Szabadság

szabadsag.ro ↗
0 komment

Rogobete: egyszerűsítik az inzulinpumpákhoz való hozzáférést

Romániában több mint 4000 gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter egy keddi sajtóeseményen, tájékoztatott az Agerpres hírügynökség.
+3 hasonló
0 komment

CURS: a romániaiakat leginkább a megélhetési gondok aggasztják

A romániaiak több mint háromnegyede (77 százaléka) továbbra is úgy véli, hogy az ország rossz irányba halad, és mindössze 18 százalék látja pozitívan a helyzetet. A válaszadók további 5 százaléka nem tudott vagy nem kívánt véleményt mondani – derül ki a CURS közvélemény-kutató intézet csütörtökön közzétett felméréséből, amely Luca Niculescu kormányának beiktatását követően készült.
+3 hasonló
0 komment

Kihelyezték a Házsongárd feliratot a kolozsvári temető bejáratánál

Jogi értelemben a műemlék kifejezés kimondottan épületekre vonatkozik, ezzel együtt az évszázadok óta a köztudatban megőrzött elnevezések szintén a kulturális és történelmi identitás szerves részei, így megőrzésük és védelmük pontosan olyan fontos, mint a múlt más emlékeié. Kolozsváron a Házsongárd elnevezés mindenképpen ide tartozik, hiszen ez a név még a temetőnél is régebbi, első írásos említése a 14. századból maradt fenn. A temető bejáratánál, mint ahogy több belvárosi épületen ötnyelvű…
0 komment

Súlyos vasúti szerencsétlenség Spanyolországban

Legalább 39 ember meghalt, és sokan megsérültek, amikor szerda reggel két nagy sebességű személyvonat összeütközött Spanyolországban, Toledo tartományban. A szerencsétlenség helyi idő szerint nem sokkal 9 óra után, Los Yébenes és Urda települések között történt. Az ütközésben a Madridból Sevillába tartó Renfe AVE-vonat és az ellenkező irányban közlekedő Iryo-szerelvény volt érintett.
+3 hasonló
0 komment

Megerősítik az iskolák őrzését, és több iskolapszichológust alkalmaznak az erőszak megelőzésére

Az iskolák őrzésének megerősítéséről, gyorsreagálású intézményközi mechanizmus létrehozásáról és az iskolapszichológusok számának növeléséről is döntött az iskolai erőszak megelőzésével, illetve visszaszorításával foglalkozó tárcaközi munkacsoport, amelyet az elmúlt napok súlyos incidensei miatt hívott össze Luca Niculescu miniszterelnök – számolt be az Agerpres hírügynökség.
+3 hasonló
0 komment

Kolozsváron is megemlékeztek az 1956-os magyar forradalomról

A magyarországi 1956-os forradalomra való megemlékezés hetvenedik évfordulóján több programra is sor került. Ezek egyik kiemelkedő eseménye a Sétatéren, az 56-os emlékmű előtt megtartott rendezvény volt, ahol az egykori 1956-os elítélt, Dávid Gyula irodalomtörténész idézte fel nemcsak a magyarországi forradalom eseményeit és annak erdélyi vonatkozásait, hanem a megtorlás keserves emlékeit is. Beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy a Kolozsvári Magyar Opera előterében látható…
+3 hasonló
0 komment

Hivatalosan is bejelentette az IKEA: üzletet nyit Kolozsváron

Az IKEA hivatalosan bejelentette, hogy üzletet nyit Kolozsváron, a Rivus városrehabilitációs projekt részeként. Az új áruház mintegy 17 ezer négyzetméteres lesz, és a svéd kiskereskedelmi vállalat ismert termékkínálata és szolgáltatásai mellett új étkeztetési koncepciót is magában foglal majd. A megnyitót a 2029-es pénzügyi évre tervezik, a munkálatok előrehaladásától függően.
+3 hasonló
0 komment

Immár az ötödik büntetőeljárást indították el Călin Georgescu ellen

Újabb büntetőeljárás indult Călin Georgescu ellen: a gyanú szerint a volt elnökjelölt 2025 októberében a legionárius karlendítést mutatott be a támogatói előtt. Georgescut a bukaresti rendőrség fogdájában hallgatták ki, ahol szeptember 29. óta tartják fogva – írta a TVR Info és a Digi24 igazságügyi forrásokra hivatkozva.
+3 hasonló
0 komment

