Szabadság

szabadsag.ro ↗
0 komment

Stockholm – a Váróterem Projekt új osztálytermi előadása médiatudatosságról és a véleményformálás szabadságáról

A kolozsvári ZIZ – Art and Social Area ad otthont a Váróterem Projekt legújabb, Stockholm című osztálytermi előadása házi bemutatójának november 4-én, szerdán 17 órakor. A produkció a fiatalok médiafogyasztási szokásait, az álhírek és a manipuláció hatásait, valamint a kritikus gondolkodás és a felelős véleménynyilvánítás kérdéseit vizsgálja. A bemutatót szakmai beszélgetés követi, amelyre elsősorban pedagógusokat és a sajtó képviselőit várják.
0 komment

Beüvegezett erkélyek esetében nem lesz többletadó

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter bejelentette: nem kellene többletadóval sújtani azon tömbházlakások tulajdonosait, akik jóhiszeműen beüvegeztették a lakásuk erkélyét, hanem inkább segíteni kellene őket, hogy tisztázzák lakásuk jogi helyzetét felesleges költségek és utánajárások nélkül. Az idén augusztusban életbe lépett, a városrendezési törvénykönyvre vonatkozó törvény ugyanis azt írja elő, hogy az engedély nélkül beüvegezett erkélyek és építmények esetén 100%-os többletadót kell majd…
0 komment

Hunyadi Jánosra emlékeztek halálának 570. évfordulóján Gyulafehérváron

Gyulafehérváron rendezvénysorozattal emlékeztek meg Hunyadi János halálának 570. évfordulójáról. A Fejedelmi Palota Kulturális Központ és az Augustin Bena Kulturális Központ kezdeményezései konferenciával, portrékiállítással, könyvbemutatókkal és hangversenyekkel idézték fel a középkori hadvezér életét és utóéletét. A nemzetközi tanácskozáson romániai és magyarországi kutatók vizsgálták Hunyadi történelmi szerepét és emlékezetét. A Hunyadi János metamorfózisai című tárlat huszonöt portrén…
0 komment

Vita a képviselőházban Bálványos nevének románosításáról

Heves vitát, váltott ki a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvényjavaslata a képviselőház hétfői ülésén – számol be a Hotnews hírportál. A szélsőségesen nacionalista párt a Kovászna megyei Bálványosfürdő nevét hivatalosan „Bălvăniș”-ra változtatná. A 2024-ben benyújtott tervezetet a szenátus korábban már elutasította, és a képviselőház illetékes szakbizottságai is negatívan véleményezték.
0 komment

Nyílt napokat tartanak a kolozsvári botanikus kert üvegházaiban

Vezetett látogatásokon ismerkedhetnek meg az érdeklődők az orchideák és a páfrányok különleges világával november 2–7. között a kolozsvári Alexandru Borza Botanikus Kert üvegházaiban.A szakvezetéses látogatásokat hétfőtől szombatig naponta három alkalommal, 10, 12 és 14 órától tartják a nagy üvegházaiban. A program során szakemberek mutatják be a növénygyűjtemény különlegességeit, valamint az egyes fajok sajátosságait és alkalmazkodási képességeit.
0 komment

Körözött luxusautót foglaltak le a Kolozs megyei rendőrök

Körözött, mintegy 200 ezer euró értékű luxusautót találtak meg és foglaltak le november 1-jén a Kolozs megyei rendőrök a Bihar megyei rendőrökkel együttműködve – tájékoztatott a Román Rendőrség. A járművet a magyar hatóságok keresték, miután bérbeadási szerződés alapján kiadott autó GPS-nyomkövetője leállította a helyzetadatok továbbítását.
0 komment

Stratégiát készít a közösség megerősítésére a Magyar Unitárius Egyház

A szórványközösségek megerősítését és felvirágoztatását célzó stratégiát dolgoz ki a Magyar Unitárius Egyház, amely nagyobb figyelmet kíván fordítani a létszámukban megfogyatkozott, de hitükben és közösségi összetartásukban erős gyülekezetekre. Kovács István unitárius püspök szerint a szórvány nem teher, hanem lehetőség, hiszen az itt élők hűségéből, elkötelezettségéből és közösségmegtartó erejéből a tömbmagyarság is sokat tanulhat. A készülő stratégia részleteiről novemberben tanácskoznak, a…
0 komment

„Mexikóban a halottak napján nem a veszteségre, hanem az együtt töltött szép időkre gondolunk”

