A fő vízvezeték meghibásodása miatt nincs ivóvíz Szászrégenben és a környező településeken. A hibát, tervek szerint csütörtökön 20 óráig kiküszöbölik, de legutóbb egy hasonló javítás három napig tartott.
Öt repülőgépet von ki romániai bázisairól a Wizz Air a növekvő költségek és a piaci körülmények változása miatt. A döntés több mint 170 alkalmazottat érint, akik közül sokan a légitársaság más európai bázisain folytathatják munkájukat.
Közösségi térnek szánják a csíkszentmártoni római katolikus templom szoros szomszédságában újjáépülő imaházat. A kivitelező nyár óta dolgozik az épületen, az építkezés műemlékvédelmi szempontból is különös figyelmet kap. Mutatjuk a látványterveket.
Luca Niculescu miniszterelnök szerdán megyei tanácselnökökkel tárgyalt a helyi közigazgatás költségvetési gondjairól, az alapvető közszolgáltatások finanszírozásáról és a helyreállítási terv (PNRR) alapján támogatott beruházások befejezéséről.
Újabb 30 nappal meghosszabbították a csernavodai atomerőmű működésével kapcsolatos veszélyhelyzetet – közölte szerda este az energiaügyi minisztérium. Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) erről szóló határozata megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Négy évtizedes működés után átfogó felújítási és korszerűsítési munkálatok kezdődtek ősszel a szépvízi gátnál. A beruházás célja a víztározó biztonságos üzemeltetésének fenntartása, a gát ugyanis továbbra is megfelelő állapotban van.