Újabb, immár az ötödik büntetőeljárás indult Călin Georgescu ellen

Újabb büntetőeljárás indult Călin Georgescu ellen: a gyanú szerint a volt elnökjelölt 2025 októberében a legionárius karlendítést mutatott be a támogatói előtt. Georgescut a bukaresti rendőrség fogdájában hallgatták ki, ahol szeptember 29. óta tartják fogva – írta a TVR Info és a Digi24 igazságügyi forrásokra hivatkozva.
+3 hasonló
0 komment

Történelmi győzelmet aratott a szerbiai diákmozgalom, Vučić elismerte vereségét

Történelmi győzelmet aratott a szerbiai diákmozgalom a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon, véget vetve Aleksandar Vučić több mint egy évtizedes politikai uralmának. A korrupcióellenes tüntetésekből kinőtt mozgalom jelöltlistája várhatóan abszolút többséget szerez a parlamentben.
0 komment

Oroszország által irányított szabotázskampány célpontja lehetett a brassói fegyvergyár

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hétfőn közölte, hogy bizonyítékokat gyűjtöttek három külföldi állampolgár ellen, akik egy Oroszországból irányított szabotázshálózat tagjaiként kapcsolatba hozhatók a brassói Carfil fegyvergyár közelében, szeptemberben történt robbanással – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség.
0 komment

Jubileumot ünnepel az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Jubileumi, tizedik kiadásához érkezett az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelyet november 10. és 22. között tartanak Kolozsváron. A média munkatársait rendhagyó sajtótájékoztatóra hívták szerdán a Kolozsvári Állami Magyar Színházba, ahol a belépőket pantomimesek fogadták, akik néhány perces műsorral harangozták be a rendezvényt. Az előadók harmadéves színész szakos hallgatók voltak Györgyjakab Enikő és Köllő Csongor osztályából.
+2 hasonló
0 komment

Több mint tízezer szavazat érkezett a Kincses Város Kiválóságai jelöltjeire

Több mint tízezer szavazat érkezett eddig a Kincses Város Kiválóságai díj jelöltjeire. A kezdeményezést a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) indította az RMDSZ kolozsvári szervezetével partnerségben, célja a helyi közösség kiemelkedő teljesítményeinek elismerése, amelynek keretében azokat a személyiségeket jutalmazzák, akik munkájukkal és elhivatottságukkal a város fejlődéséhez, illetve közösségi életéhez kiemelkedően hozzájárulnak. A hat kategóriában – életmód, vállalkozó, szolgáltatás, élet…
+4 hasonló
0 komment

Nyilvánossá teszik a kommunista állambiztonság besúgóinak nevét Magyarországon

Szerdán nyilvánosságra hozzák a kommunista állambiztonsági szolgálatok fennmaradt irataiban szereplő több tízezer személy nevét Magyarországon. A Magyar Péter vezette kormány szeptemberben elfogadott törvénye alapján kereshető internetes adatbázisban teszik hozzáférhetővé az 1945 és 1989 között működő állambiztonsági hálózat dokumentumait – számolt be az MTI.
+2 hasonló
0 komment

Lehűlés érkezik, mínusz 5 fokig csökkenhet a hőmérséklet

Az esőzéseket követően az ország nagy részén lehűl az idő, a hét közepétől hideg légtömeg vonul át Románián – írja a Libertatea. A hőmérséklet az ilyenkor megszokottnál alacsonyabb lesz, az éjszakai minimumok mínusz 5 Celsius-fokig is süllyedhetnek – közölte kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely frissítette a november 3–29. közötti időszakra vonatkozó előrejelzését.
+2 hasonló
0 komment

Megosztott Csíky András-díjat kapott Moldován Blanka és Kocsis Anna

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Sopro – Suttogás a sötétben című előadásában nyújtott sokoldalú, lélektani szempontból részletesen kimunkált, eszköztárában változatos, gazdag, erőteljes és szuggesztív alakításáért Moldován Blanka színművésznek, valamint a nagyváradi Szigligeti Színház Cseresznyéskert és Villámcsapottak című előadásaiban nyújtott, eszköztárában gazdag alakításaiért, különösképpen Dunyasa lélektani…
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció