Szabadság

szabadsag.ro ↗
0 komment

Oroszországból irányított szabotázsakció állhat a brassói tűzeset mögött

Oroszországból irányított szabotázshálózat állhatott a brassói Carfil fegyvergyár közelében szeptemberben keletkezett tűz mögött – közölte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). A hatóságok három külföldi állampolgárt gyanúsítanak, kettőjüket Németországban letartóztatták, harmadik társuk ellen európai elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozók szerint a csoport romániai és európai katonai, illetve ipari létesítményeket is célba vett.…
+3 hasonló
0 komment

Újabb bombariadók Európában: a Tarom járatát is fenyegetés érte

Európa több repülőterén ismét bombafenyegetések miatt rendeltek el biztonsági intézkedéseket pénteken. A Prágából Bukarestbe tartó Tarom-járat mellett más légitársaságok repülőgépeit is fenyegetés érte, több járatot eltérítettek eredeti útvonalától. A héten már legalább 35 repülőgépet érintettek hasonló incidensek.
0 komment

Trump Putyin különmegbízottjával tárgyalt az ukrajnai háború lezárásáról

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban fogadta Kirill Dmitrijevet, Vlagyimir Putyin orosz elnök különmegbízottját. A találkozót követően kijelentette, hogy közel lehet az ukrajnai háború lezárását célzó megállapodás, amely szerinte egész Európa biztonságát érintheti.
+1 hasonló
0 komment

Robert C. Castel: a világrend felbomlását látjuk, de nem tudjuk, hol tartunk a válságban

A hidegháború utáni világrend felbomlása, a nagyhatalmi versengés és Európa biztonsági kihívásai álltak Robert C. Castel biztonságpolitikai elemző kolozsvári könyvbemutatójának középpontjában. Az Izraelben élő, erdélyi származású biztonságpolitikai elemző Ködben rajzolt térképek – Geopolitikai jelentések egy széteső világrendből című kötetét a Vallásszabadság Házában mutatták be. A szerzővel Kinizsi Zoltán beszélgetett.
0 komment

A világrend felbomlását látjuk, de nem tudjuk, hol tartunk a válságban

A hidegháború utáni világrend felbomlása, a nagyhatalmi versengés és Európa biztonsági kihívásai álltak Robert C. Castel biztonságpolitikai elemző kolozsvári könyvbemutatójának középpontjában. Az Izraelben élő, erdélyi származású biztonságpolitikai elemző Ködben rajzolt térképek – Geopolitikai jelentések egy széteső világrendből című kötetét a Vallásszabadság Házában mutatták be. A szerzővel Kinizsi Zoltán beszélgetett.
0 komment

Kilenc új államtitkárt nevezett ki a kormányfő

Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba – írja az Agerpres hírügynökség.A kilenc államtitkár kinevezéséről szóló dekrétumok szerda este jelentek meg a Hivatalos Közlönyben.Ioan Cristian Șologon és Ionuț Cristian Săvoiu a szállítási minisztérium államtitkárai lesznek.
+1 hasonló
0 komment

Nemzeti gyásznap: a zene hangján idézték fel 1956 áldozatainak sorsát

Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeztek november 4-én, a nemzeti gyásznapon Kolozsváron. Magyarország kolozsvári főkonzulátusának szervezésében Szilasi Alex Liszt Ferenc-díjas zongoraművész különleges koncertje idézte fel a forradalom tizenéves áldozatainak sorsát. Korabeli dokumentumokból, valamint a kivégzés előtt álló fiatalok szeretteiknek írt utolsó üzeneteiből is felolvasott, a történelmi emlékeket Beethoven, Liszt és Chopin műveivel kapcsolva össze. A koncertet…
+1 hasonló
0 komment

Elutasította a képviselőház Bálványosfürdő nevének megváltoztatását

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott jogszabálytervezet értelmében az üdülőhely neve Băile Balvanyosról Băile Bălvănișra változott volna. A törvénytervezetet a szenátus is elutasította.
+1 hasonló
0 komment

Nem felhőtlen

Amikor ezeket a sorokat írom, már biztos, hogy az amerikai időközi választásokon a demokraták többséget szereztek az mind a képviselőházban, mind a szenátusban. Néhány államban még jó ideig nem lesz végleges eredmény, egyrészt mert a szavazás csak pár órája ért véget, másrészt, mert minden államnak saját szabályai vannak arra, hogy mikor kezdhetik el például a levélszavazatok számlálását, illetve arra, hogyan összesítik a szavazatokat.
+1 hasonló
0 komment

Rogobete: egyszerűsítik az inzulinpumpákhoz való hozzáférést

Romániában több mint 4000 gyermek szenved 1-es típusú cukorbetegségben, a kezeléshez való hozzáférést, a metabolikus betegségek megelőzését és az egészségnevelést a legfontosabb prioritások közé kell sorolni – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter egy keddi sajtóeseményen, tájékoztatott az Agerpres hírügynökség.
0 komment

ANCOM: tízből kilenc romániai internetező rendszeresen használja a közösségi oldalakat

A romániai internetezők 65 százaléka találkozott az elmúlt egy évben valamilyen online csalással vagy megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól – derül ki az Országos Hírközlési Hatóság (ANCOM) hétfőn közzétett felméréséből, amelyet az Agerpres hírügynökség ismertetett.
0 komment

Bejelentették, mikor nyílik a karácsonyi vásár Kolozsvár főterén

Bejelentették, mikor nyitja meg kapuit a főtéri karácsonyi vásár Kolozsváron, az idei kiadás november 20-án kezdődik és 2027. január 1-jéig tart – közölte a cluju.ro portál. A szervezők a főbb látványosságokat is ismertették: több mint húsz méter magas karácsonyfát, panorámakereket, több mint nyolcvanöt hagyományos termékeket kínáló faházikót állítanak fel, valamint több mint nyolcvan művészeti és kulturális programot szerveznek. A díszkivilágítást a nyitónapon kapcsolják majd fel.
0 komment

Bolhapiacra vártak a Szamos-parton

A Donát negyedi Szamos-parton szervezték október 31-én a Der Flohmarkt bolhapiacot. A Daisler Egyesület kezdeményezése a használt tárgyak újrahasznosítását, a körforgásos gazdaság népszerűsítését és a közösségi találkozásokat ösztönzi. A vásár mellett zenei programokkal, bábszínházi előadással, helyi termelőkkel és ingyenes palacsintával is várják az érdeklődőket.
0 komment

A Donát és a Monostor negyedbe költözik a Der Flohmarkt bolhapiac

Október 31-én a Donát negyedi Szamos-parton, november 7-én pedig a Monostor negyedbeli Primăverii parkban szervezik meg a Der Flohmarkt bolhapiacot. A Daisler Egyesület kezdeményezése a használt tárgyak újrahasznosítását, a körforgásos gazdaság népszerűsítését és a közösségi találkozásokat ösztönzi. A vásár mellett zenei programokkal, bábszínházi előadással, helyi termelőkkel és ingyenes palacsintával is várják az érdeklődőket.
0 komment

A fekete-tengeri biztonsági helyzetről egyeztetett a kormányfő a NATO-főtitkárral

A fekete-tengeri térség romló biztonsági helyzetéről és a NATO keleti szárnyát fenyegető hibrid veszélyekről tárgyalt csütörtökön telefonon Luca Niculescu román miniszterelnök és Mark Rutte NATO-főtitkár. A megbeszélésre azt követően került sor, hogy az elmúlt napokban több súlyos incidens is történt a Fekete-tengeren, köztük kereskedelmi hajók elleni dróntámadások.

Bejelentkezés vagy regisztráció