Szabadság
A Donát negyedi Szamos-parton szervezték október 31-én a Der Flohmarkt bolhapiacot. A Daisler Egyesület kezdeményezése a használt tárgyak újrahasznosítását, a körforgásos gazdaság népszerűsítését és a közösségi találkozásokat ösztönzi. A vásár mellett zenei programokkal, bábszínházi előadással, helyi termelőkkel és ingyenes palacsintával is várják az érdeklődőket.
Szabadság
A romániaiak 78 százaléka szerint rossz irányba halad az ország, és mindössze 16 százalékuk vélekedik úgy, hogy jó irányba tart – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató intézet október 21. és 26. között végzett felméréséből.
+3 hasonló
Szabadság
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az 1500-nál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Szabadság
Október 31-én a Donát negyedi Szamos-parton, november 7-én pedig a Monostor negyedbeli Primăverii parkban szervezik meg a Der Flohmarkt bolhapiacot. A Daisler Egyesület kezdeményezése a használt tárgyak újrahasznosítását, a körforgásos gazdaság népszerűsítését és a közösségi találkozásokat ösztönzi. A vásár mellett zenei programokkal, bábszínházi előadással, helyi termelőkkel és ingyenes palacsintával is várják az érdeklődőket.
Szabadság
A fekete-tengeri térség romló biztonsági helyzetéről és a NATO keleti szárnyát fenyegető hibrid veszélyekről tárgyalt csütörtökön telefonon Luca Niculescu román miniszterelnök és Mark Rutte NATO-főtitkár. A megbeszélésre azt követően került sor, hogy az elmúlt napokban több súlyos incidens is történt a Fekete-tengeren, köztük kereskedelmi hajók elleni dróntámadások.
Szabadság
Bekérette kedden a külügyminisztérium Vlagyimir Lipajev bukaresti orosz nagykövetet a brassói Carfil hadiipari létesítmény területén szeptember 14-én történt tűzeset miatt. A hatóságok szerint a tüzet Oroszországból irányított szabotázshálózat okozta, amely más romániai és európai katonai, illetve ipari létesítményeket is célba vett. A külügyminisztérium határozottan tiltakozott, az orosz diplomáciai képviselet azonban visszautasította a vádakat.
A külügyminisztérium közleménye szerint Bukarest…
Szabadság
Fordulatot hozott az izraeli parlamenti választások szavazatainak összesítése: a kedd esti exit pollokkal ellentétben a szerdai részeredmények Benjamin Netanjahu miniszterelnök jobboldali tömbjének előnyét mutatják. A kormányfő szövetségesei azonban továbbra sem rendelkeznek a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel, ahogyan legfőbb kihívója, Gadi Eisenkot centrista tábora sem. A magas részvétellel lezajlott választás legfontosabb fejleményei közé tartozik az arab pártok…
Szabadság
Október 22-én délelőtt megtartották a 12. Paralimpiát Kolozsváron, amelyen hét csapat versenyzett, összesen hatvanegy hátrányos helyzetű, különleges nevelési igényű fiatal, valamint felnőttek is. A résztvevőket tizenkilenc szakember kísérte, munkájukat pedig tizenkilenc önkéntes segítette, akik a Református Tanárképző és Zeneművészeti Karról, valamint a Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetből érkeztek. Bővebb beszámolónk hamarosan.
Szabadság
Megújult külsővel és átláthatóbb felülettel jelentkezik a Banca Transilvania mobilbanki alkalmazása, a BT Pay. Az új dizájn célja, hogy a felhasználók könnyebben megtalálják és használják az alkalmazás folyamatosan bővülő funkcióit. A megszokott szolgáltatások továbbra is ugyanúgy elérhetők maradnak, de egy logikusabban felépített, intuitívabb felületen kapnak helyet. A BT Pay továbbra is használható magyar nyelven.
+1 hasonló
Szabadság
Maria Forna, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusa a parlamentben ma tartott szavazást követően jelentette be, hogy lemond Kolozs megye prefektusi tisztségéről. A kormány erre vonatkozó határozatának hivatalos közzétételéig hivatalában marad.
+1 hasonló
Szabadság
Megtéríti az útiköltséget az opera azon nézők számára, akik vidékről és más városokból szervezett csoportban érkeznek a Kolozsvári Magyar Opera előadásaira. 2026 októberében Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját tekinthetik meg mindazok, akik ily módon látogatnak az intézménybe.
+1 hasonló
Szabadság
Idén 13. alkalommal szervezték meg az Oviolimpia sportvetélkedőt Kolozsváron, amelyet október 21-én, szerdán délelőtt tartottak az Apáczai Csere János / Argeș utca 7. szám alatti Sonia Iovan tornateremben. A rendezvényen tizenhat csapat mérhette össze tudását. Bővebb beszámolónk hamarosan.
Szabadság
Két-két napra mozi költözik Székelyudvarhelyre és Désre október 30-án és 31-én a TIFF Unlimited filmkaraván jóvoltából. A közönség a TIFF 2026-os válogatásából román és nemzetközi filmeket nézhet meg, a vígjátékoktól és thrillerektől kezdve a gyermekeknek szóló kalandfilmeken át a természetfilmekig. Székelyudvarhelyen a Siculus Ifjúsági Házban négy, Désen az ARTA Kulturális Központban hat filmet vetítenek, utóbbi helyszínen a belépés ingyenes.
+1 hasonló
Szabadság
Hálaadással és az elődök előtti tisztelgéssel emlékeztek meg október 25-én, vasárnap a Máltai Szeretetszolgálat fennállásának 35. évfordulójáról. Az ünnepi szentmisén a közösség tagjai hálát adtak az elmúlt évtizedek kegyelmeiért, és megemlékeztek azokról a munkatársakról és vezetőkről, akik életüket a hit védelmének és a rászorulók megsegítésének szentelték.
+1 hasonló
Szabadság
A belvárosi unitárius templomban kedden este megszervezett nyitórendezvénnyel kezdődtek el hivatalosan a 11. Kolozsvári Zsidó Napok. Rácz Norbert unitárius lelkész köszöntőjében örömmel nyugtázta a jelenlevők mosolygó arcát, majd kifejtette: már hagyománnyá vált, hogy a zsidó napok egy-egy programpontját az unitárius templomban tartják. „Ebben a ködös novemberi őszies időben ez a koncert az örömről és melegségről szól. Legyen ez a mai este egy koncertnyi nyár” – konferálta fel a Budapest…
Szabadság
November 6. és 15. között huszonegyedik alkalommal várja a közönséget az Ars Hungarica, Nagyszeben és térségének magyar kulturális fesztiválja. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozat a gazdag, helyi magyar örökség és a kortárs művészeti élet fontos találkozási pontja. A zenei és színházi produkcióktól kezdve a képzőművészeti tárlatokon át az irodalmi beszélgetésekig számos esemény biztosít teret a magyar kulturális értékek, a hagyományok közös megélésére.
Szabadság
November 6. és 8. között ismét a kortárs tánc kerül a középpontba Kolozsváron. A Transilvania Steps Nemzetközi Kortárstánc-fesztivál három kontinens művészeit hozza el az erdélyi városba. A közönséget látványos előadások, a Hattyúk tava különleges újraértelmezése, műhelyfoglalkozások, szakmai beszélgetés és fotókiállítás is várja.
Szabadság
Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál részeként Lucian Ban zongoraművész és Elevation kvartettjének lemezbemutató koncertjén lehet részt venni november 14-én, szombaton 21 órakor az Egyetemiek Háza koncerttermében.
Szabadság
Három Habsburg császárportré, II. Lipót, II. Ferenc és I. Ferdinánd restaurált képmását állították ki a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) főépülete dísztermének előterében. A portrék eredetileg az erdélyi főkormányzóság, a Gubernium kolozsvári székhelyén függtek, ami pontosan azon a telken állt, ahol ma a BBTE központi épülete található, így elmondható, hogy a 250 éves, embernagyságú portrék eredeti rendeltetési helyükre kerültek vissza. Útjuk végigvezetett a császári…
Szabadság
A polgárok érdekeit szolgáló hatékony közigazgatást és az ügyintézés gördülékenyebbé tételét nevezte meg fő célkitűzéseiként Alexandru Cordoș, Kolozs megye új prefektusa.A hivatal közleménye szerint a prefektus részletesen tájékozódott az intézmény aktuális helyzetéről, felmérte a folyamatban lévő projektek állását, ellenőrizte a dokumentumok törvényességét, és azonosította a sürgős megoldást igénylő bürokratikus akadályokat.