0 komment

„A pályafutásuk eddig tartott”: Véget ért a Hajtóvadászat Pumped Gabóék számára

“Casanova és Supernova” - ahogy Majka nevezte Pumped Gabót és Tudós Lacit - épphogy földet értek Londonban, már indulhattak is haza. A felsülésükhöz vezető út nem múlt el drámai pillanatok nélkül: a duó rögtön az első nap elköltötte a rendelkezésre álló keretük felét arra, hogy Balázsék után repüljenek Bécsbe, ahol a Célpontok valójában nem is tartózkodtak. Mire újra forró nyomon jártak, már túl késő volt, így veszélyzónába kerültek, Balázs és Fecó döntése alapján pedig ki is estek A visszavágó…
0 komment

Minden hatodik párt érinthet a meddőség – magyar sztárok meséltek a gyermekvállalás nehézségeiről

Évekig tartó sikertelen próbálkozások, vizsgálatok és kezelések előzték meg a gyermekvállalást több ismert magyar életében. Tornóczky Anita, Czeglédi Laura, Ráthonyi-Palácsik Tímea, valamint Sodró Eliza és Rusznák András története is megmutatja, milyen nehézségekkel járhat a babavárás. A termékenység világnapja kapcsán szakértők beszéltek arról, hogy Magyarországon körülbelül minden hatodik pár érintett a nehezített gyermekvállalásban, milyen problémák állhatnak a háttérben, és életkortól…
0 komment

Stílusos védelem a fagy ellen: 5 kiegészítő, ami nélkül ki se lépj itthonról novemberben!

Ahogy az ősz utolsó napjai átadják a helyüket a csípős novemberi fagyoknak, mindannyian ugyanazzal a dilemmával szembesülünk reggelente a szekrény előtt: hogyan maradjunk tetőtől talpig melegen anélkül, hogy úgy néznénk ki, mint egy életre kelt pufidzseki? Szerencsére az idei szezonban nem kell kompromisszumot kötnünk a komfort és a stílus között. Összegyűjtöttük azt az öt kihagyhatatlan kiegészítőt, amivel nemcsak a fagyos széltől védheted meg magad, de a legegyszerűbb hétköznapi szettedet is…
0 komment

Ilyen telefon volt Az Árulók kísérőműsorában: Magyarországra is megérkezett a HONOR Magic V6 (x)

A HONOR Magic V6 már Magyarországon is elérhető, és nemcsak a hajlítható kialakításával próbál kitűnni a mezőnyből. A gyártó az ultravékony házat, a nagy akkumulátort, az AI-funkciókat és az Apple-eszközökkel való együttműködést emeli ki. A készülék Az Árulók kísérőműsorából is ismerős lehet, a specifikációi alapján pedig a prémium kategóriában indul versenybe. A HONOR szerint azoknak is érdekes lehet, akik sokat utaznak, nagy kijelzőn dolgoznának, és több platform között mozognak.
0 komment

Szorcsik Vikivel küzd meg a 20 milliós főnyereményért Visváder Tamás a Hotel Blöffben

November 9-én hivatalosan is elstartol az RTL legújabb stratégiai realityje, a Hotel Blöff, amelyben tíz sztárduó mérkőzik meg a 20 millió forintos főnyereményt rejtő aktatáskáért. A műsor részleteiről és a felkészülésről Visváder Tamás mesélt, aki kiemelte, hogy megtisztelő volt egy olyan produkcióban részt venni, amelynek Gundi a műsorvezetője.
0 komment

Kiss László csillagász is részt vesz a hajszában – így zajlik az új hajtóvadászat

A hajtóvadászat területe ezúttal az egész kontinensre kiterjed. A Most Wanted korábbi elhíresült párosa, Kiss László csillagász és Pumped Gabo együttes erővel indult a szökevények nyomába. A Célpontok akár külön utakon is járhatnak, az üldözők feladata pedig az, hogy kiderítsék, melyik országban, melyik városban és azon belül pontosan hol rejtőznek a celebek. A menekülőknek kötelezően digitális nyomokat kell hagyniuk maguk után: rendszeresen szelfikkel adnak életjelet, és különböző küldetéseket…
0 komment

Jóval több növényünk lehet ugyanabból az összegből – így szaporíthatjuk az évelőket magról

A színes és változatos kert kialakításához nem feltétlenül szükséges minden növényt készen megvásárolni, hiszen a magról történő nevelés az egyik leggazdaságosabb megoldás. Egyetlen magtasakból akár több tucat új növényhez is juthatunk, a sikeres szaporításhoz azonban türelemre és a növényfajok speciális igényeinek ismeretére van szükség. Megyeri Szabolcs kertészmérnök részletezte az otthoni magvetés legfontosabb lépéseit.
0 komment

