Elkezdődött az X-Faktor Tábora: amíg a versenyzők a továbbjutásért küzdöttek, a kulisszák mögött ByeAlex, Gáspár Laci, Solére és Majka egymást ugratva és ötletelve hangolódnak a megmérettetésre. ByeAlex szerette volna művészivé tenni a csoportos feladatokat, amire Gáspár Laci természetesen egyből rá tudott hangolódni. Ezután pedig már Solére és Majka sem maradhatott ki.
Fodor Zsóka most elárulta, hogyan zajlott a casting ikonikus Magdi anyus szerepére. A színésznő elárulta, előtte 29 jelentkező volt, és nem itthon, hanem Berlinben dőlt el, hogy őt válasszák. És hogy erre miként reagált akkor? Most ezt is elárulta.
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla É. Imrét a két eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán és Orlik Vilmos meggyilkolásáért. Az áldozatok holtteste soha nem került elő, de a bíróság közvetett bizonyítékok, telefonadatok és genetikai nyomok alapján bűnösnek találta a vádlottat, aki leghamarabb 40 év múlva szabadulhatna.
Dér Heni és Tápai Szabina egyáltalán nem gondolkodott még azon, hogy mire költené a főnyereményt, ha ők lennének a november 9-én induló Hotel Blöff győztesei. Velük szemben Kiss Ádám és Tóth Edu már képzeletben el is költötte a pénzt, Pető Brúnó és Moh pedig biztosan elfeleznék a végső összeget.
Már 68 áldozata van az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb vonatbalesetének. Szerda reggel egy vonat nagy sebességgel belehajtott egy álló szerelvénybe Spanyolországban. A túlélők elmondása szerint a jármű hirtelen fékezett, majd hatalmas ütközést éreztek. A két vonaton közel 550-en utaztak, jelenleg 80 sérültet ápolnak kórházakban, de a mentőegységek még továbbra is dolgoznak a baleset helyszínén.
Felgyorsultak az események a lakástámogatások háza táján az utóbbi napokban. A kormány egy tollvonással megszüntette az Otthon Start Programot, ezzel párhuzamosan pedig elindította a Wekerle Plusz Programot, amelynek több különböző eleme is van. A kedvezményes, vásárlásra és építkezésre felhasználható lakáshitel már elindult, a többi kedvezményes program indulása pedig 2027 elejére van tervezve. A Bank360 összefoglalta az eddig ismert információkat.
+1 hasonló
Elindult a Wekerle Plusz lakáshitelprogram, de egyelőre egyik banknál sem igényelhető. Használt lakás vásárlásakor az 50 milliós hitel havi törlesztője 55 ezer forinttal magasabb lehet, mint a korábbi Otthon Startnál.
+1 hasonló
Egy 20 éves fiatal életét mentették meg a Városmajori Szívklinika orvosai, miután összeesett egy edzőteremben, és újra kellett éleszteni. Magyarországon először alkalmaztak nála beültethető katéteres szívpumpát, majd sikeresen megoperálták.
Új szerepkörben köszöntheti a nézőket Matthesz Flóra az RTL képernyőjén: október 24-től a Fókusz műsorvezetői csapatát erősíti, ahol Barabás Évi mellett látható a képernyőn. Az új megbízatás mindemellett nem jelent búcsút a sport világától sem, így a műsorvezető a jövőben párhuzamosan látja el a Fókuszhoz kapcsolódó és a sporthoz kötődő feladatait. Flóra továbbra is az RTL+ Premium labdarúgó-Bajnokok Ligája-műsorainak műsorvezetője marad, vagyis a szórakoztató-információs magazin mellett a…
Egész Európa játszótérré válik A visszavágó - Kapj el, ha tudsz! című műsorban, ahol Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci próbál elrejtőzni az egykori menekülőkből lett vadászok elől. A célpontoknak kétóránként szelfit kell készíteniük, és naponta nyilvános helyen kell teljesíteniük egy küldetést, így folyamatosan nyomokat hagynak maguk után. Majka nyolcféle szuperképességgel segíti a vadászpárosokat, akik közül Istenes Bence és Csobot Adél különösen Sebestyén Balázst szeretné elkapni.
