Romániának átfogó közigazgatási-területi reformra van szüksége, de az átszervezés nem jelentheti pusztán a polgármesteri hivatalok számának csökkentését – hangsúlyozta csütörtökön Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő.
Halálos lövés ért egy 45 éves nőt szerda este a Máramaros megyei Ruszpolyánán. A gyanú szerint egy 35 éves férfi vadászfegyverrel lőtt rá, mert vadállatnak nézhette. A nő a helyszínen életét vesztette.
Az oktatás decentralizációját és a bürokrácia csökkentését szorgalmazza Sorin Costreie oktatási miniszter, aki szerint az iskoláknak nagyobb önállóságra, a pedagógusoknak pedig kevesebb adminisztratív feladatra van szükségük.
Életét vesztette egy kétéves kislány és egy négyéves kisfiú szerda este a Szeben megyei Nagytalmácson, miután füsttel telítődött meg a szoba, amelyben tartózkodtak – közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
Mintegy 180 millió lej értékű, vissza nem térítendő uniós forrásokból finanszírozott országos programot készít elő az egészségügyi minisztérium a függőségek megelőzésére, kezelésére és az érintettek rehabilitációjára.
Továbbra is több a kérdés, mint a válasz a decembertől bevezetendő megyei szintű hulladékszállítás kapcsán. A kérdések tisztázására Hargita Megye Tanácsa fórumot szervezett. A beszélgetést a Székelyhon élőben közvetíti.
Épen megmaradt római kori gyerekszarkofágot találtak a régészek Konstancán. A kőből készült síremléket a jelenlegi város helyén álló ókori Tomis temetkezőhelyén találták.
Továbbra is vizsgálja annak a 13 éves fiúnak az ügyét a Beszterce-Naszód megyei gyermekvédelmi igazgatóság (DGASPC), aki október 19-én késsel megsebesített egy tanárnőt és két diákot egy besztercei iskolában.
+2 hasonló
Dróntámadás ért szerdán egy Konstanca felé tartó kereskedelmi hajót a Fekete-tengeren, a bolgár partok közelében – közölték a szófiai hatóságok az EFE szerint.
Az RMDSZ semmiféle adóemelést nem támogat, mert a lakosság és a gazdaság már nem bír el újabb terheket – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A betegek biztonsága és az egészségügyi szolgáltatások működése nem rendelhető alá a megszorítási céloknak – jelentette ki kedden Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A román kulturális minisztérium 500 ezer lejjel támogatja Cristian Mungiu Fjord című filmjének Oscar-kampányát. Az alkotás Románia hivatalos nevezése a 2027-es Oscar-díj legjobb nemzetközi film kategóriájában.
+1 hasonló
Két személyautó ütközött össze Mezőgerebenesen szerda reggel. A balesetben négy ember sérült meg, a helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak, egy személyt a helyszínen újraélesztettek.
Jelentős mennyiségű csapadékra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Bukarestre és hét dobrudzsai, illetve munténiai megyére.
+1 hasonló
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület keddi rendkívüli ülésén fogadta el a tíz elektromos autóbusz beszerzésének finanszírozásához szükséges határozatokat.
+1 hasonló
Újabb útlezárásra kell számítani keddtől a városi kórháznál lévő kőrforgalomnál – közölte Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Az év első kilenc hónapjában 24,17 milliárd lejjel 78,3 milliárd lejre csökkent Románia államháztartási hiánya, ami a bruttó hazai termék (GDP) 3,81 százalékának felel meg – derül ki a pénzügyminisztérium hétfőn közzétett adataiból.
+1 hasonló
Elutasította hétfőn a bukaresti törvényszék a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) indítványát Călin Georgescu előzetes letartóztatásának 30 napos meghosszabbítására.
Román zászlót tűzött ki a bezárt parajdi sóbánya bejáratához az AUR egyik parlamenti képviselője, Lucian Mușat.