Újabb jó eredménnyel rukkolt elő a hazai ipar: szeptemberben a KSH jelentése szerint a termelés volumene 0,9%-kal meghaladta az augusztusit. Éves alapon már 8,2%-os a növekedés, így a szektor a GDP-bővülés egyre erősebb motorját jelenti.
Oroszország ellenségként tekint a békés és egységes Európára, a kiépített katonai infrastruktúrája pedig túl kiterjedt ahhoz, hogy kizárólag Ukrajna ellen irányuljon – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij a Berlini Biztonsági Konferencián.
Rekordbevétellel és a vártnál magasabb profittal zárta a harmadik negyedévet az AMD, amelynek adatközponti üzletága csaknem megduplázta forgalmát. A vezetőség 2027-re több mint 80 százalékos bevételnövekedést vár, a kedvező kilátásokra a részvények öt százalékot ugrottak a keddi zárás utáni kereskedésben.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy provokációt akadályoztak meg Lengyelország és Oroszországnál határánál a kalinyingrádi exklávénál – írja az Onet.pl. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a hatóságok között hétfő késő este egy Kijev közelében található katonai körletnél, miután a közösségi médiában hírek terjedtek el az ott elhelyezett újoncok állítólagos bántalmazásáról. Az ukrán hatóságok keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, a történteket…
Könnyen lehet, hogy az emberiség jobban járt volna, ha soha nem fejleszti ki a mesterséges intelligenciát – figyelmeztetett Geoffrey Hinton, a terület egyik úttörője. A Nobel-díjas tudós szerint a technológia már idén vagy jövőre olyan súlyos, a csernobili katasztrófához mérhető incidenst idézhet elő, amely átmenetileg megbéníthatja a pénzügyi szektort vagy az energiaellátást. Hinton élesen bírálta a meghatározó technológiai óriásvállalatok vezetőit is, akik szerinte a profit érdekében…
Kritizálta a Republikánus Pártot és annak vezetését Thomas Massie leköszönő kongresszusi képviselő a várható választási eredmények ismeretében.
Észak-Korea jelenleg nem látja értelmét annak, hogy tárgyalóasztalhoz üljön az Egyesült Államokkal – jelentette ki Kim Jodzsong, az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun húga. A magas rangú politikus emellett határozottan visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint Phenjan állna a Binance kriptotőzsdét ért, több mint 6 milliárd dolláros lopás mögött.
Jó hírnév megsértése miatt indult bírósági eljárás Kínában az egyesült államokbeli Missouri állam, valamint annak jelenlegi és korábbi főügyészei ellen. A helyi hatóságok és tudományos intézetek által benyújtott kereset szerint az amerikai politikusok hamis információkat gyártottak és terjesztettek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, amiért most több mint 53 milliárd dolláros kártérítést követelnek tőlük.
Donald Trumpot meglepte a demokraták előretörése az amerikai félidős választásokon, de a republikánusok vereségét nem tekinti a saját elnökségéről szóló ítéletnek. Az amerikai elnök magyar idő szerint szerda hajnalban a Fox Newsnak arról beszélt, hogy kész együttműködni az új kongresszusi többséggel, ugyanakkor vétóival is nyomást gyakorolna rá. Kritizálta az őt éltető jobboldali csatornát, mert szerinte túl sokat foglalkozott a Demokrata Párt jelöltjeivel. Sajnálja, hogy az amerikaiak nem…
Donald Trump amerikai elnök megerősítette a New York Times-nak: elfogadja az időközi választások eredményeit.
Történelmi győzelmet aratott a demokrata James Talarico a texasi szenátusi választáson az NBC News előrejelzése szerint, véget vetve ezzel a republikánusok három évtizedes egyeduralmának a konzervatív fellegvárnak számító államban.
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig…
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez…
Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez…
Az amerikai választók túlnyomó többsége elégedetlen az ország helyzetével, a gazdaság állapotával és Donald Trump elnöki teljesítményével – derül ki a CNN választói felmérésének előzetes, országos eredményeiből. A megkérdezettek nagyjából háromnegyede csalódott az Egyesült Államokban zajló folyamatok miatt, tízből négyen pedig kifejezetten dühösnek érzik magukat a kialakult helyzetben.
Több mint 1,48 milliárd dollárnyi (azaz közel 500 milliárd forintnyi) tétet tettek meg a mai amerikai félidős választásokra, ami az eddigi legnagyobb próbatételük elé állítja a Kalshihoz és a Polymarkethez hasonló előrejelzési piacokat - írja a Reuters. A platformok most fokozott figyelem kereszttüzében bizonyíthatják, hogy képesek-e a hagyományos közvélemény-kutatásoknál megbízhatóbban megjósolni a választások kimenetelét.
A mai amerikai félidős választáson a levélszavazatok feldolgozásának üteme és az államonként eltérő szabályok miatt könnyen előfordulhat, hogy napokat vagy akár heteket kell várni arra, hogy kiderüljön, melyik párt szerzi meg a többséget a szenátusban és a képviselőházban. A korai adatok ráadásul csalókák lehetnek, így az első részeredményeket érdemes óvatosan kezelni - írja a New York Times hasábjain a lap politikai elemzője, Nate Cohn.
A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik,…
A tengerek vízszintjének emelkedése első ránézésre csupán a part mentén élők problémájának tűnhet, a valóságban azonban a szárazföld belsejében is érezteti a hatását. A jelenség komolyan veszélyezteti az élelmiszer-termelést, az ellátási láncokat és az energiabiztonságot, miközben az adóterheket is növeli, így a jelenlegi folyamatok alapján elkerülhetetlen a védekezés megerősítése - számolt be a Phys.org.
Éjszakai pályakarbantartási munkálatok kezdődnek a pécsi vasútvonalon a menetidő csökkentése érdekében, miközben a kormány már a Pusztaszabolcs és Pécs közötti szakasz 2030 utáni, teljes körű felújítását készíti elő - közölte Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.