November elsején, és másodikán, mindenszentek és halottak napján Kolozsváron és Erdély-szerte az elhunyt szeretteinkre, barátainkra emlékezünk. Az elcsendesülés, az emlékezés napjai ezek: sokakban felerősödik a gyász érzése, az elhunytak elvesztése hiánya miatti fájdalom, előtérbe kerül a memento mori gondolata, a múlandóság valósága. Alephsus Valdés Kolozsváron élő mexikóvárosi zenésszel, mariachival arról beszélgettünk, hogyan ünneplik Mexikóban a halottak napját, milyen sajátos szokások…
0 komment

Románia turisztikai kínálatát népszerűsítik a BBC-n

Románia turisztikai kínálatát népszerűsítő kampány indult a BBC World News nemzetközi hírcsatornán. November 1. és 29. között három, Charlie Ottley brit televíziós producer közreműködésével készült reklámfilmet sugároznak, amelyek az ország természeti és kulturális értékeire, valamint turisztikai lehetőségeire hívják fel a figyelmet – írja a news.ro.
0 komment

Amikor a klezmer találkozik az erdélyi népzenével – koncert és táncház Kolozsváron

Különleges zenei élményre várják a népzene és a táncház kedvelőit november 5-én, csütörtökön 20.30 órától Kolozsváron, az Erdélyi Hagyományok Háza Főtér 29. szám alatti székhelyén. Az est főszereplője Zoë Aqua amerikai hegedűs és zeneszerző, aki erdélyi zenésztársaival a kelet-európai zsidó zenei hagyományokat ötvözi az erdélyi magyar, román és cigány népzene dallamvilágával.
0 komment

#Események – Ma kezdődnek a Kolozsvári Zsidó Napok

Tizenegyedik alkalommal hívja ünnepelni a zsidó kultúra barátait Kolozsvárra november 2. és 5. között a Kolozsvár Társaság, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és Határtalan Kultúra program csapata. „Az elmúlt években számtalan szép élményt gyűjtöttünk együtt: teltházas koncerteket, jóízű beszélgetéseket, megható pillanatokat és olyan találkozásokat, amelyekre ma is örömmel gondolunk vissza” – írják a szervezők. Hozzáteszik: idén is gazdag és változatos programmal…
0 komment

Sok érdeklődőt vonzott az első bolhapiac a Donát negyedben

Sem a szemerkélő eső, sem a hideg nem szegte kedvét a Daisler Egyesület által megrendezett bolhapiac árusainak és vásárlóinak a Donát negyed végi Szamos-parton október 31-én. A rendezvény a használt tárgyak újrahasznosítását, a körforgásos gazdaság népszerűsítését és a közösségi találkozásokat kívánta ösztönözni. „Amint tudomást szereztem a kezdeményezésről, rögtön arra gondoltam, hogy részt veszek rajta. Mivel egy magánházban sok minden összegyűl az évek során, ezért kiválasztottam néhány jó…
0 komment

Magyarországi közösségépítők ismerkedtek az erdélyi jó gyakorlatokkal Kolozsváron

A magyarországi közösségépítés jó gyakorlataival, az erdélyi magyar kulturális örökség megőrzésének lehetőségeivel és a fiatalok civil szervezetekbe való bevonásának módszereivel ismerkedtek Kolozsváron a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület tagjai, akik a múlt héten a Közösérték Látóút keretében látogattak Erdélybe. A vendégek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és az EMKISZ tevékenységét, valamint közösségépítő kezdeményezéseit ismerték meg. A program során betekintést…
0 komment

Békés tüntetések folytatására szólított fel Krzysztof Bosak a lengyel alsóház alelnöke

A békés tüntetések folytatására és a lengyel alkotmánybíróság erőszakos rendőrségi átvételének megakadályozására szólított fel vasárnap a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban Krzysztof Bosak, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) alelnöke, az ellenzéki Konföderáció egyik vezetője. Bosak a Polsat News politikai vitaműsorában úgy nyilatkozott: azok a rendőrök, akik péntek óta akadályozzák az alkotmánybíróság eddigi tagjainak belépését az intézmény székházába, törvénytelen parancsokat hajtanak…
0 komment

Bemutatták a Kirkósa Júlia operaénekes életútját összegző kötetet

Kirkósa Júlia Kolozsvár operaéletének meghatározó alakja, nemzedékek zenei élményeinek megalapozója, később énekes generációk nevelője. Kivételes adottságú, a tehetségét szorgalommal és fegyelemmel építő művész, aki minden fellépésén a legmagasabbra állította a mércét, és sose okozott csalódást. A kritikusok szuperlatívuszokban írtak róla: ritka minőségű, nagy ambitusú drámai szoprán, minden fekvésben kiegyenlítetten áradó, megkapóan szép hang, vitathatatlanul beérett, a csúcsokat ostromló…

Bejelentkezés vagy regisztráció