Légiakrobatika és zsonglőrködés – Tihanyi Peti az Inspirál Cirkuszközpontban tette próbára magát

Különleges helyszínről, az Inspirál Cirkuszközpontból jelentkezett be Tihanyi Peti, hogy közelebbről is megismerkedjen a cirkuszmesterséggel, a zsonglőrködéssel és a légiakrobatikával. A helyszínen a központ szakembereivel járta körbe, hogy milyen lehetőségeket kínál ez a mozgásforma, milyen izomcsoportokat mozgat meg, és kiknek ajánlott a használata. Gallyas Veronika zsonglőr, az Inspirál Cirkuszközpont elnöke, valamint Olajos Rebeka légiakrobata, a központ ügyvezetője mutatták be a helyszínen…
0 komment

„A Real Madrid tudta, mikor kell megszabadulni Ronaldótól” – Ten Hag újra odaszúrt

Erik ten Hag ismét nekiment Cristiano Ronaldónak: a holland szakember szerint a portugál klasszis már évek óta nem képes korábbi szintjén futballozni, a Real Madrid pedig jól döntött, amikor eladta. A Manchester Unitednél 2022-ben elmérgesedett kapcsolatukról is beszélt, és elárulta, miért nem tudott együtt dolgozni az ötszörös Aranylabda-győztessel.
0 komment

Kína leállította a spanyol bajnokság közvetítését Kylian Mbappé kijelentése miatt

Egy áprilisi talkshow-ból származó videórészlet váltott ki példátlan felháborodást Kínában, amelynek középpontjában a Real Madrid világsztárja, Kylian Mbappé áll. A francia labdarúgó egy olyan internetes mémen derült, amin az arcát Mao Ce-tung fejére montírozták rá. Megjegyzésében kifejtette, hogy a legjobban azon mulatott, amikor egy kínai diktátor videójára szerkesztették rá az arcát. A felvétel október végén terjedt el az interneten, és lavinaszerű reakciókat váltott ki.
0 komment

D-vitamin, vas és teljes értékű fehérje – ezért érdemes rendszeresen tojást enni (X)

Magyarországon és Spanyolországban 2026 és 2028 között valósul meg az Európai Unió társfinanszírozásával az „Európai tojás: háromszor is jó” elnevezésű kezdeményezés. A program célja, hogy bemutassa a tojás táplálkozási értékeit, sokoldalú felhasználási lehetőségeit és az európai tojástermelés sajátosságait, miközben eloszlatja a fogyasztással kapcsolatos tévhiteket is. A kezdeményezés három fő üzenete szerint a tojás tápláló, fenntartható és sokoldalú. A tojásfehérje elsősorban értékes, teljes…
0 komment

„Ha csak ennyit kell fizetni, az előny” – kivezethetik az árrésstopot

Hamarosan megszűnhet az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó árrésstop, miután a kormány benyújtotta az erre vonatkozó törvényjavaslatot. A döntést az élelmiszeripar szereplői, a termelők, a beszállítók és a kereskedelmi láncok is régóta sürgették. A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által benyújtott javaslat az elfogadása és a Magyar Közlönyben való kihirdetése utáni nyolcadik napon lép majd hatályba.
0 komment

Bukósisak, korhatár és jogosítvány – így változhat az elektromos rollerezés Magyarországon

A személyi sérüléssel járó elektromos rolleres balesetek száma egyetlen év alatt 73 százalékkal emelkedett: míg 2024-ben 367, addig 2025-re már 635 ilyen esetet regisztráltak. A drasztikus növekedés miatt a kormány átfogó szigorításokat javasol az eszközök használatára vonatkozóan. A készülő KRESZ-módosítási javaslat részleteit Magyar Péter ismertette egy bejegyzésben, a várható változásokat pedig Zách Dániel, a Telex.hu újságírója elemezte.
0 komment

Háztartási praktikák nagyszüleink idejéből, amelyek ma is hasznosak lehetnek

Ma már szinte minden háztartási problémára találhatunk külön tisztítószert vagy praktikus eszközt, nagyszüleink azonban gyakran néhány egyszerű trükkel oldották meg ugyanezeket a feladatokat. Igyekeztek a már meglévő alapanyagokat és tárgyakat a lehető legjobban kihasználni. Néhány régi szokás ma is jól jöhet, különösen akkor, ha szeretnél takarékosabban és tudatosabban vezetni a háztartást.

Bejelentkezés vagy regisztráció