Egy 89 éves asszony életveszélyesen megsérült Budakeszin, miután fia október 23-án partvisnyéllel és járókerettel bántalmazta. A férfit emberölés kísérletével gyanúsítják, letartóztatása után az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe került.
Garantált a nevetés: betekintést engedtek a Panelhősök a legviccesebb kulisszatitkaikba, és kiderült, mi történik a színfalak mögött. A sorozat színészei nem egyszer keveredtek teljesen abszurd helyzetekbe a forgatások alatt, a hangulat azonban végig remek volt. Kövesd a Panelhősöket az RTL+ Premiumon, ha szeretnél még több vicces és emlékezetes pillanatot látni a lakótelep lakóinak életéből!
Az illetékes államtitkár azután beszélt erről az RTL Híradónak, hogy kiderült egy 74 éves ügyeletre kényszerített háziorvos nyolc nappal azelőtt halt meg, hogy megnyerte a pert a kormányhivatal ellen.
Egy hatalmas jávorszarvas rohant végig vasárnap reggel Debrecen egyik utcáján. Az állat nagy riadalmat keltett a környéken. Ez ugyanaz a fiatal bika lehet, amiről néhány hete Szabolcsban készült felvétel. Több mint 60 kilométert vándorolt, és akár veszélyes is lehet.
+1 hasonló
Fehér Viktória érezte, hogy nem teljesített jól az X-Faktor Táborában, pedig nagyon sok múlt ezen a produkción. Gáspár Laci nem tudta, mihez kezdjen a lánnyal, akiben a Válogató óta nagyon hitt. A versenyző testvére, Fehér Krisztián ugyan megnyerte a tehetségkutatót, de úgy tűnt, hogy Viktória eldobta magától ennek az esélyét.
+1 hasonló
ByeAlex Kristof Rebekát, a Csillag Születik előző győztesét várta a legjobban a Táborban. A versenyző azonban Solére, Majka és Gáspár Laci szerint sem teljesített jól, és nem akarták tovább engedni. Alex nem akart hinni a fülének, amikor meghallotta, mit gondolnak mentortársai.
Makacs karakterek és igazán határozott mentorok ütköztek össze a Táborban. Miközben Majka, ByeAlex és Gáspár Laci kitapasztalták már, hogy a versenyzők válogatásánál néha engedni kell, Solére nem így állt a dologhoz. A női mentor többször felhúzta társait, végül mégis Laci keseredett el a legjobban.
Hallottad már Hókuszpókot Lady Gagát énekelni? Az X-Faktor Tábora olyan meglepetéseket tartogatott a mentoroknak, amit egyedül Gáspár Lacinak köszönhettek. Az Életműdíjas versenyzői még Köllő Babett és Ember Márk szerint is csak káoszt csináltak.
Lopott autóval menekült két tolvaj a rendőrök elől péntek este Kiskunhalas közelében, majd egy villanyoszlopnak ütköztek és az erdőbe futottak. Úgy tudjuk, egyelőre nem sikerült elfogni őket, a rendőrök nyomokat rögzítettek.
+1 hasonló
A Panelhősök bohókás zenei producerét, Sanyit alakító Takáts Máté az rtl.hu-nak adott interjúban őszintén mesélt a karakterével való viszonyáról és a saját kamaszkoráról. A fiatal színész elárulta, mennyire áll közel hozzá a lakótelep laza figurája, és miben különbözik a képernyőn látott Sanyitól a magánéletben. Kövesd a Panelhősöket az RTL+Premiumon, ha szeretnéd jobban megismerni Sanyi bohókás karakterét!