinevezett vezérigazgatóját, Feledy Botondot. Nem sokkal később Feledy Botond is reagált Facebook-posztban, elmondta: külpolitikai elemző cége a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumnak is dolgozott. Ezt már maga Magyar Péter miniszterelnök sem hagyta szóm nélkül, majd Feledy Botond Facebook-bejegyzése alatt beszélgetésbe…
+21 hasonló
Elsőfokú ítélet várható Boldog István volt fideszes országgyűlési képviselő és társai pályázatokkal kapcsolatos vesztegetési ügyében a Fővárosi Törvényszéken pénteken.
Aleksandar Vučić szerb elnök elismerte, hogy pártja, a Szerb Haladó Párt elvesztette parlamenti többségét a vasárnapi választáson. A vereséget a diáktüntetésekből kinőtt ellenzéki erő mérte rá, amely hónapokon át tartó tömeges megmozdulásokkal rázta meg a szerb belpolitikát. A tiltakozáshullám a 2024. novemberi újvidéki tragédia után indult el, amikor az állomás előtetőjének leomlása több ember halálát okozta. A több mint egy évtizede hatalmon lévő Vučić ezzel pályafutása legsúlyosabb kudarcát…
+20 hasonló
Szerda kora reggel őrizetbe vették, majd délután indítványozták a letartóztatását Matolcsy Györgynek, miután a Központi Nyomozó Főügyészség nagyszabású, több helyszínt érintő bűnügyi akciót hajtott végre az MNB-ügyben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. Nemcsak a volt jegybankelnökkel szemben léptek a hatóságok, hanem a fiával szemben is: Matolcsy Ádám ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, Stofa Györggyel, az Optima Zrt. volt vezérével együtt. Magyar…
+20 hasonló
Szerda kora reggel őrizetbe vették, majd délután indítványozták a letartóztatását Matolcsy Györgynek, ami összefügghet azzal, hogy nagyszabású, több helyszínt érintő bűnügyi akciót hajt végre szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség az MNB-ügyben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. Magyar Péter eközben az AP-nak adott interjújában az Orbán-korszak korrupciós ügyeinek feltárását, az eltűnt közvagyon visszaszerzését és a jogállamiság helyreállítását nevezte…
+20 hasonló
Nem tett vallomást a gyanúsítotti kihallgatásán Matolcsy György, a nyomozó ügyészek pedig indítványozták a volt jegybankelnök letartóztatását – mondta védője a helyszínen.
+20 hasonló
Két, az energetikai szektort és a rendvédelmet érintő együttműködési megállapodást írt alá Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel – közölte Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter Facebook-bejegyzésében.
+18 hasonló
2027. február 7-ével leköszön elnöki pozíciójáról Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke - erősítette meg a hírt a szervezet. Utódját az Európai Tanács nevezi ki az Európai Unió működéséről szóló szerződés 283. cikkében rögzített jelölési eljárás szerint. A Kormányzótanács köszönetet mondott Lagarde elnöknek a jegybankban végzett munkájáért.
2027. február 7-ével leköszön elnöki pozíciójáról Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke - erősítette meg a hírt a szervezet.
Háromszor is riasztották a magyar légierő Gripen vadászbombázóit - adja hírül Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebookon.
+16 hasonló
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig…
Szigorítja és módosítja a KRESZ-t a kormány, aminek keretében önálló járműkategóriákba kerülnek az elektromos rollerek - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök egy Facebookra feltöltött videóban. A teljesítmény alapján két csoportba osztott eszközök használatát korhatárhoz, bizonyos esetekben pedig jogosítványhoz és bukósisakhoz kötik. A járművön emellett tilos lesz utast szállítani és alkoholos befolyásoltság alatt vezetni. A tervezet a végső kihirdetés előtt még egy utolsó társadalmi…
+16 hasonló
A Pénzügyminisztérium hétfőn feljelentést tett Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter utazásai és a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri delegációinak ideiglenes külföldi kiküldetései ügyében. A tárca hűtlen kezelés és költségvetési csalás megalapozott gyanújára hivatkozik, a feljelentés pedig hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúját is megfogalmazza.
+16 hasonló
Brazíliában vasárnap feszült hangulatban zajlik az elnökválasztás szoros második fordulója, amelyben a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva elnök és a jobboldali Flávio Bolsonaro szenátor, a korábban elítélt volt elnök, Jair Bolsonaro fia méri össze az erejét. A választás eredménye az egész régió politikai irányvonalát meghatározhatja.
+16 hasonló