A férfi többször megütötte a nőt, majd magára hagyta. A rendőröknek azt állította, hogy amikor távozott, még életben volt.
Sokan arra számíthattak, hogy a volt főügyész a meghallgatásán lerántja a leplet arról, hogyan manipulálták Rogánék az ügyészségi iratokat, ám ez a leleplezés elmaradt. Szó volt viszont különösebb kontextus nélkül titkosszolgálati tevékenységről, az egyetlen politikai szál pedig, amiről Fürcht beszélt, a Belügyminisztérium egykori vezetése felé mutat.
A kereskedő a telephelyét sem jelentette be. Az adóhivatal autókat és készpénzt foglalt le, valamint bankszámlát zárolt.
Az amerikai elnök azt mondta, hogy nem tudja, ki rendelte el a szolgáltatás lassítását, de ő biztosan nem.
Április 16-án a szegedi Pszichiátriai Klinikáról egy 57 éves nő sétált ki a közeli hídhoz, majd a Tiszába ugrott. A rendőrségi nyomozás szerint a kórház nem mulasztott, mert a betegek önként vesznek részt a kezelésen, így a kórháznak nincs betegőrzési kötelezettsége. A család szerint viszont többször is próbálták jelezni, hogy Edit önveszélyes lehet.
Percy Shelley, a 19. század híres költője a növényi alapú táplálkozást nemcsak az egészséggel, de a környezetvédelemmel és az igazságosabb gazdasággal is összefüggésbe hozta.
A PISA-teszek szerint a franciáknál az egyik legnagyobb az oktatási szakadék Európában.
Nationwide demonstrations, sit-ins and outbreaks of violence have filled social media feeds and television screens in France over the past four weeks.
Az Orbán-rendszerben alapvető szerepe volt az ellenségképeknek, a Tisza a mögötte lévő széles, de heterogén tábort gyakorlati problémák megoldásával és az elszámoltatással igyekszik összetartani. Ideológiai kérdésekben Magyarnál óvatos, pragmatikus alkalmazkodást látunk a választói véleményekhez és a politikai környezethez. A Political Capital elemzése.
Február óta hiány van bizonyos enzimpótlókból, de miért érint ez minket látszólag sokkal súlyosabban, mint Nyugat-Európát?
A cég vezetése kitart az üzlet mellett, álláspontjuk szerint az idegenrendészet nem fogja fegyverként használni a robotokat.
A világ leggazdagabb 0,1 százaléka több szén-dioxid-kibocsátásért felel, mint a világ legszegényebb 44 százaléka, miközben hasznot húz a szennyező iparágakból és a katasztrófák elleni védekezésből is.
A budapesti szociális krízisről írt cikkével nyerte el az októberi díjat.
Idén több mint 60 általános iskolát jelöltek „Az ország legjobb iskolája” díjra. A kezdeményezéssel azokra az iskolákra hívná fel a figyelmet az Együttnevelés Szövetség, amelyek eredményesen nevelik együtt a különböző társadalmi és etnikai hátterű gyerekeket.
A földrajzi és végzettség szerinti szakadék mellett a bérigényekben is egyre nyílik az olló a szerkezeti problémákkal küzdő magyar munkaerőpiacon.
A Dolomitokban százéves leletek kerülnek elő a felmelegedés miatt.
Mbappé kommentjei oda vezettek, hogy megszakítják a vele kötött szerződéseiket a legnagyobb kínai cégek. Az eset miatt a focista bocsánatot kért.
Ádám Matolcsy is suspected of instigating economic fraud causing particularly significant financial loss, as well as for instigating the use of a forged private document. The case is part of the investigation into the suspected misappropriation of public funds during his father's time at the helm of Hungary's chief financial institution.
A TV2 Keselyű című sorozatában a ripacs rádiós műsorvezetőt, Zalánt egy sorozatgyilkos vesz célba. A Keselyű ígéretesen indul, de a legjobb skandináv krimikhez képest túlságosan sietős a tempója.