A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (NNI) fejvadászai vették át Matolcsy Ádám és Stofa György körözését. A két férfit nemzetközi elfogatóparanccsal keresik egy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás gyanúja miatt, amelynek kapcsán a korábbi jegybankelnököt, Matolcsy Györgyöt már október végén letartóztatták – szúrta ki a Telex.
+6 hasonló
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással - közölte az Ab a honlapján.
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta folyamatosan romlik a hangulat, mínuszban vannak a tőzsdék.
A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM feldolgozóipari mutatójára ajánlott figyelni, a hetet azonban sokkal inkább a munkaerőpiaci adatok, illetve az…
Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását…
+8 hasonló
Nem dolgozták ki a rezsicsökkentés célzottabbá tételét a jövő évi költségvetés készítésekor, és jelenleg sem ennek átalakítása áll a Gazdasági és Energetikai Minisztérium szakmai munkájának középpontjában – mondta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kossuth rádió reggeli műsorában. A tárcavezető ugyanakkor arról is beszélt, hogy olyan energetikai feltételeket akarnak teremteni, amelyek mellett a jövőben több lehetőség áll majd a kormány rendelkezésére.
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
A magyar médiapiac és a hozzá kapcsolódó piacok teljes körű vizsgálatába kezd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – jelentette be Polyák Gábor, a hatóság új elnöke az MTI-nek adott interjújában. Az átvilágítás során a médiapiaci erőfölényeket, a tulajdonosi koncentrációt, az állami források piactorzító hatásait és a korábban elmaradt hatósági vizsgálatokat is górcső alá veszik. Polyák konkrét példaként hozta fel a KESMA médiabirodalmát, a 4iG műsorterjesztési dominanciáját, a…
+5 hasonló
A magyar médiapiac és a hozzá kapcsolódó piacok teljes körű vizsgálatába kezd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – jelentette be Polyák Gábor, a hatóság új elnöke az MTI-nek adott interjújában. Az átvilágítás során a médiapiaci erőfölényeket, a tulajdonosi koncentrációt, az állami források piactorzító hatásait és a korábban elmaradt hatósági vizsgálatokat is górcső alá veszik. Polyák konkrét példaként hozta fel a KESMA médiabirodalmát, a 4iG műsorterjesztési dominanciáját, a…
+5 hasonló
A Médiatanács arra kéri az Országgyűlést, hogy vegye ki az adótörvény-javaslatból a reklámadó visszavezetését, mert a várt 14 milliárd forint a költségvetés egészéhez képest csekély bevétel, az adó viszont súlyosan veszélyeztetné a hazai médiaszolgáltatók működését. A testület becslése szerint az RTL üzemi eredménye veszteségbe fordulna, a TV2 nyeresége jelentősen csökkenne, az új teher pedig elsősorban a hírszolgáltatás minőségét rontaná. A Médiatanács kifogásolja a kötelező hatásvizsgálat…
+5 hasonló
Több mint 250 ezer ember vonult utcára Franciaország-szerte, hogy a megélhetési költségek növekedése ellen tiltakozzon, miközben a parlamentben holtpontra jutottak a jövő évi költségvetésről szóló tárgyalások. A már több mint egy hónapja tartó demonstrációsorozat a közlekedésben is fennakadásokat okozott, a politikai és gazdasági bizonytalanság pedig a pénzpiacokon is érezteti a hatását - jelentette a Bloomberg.
+5 hasonló
Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchanra, miután a kiskereskedelmi lánc több kuponakciója során is megtévesztette a vásárlókat. A vállalat elismerte a jogsértést, és lemondott a jogorvoslat lehetőségéről - írta a Versenyhatóság.
+5 hasonló
A Revolut váratlanul bejelentette, hogy kivezeti az árupiaci termékekkel kapcsolatos szolgáltatásait a magyar piacról. A döntés értelmében a hazai felhasználók a továbbiakban nem vásárolhatnak nemesfémeket, meglévő állományukat azonban 2027. január 4-ig díjmentesen értékesíthetik - közölte a revb.hu fintech blog.
+5 hasonló
Durván gyengül a dollár szerda hajnalban, miután az amerikai félidős választások első eredményei a demokraták jelentős előretörését jelezték. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent.
+5 hasonló
Durván gyengül a dollár szerda hajnalban, miután az amerikai félidős választások első eredményei a demokraták jelentős előretörését jelezték. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent.
+5 hasonló
Hosszú Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter miniszterelnök Feledy Botond menesztésére. A kormányfő szerint a Magyar Külügyi Intézet korábbi vezetőjének nem a fideszes múltja vagy a korábbi kormányzati megbízásai jelentettek problémát, hanem az, hogy ezekről nem számolt be a kinevezésekor. Magyar Péter az átvilágítással kapcsolatos kritikákra is válaszolt, és jelezte, hogy más intézményeknél is zajlanak vizsgálatok, amelyek akár feljelentésekhez is vezethetnek.
+5 hasonló
Az Egyesült Államok katonai csapást mért az Iránhoz tartozó Kesm-szigetre. A művelet célpontjai olyan iráni erők voltak, amelyek amerikai katonai eszközöket támadtak a térségben - számolt be a Times of Israel.
+8 hasonló
Visszavonta az Egészségügyi Minisztérium a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) pedig az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet főigazgatójának vezetői megbízatását hétfőn.
Két darab, egyenként 1660 kilogrammos páncélszekrényt találtak a hatóságok Seszták Miklós házában, egy biztonsági ajtóval zárt, hangszigetelt szobában.
+5 hasonló
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta fokozatosan javul a hangulat, már pluszban vannak a vezető indexek. A magyar tőzsde felülteljesít, miközben a Telekom péntek után ismét új történelmi csúcsot ért el.
A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM…
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, hogy nyitott a találkozóra Vlagyimir Putyinnal, és azt is megnevezte, hol kerülhet erre sor – írja az RBK Ukraine.
+5 hasonló