Ügyfeleit SMS-ben figyelmezteti az egyik legnagyobb romániai telefontársaság, hogy figyeljenek oda, kitől kapnak üzenetet és fokozott óvatosággal kezeljék ezeket.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.
Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.
Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.
A kormány pénteki ülésén újabb három hónappal meghosszabbítja a gázolaj drágulását korlátozó intézkedések hatályát – jelentette be Luca Niculescu miniszterelnök.
Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.
Jelentős különbségek mutatkoznak a székelyföldi kórházak között a hálapénzkérésről szóló betegvisszajelzések alapján. Az elmúlt hat hónap adatai szerint egyes intézményekben minden tizedik válaszadó jelezte, hogy pénzt kértek tőle az ellátás során.
Valószínűleg egy fűtésre használt elektromos melegítőkészülék által kibocsátott hő okozta azt a szerda esti tűzesetet, amelyben egy 2 és 4 éves testvérpár füstmérgezésben életét vesztette – közölte pénteken a Szeben megyei tűzoltóság.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki esőzés miatt öt megyére, illetve havazásra a Déli-Kárpátokban. A figyelmeztetés vasárnap reggelig érvényes.
Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.
Enyhén csökkent a munkanélküliségi ráta Romániában szeptemberben, a fiatalok helyzete azonban továbbra is aggasztó: a 15 és 24 év közöttiek körében 30,8 százalékos munkanélküliséget mértek – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A csíkszeredai Szabadság téren már színes krizantémok, koszorúk és virágcsokrok közül válogathatnak azok, akik mindenszentekre készülnek. Árusokat kérdeztünk a virágok termesztéséről.
Kigyulladt egy családi ház Maroshévízen, a lángok az épület egészére kiterjedtek, és a szomszédos melléképületekre is átterjedtek. A ház tulajdonosait pánikroham, illetve légzési nehézségek miatt kórházba szállították.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Noha finanszírozási szerződés még nincs az Anghel Saligny-programmal, nemsokára kiírják a közbeszerzési eljárást a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújítására. A több éve késlekedő beruházás elkezdésének időpontja így közelebb kerül.