Szuperek a hagyományos magyar főzelékek, de néha jó kicsit másképp enni őket. A curry az indiai, fűszeres, illatos válasz a szószos zöldségre, ami se nem sűrű leves, se nem párolt zöldség.
„Egy olyan tekintetet veszítettem el, amelyben szabadon láthattam önmagamat” – Mundruczó Kornél Bíró Yvette halála után arról írt a Telexnek, mit tanított neki a Balázs Béla-díjas magyar filmkritikus, forgatókönyvíró alkotásról, kockázatvállalásról és társadalmi szerepvállalásról.
Trump többek között a fiatalok, a latinók és a fehér munkásosztály támogatásával lett másodszor is elnök. Aztán sokan csalódtak benne, ami a demokraták malmára hajtja a vizet, és a keddi félidős választáson több csatatérállamban döntő lehet. A vidéki szavazók között a mozgósítással lehet gondjuk a republikánusoknak.
Unortodox választás volt a megszokott várakoztatós puttyogó liftzene helyett.
Szoboszlai és Kerkez is játszott, az egész mérkőzésen nagy volt az iram, de a Liverpool hiába birtokolta többet a labdát nem tudott egyenlíteni a második félidőben.
Mattyasovszky-Zsolnay Bencét júliusban nevezték ki az NKA alelnökének a jelenleg börtönbüntetését töltő Bús Balázs helyére. A Telexnek adott interjújában az első nyolc hetét egy hosszú sprinthez hasonlította. November közepéig hat állandó és két ideiglenes kollégium pályázatait is kiírják. Elmondta azt is, hogy egyeztetett-e valaha Hankó Balázzsal.
Igen, kezdődik az évnek az a bizonyos szakasza.
Kopóréteg legyen a talpán, aki el tudja kerülni a felmarást.
Magyarország Szerbia egyik legfontosabb partnere, ezért elsődleges célunk a jószomszédi viszony fenntartása, mondta nemrég az Egyetemista Lista listavezetője. Összeszedtük, milyen ügyek terhelhetik a kapcsolatokat Orbán és Vučić rendszereinek idejéről. Ezek közül több is felgyorsulhat vagy akár új irányt vehet a szerbiai vezető bukásával.
A belföldi és nemzetközi járatokat a közeli Salerno-Pontecagnano „Costa d’Amalfi e del Cilento” elnevezésű repülőtér veszi át, valamint más kereskedelmi légikikötők.
Az amerikai Ben Lerner regénye a 21. századi lét legfontosabb kérdéseit feszegeti. Olvasson bele!
Mikor fognak a budai lakásokban is hörögni a csapok? Lesznek-e magyar eukaliptuszerdők? Milyen bajokat hoz az aszály és felmelegedés a föld alatt? Interjúnk Nagy Balázzsal, az ELTE Földrajztudományi Központjának vezetőjével.
Az euró bevezetése nem csodaszer, egy stagnáló gazdaságot nem tud kihúzni a csávából. Ahhoz, hogy Magyarország az euróbevezetés nyertese legyen, a termelékenység körüli kérdésekkel is szembe kell nézni.
Heti streamingajánlónkban helyet kapott egy Elizabeth Holmes-ról szóló sorozat Amanda Seyfried főszereplésével, és megérkezett egy áldokumentarista sitcom egy pizzázóról.
Az amerikai elnök 10 milliárd dollárra perelte volna a napilapot a Jeffrey Epstein ötvenedik születésnapjára készített születésnapi albumban megjelent üzenetéről szóló cikk miatt.
Az evolúciós eltérés elmélete szerint olyan gyorsan és drasztikusan változott a világ, hogy az agyunk és az ösztöneink képtelenek lekövetni. A hipotézis szerint egy sor civilizációs betegség magyarázható ezzel az eltéréssel a közösségi média okozta szorongástól a mozgásszegény életmód egészségügyi kockázataiig.
Sokan tartanak a nyilvános töltési lehetőségek bizonytalanságától, és meglepően kevesen tartják fontosnak a környezetvédelmi szempontokat egy friss felmérés szerint.
Egy kiszivárgott vezetői feljegyzés szerint jelenleg nincs más választása a jelentős pénzügyi gondokkal küzdő cégcsoportnak.
November 7-én a Trafóban ünnepeljük a Karakter első születésnapját. Gyertek el a novellapályázat díjátadójára, és maradjatok velünk az esti koncertig!
Hétfőn tárgyalja a parlament a sport-összeférhetetlenségi törvényt, ami Kubatov Gábort érinti a legérzékenyebben, de a kajakosoknál és a vívóknál is váltást hozhat. Összeszedtük, kikre vonatkozik, és a finomítás után kiknek nem kell választaniuk. Milyen forgatókönyv jön akkor, ha Kubatov nem mond le a Fradi éléről?