Újabb román légitársaság, a Dan Air kezdeményezte a fizetésképtelenné nyilvánítását – írja az economedia.ro nyomán az MTI.
+5 hasonló
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
+5 hasonló
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.
+4 hasonló
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, legkevesebb tíz ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
+4 hasonló
Székelyföld autonómiájának napján, október 25-én, a hónap utolsó vasárnapján Marosvásárhelyen is őrtüzet gyújtanak, és egy kis kiállítás is lesz a helyszínen.
+4 hasonló
Forgalomkorlátozásokra és útlezárásokra kell számítani a következő napokban Székelyudvarhely központjában az 1956-os forradalom évfordulójára szervezett megemlékezések, valamint a hétvégi Bárány- és Pálinka Fesztivál miatt.
+4 hasonló
Vádat emelt a legfőbb ügyészség Dan Tanasă, ellen egy Facebook-bejegyzése miatt, amelyben a vendégmunkások bojkottjára szólította fel a követőit.
+4 hasonló
Nemzetközi elfogatóparancsokat adott ki az MNB-ügyben Matolcsy Ádám, a volt jegybankelnök fia és Stofa György üzletember ellen a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF)
+4 hasonló
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
+3 hasonló
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
+3 hasonló
A havazás és a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt lezárták valamennyi magashegyi turistautat Prahova megyében, emellett a Transzalpina Rânca és Obârșia Lotrului közötti szakaszát is lezárták a forgalom előtt szombat délutántól.
+3 hasonló
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
+3 hasonló
Két nő életét vesztette, egy 21 éves fiatalember pedig megsérült abban a közúti balesetben, amely péntekre virradó éjszaka történt a 7-es országúton, a Szeben megyei Lazaret közelében.
+3 hasonló
November 3-án indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
+3 hasonló
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
+5 hasonló
Egy romániai lakás átlagára 114.900 euró, csaknem 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban, míg egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170.000 euróra van szükség – derül ki egy ingatlanpiaci portál csütörtökön közzétett elemzéséből.
A bukaresti ítélőtábla szerdán helyt adott a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség fellebbezésének, és 30 nappal meghosszabbította Călin Georgescu előzetes letartóztatását. A volt elnökjelölt november 27-éig marad letartóztatásban.
Két közúti balesethez riasztották a rendőröket az utóbbi napokban Kovászna megyében. A balesetekben két személy sérült meg, mindketten kórházba kerültek.
+3 hasonló
Kigyulladt egy személyautó szerda délután Csíkdelnén. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a jármű már teljes terjedelmében lángolt.
+3 hasonló