A bizottság szóvivője szerint ez fontos annak érdekében, hogy ne tagozódjon szét a belső piac.
A hatóságok gyanúja szerint úgy vágták ki a fákat, hogy még el se készültek a szerverközpont hatásvizsgálatai.
Az „erős testi fogásokról” szóló bejelentések miatt indult vizsgálat még tart a kecskeméti Piarista Óvodában. Az óvónő ennek ideje alatt csak másik szakemberrel együtt lehet gyerekek közelében.
A támadás az egyik peront érte, ahol a Dnyipro–Zaporozsje között járó vonat állt.
+1 hasonló
Eredetileg egy helikopter vitte volna fel Schwarzenstein hütte konyhájába, de a csomagszállító hálója megsérült, és a hordó kipottyant, a gleccser pedig jó minőségben megőrizte.
+1 hasonló
Wébel Zsolt nemcsak a mohácsi önkormányzat fideszes képviselője, de a baranyai református egyházmegye esperese is volt. Utóbbi tisztségéhez jobban ragaszkodik, így azon a választáson elindul.
Az Egyetemista Lista szerint a szerb biztonsági szolgálatok, a rendőrség és több igazságügyi intézmény vezetőjének is mennie kell.
+7 hasonló
Az új szolgáltatás jelenleg a díjak levonása után 4,72 százalékos éves szinten számított változó hozamot kínál.
Tudományos szempontból meghatározni is nehéz, mi tulajdonképpen a krónikus fáradtság, hát még megfejteni, hogy pontosan mi okozza. Kialudni nem lehet, mindenkinél más és más, még ugyanolyan körülmények között is. Egy kutató most felállított róla egy elméletet, ami működhet.
+1 hasonló
Az egyik képviselőnek eltört az orra, többeknek a ruhája is elszakadt. A dulakodás az ülésteremből a folyosóra is átterjedt.
A fővárosban és a megyeszékhelyek kínálatában több mint 5000 olyan lakás volt az Ingatlan.com kínálatában, ami megfelelt az új lakáshitel-program feltételeinek.
Hajdu Márton szerint a Tisza Párt jobbközép politikája és bevándorlással kapcsolatos álláspontja az amerikai konzervatívok számára is elfogadható.
Az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával kapcsolatban a minisztérium képviselői egyértelmű állásfoglalást nem tettek.
Egyes utasok több mint százezer dollárt fizettek azért, hogy éveken át a tengeren élhessenek. Most azt állítják, mindössze hét órájuk volt kiköltözni, és saját maguknak kellett szállást találniuk Kambodzsában.
+2 hasonló
A szélsőjobboldali csoportok által meghirdetett tüntetésen mintegy 1500 aktivista vett részt.
A Wall Street Journal értesülései szerint Trumpék amerikai–orosz–kínai támogatással szánnák a világszervezet élére a volt magyar kormányfőt. A szivárogtatásnak sok oka lehet, és még az is lehet, hogy egy nagy játszma részeként nem is Orbánról szól. De egyáltalán mivel jár és mire jó az ENSZ főtitkári pozíciója?
+1 hasonló
Putyin szerint azért fontos Oroszország számára a kapcsolattartás Muskkal, hogy az orosz Rassvet és a Starlink műholdjai ne zavarják egymást a Föld körüli pályán.
+1 hasonló
A szobrász szerint Wass Albert neve az eredeti megrendelésben sem szerepelt, a bíróság mégis elrendelte az alkotás eltávolítását. A város most fellebbezett a döntés ellen, de a szobor körüli vita jóval bonyolultabb annál, mint hogy kit ábrázol a mellszobor.
+1 hasonló
20-30 perccel csökkenhet a menetidő a Mátészalka–Debrecen-vasútvonalon, ha végére érnek a fejlesztéseknek.
A magyar rappert kábítószer birtoklása miatt keresi a VII. kerületi rendőrkapitányság.
+1 hasonló