Vitézy szerint 2029-ig az út elér majd a román határig.
Beszédes Nagy Andrea a vajdasági magyar szervezeteken kívül, a szerb választáson Vučić pártját legyőző Egyetemista Lista jelöltjeként került be a szerb parlamentbe. Szabadkán beszéltünk vele arról, hogyan csöppent általános iskolai tanárnőként a politikába, mi a közös az összes parlamentbe jutott jelöltjükben és mi várható az új kormánytól.
A dán szerző egy rettentő bűnesettel indít, aztán azon kapjuk magunkat, hogy a bűntény egyre inkább háttérbe szorul, és a fókusz egyéb szintekre terelődik át. Kritika.
Az új szabályok alapján a Frontex az EU területén kívül is végezhetne visszaküldési műveleteket.
A Telex és a Karakter újságírójával a magyar film és kultúra helyzetéről és finanszírozásáról fogunk beszélgetni a közönség bevonásával.
Azt állítja, minden szabályt betartott. Fizetett neki a biztosító, 250 ezer forintot kapott a roller forgalmazójától, de úgy érzi, nem térítették meg az összes kárt, amit az eset okozott.
Az egyik utaskísérő látta, mit ír, és azonnal szólt a pilótáknak.
Az Európai Bizottság szerint arra kellene készülni, hogy az átlaghőmérséklet három fokkal túllépné az iparosodás előtti szintet 2100-ra.