A klub szerint az összesítés manipulatív módon mutatja be a tao-kedvezmények elmúlt másfél évtizedes elosztását, elhallgatva több lényeges szakmai és pénzügyi körülményt.
+8 hasonló
A lakosságnak 50-ről 150 ezer forintra emelik a tranzakciós díj nélkül utalható összegek limitjét.
+8 hasonló
Az amerikai elnök szerint volt, aki kilenc órát ölt a jelmezébe, de neki nincs ideje ilyesmire.
+7 hasonló
Az alacsony nyugdíjak esetében sávosan, az infláció feletti mértékben várható emelés.
+7 hasonló
Válásuk után a volt igazságügyi miniszteré lett a ház, amit aztán 299 millió forintért hirdetett meg.
+7 hasonló
November 1-i hatállyal létrehozták az Országos Népegészségügyi Intézetet és az Országos Gyógyszerészeti Intézetet.
Sajtóértesülések szerint azért mondhatott le, hogy a jövőben szabadabban foglalhasson állást francia és nemzetközi politikai kérdésekben.
+7 hasonló
Vitézy Dávid szerint ezekkel cserélik le a már rosszabb állapotban lévő távolsági buszokat, illetve a vasútfejlesztések idején ezek pótolják majd az IC-vonatokat.
+7 hasonló
A dán kormányfő szerint a telefonhívást nem egyeztették a szövetségesekkel.
+7 hasonló
A Vészhelyzet Pittsburghben Dr. Robby-ja ugyan nem igazi orvos, de sokat tett az orvosokért.
+7 hasonló
Májer Bálint volt a vezérigazgatója az OTT-One-nak, amit Szijjártó minisztériuma annak ellenére választott partnernek, hogy a cég korábban egyáltalán nem foglalkozott egészségügyi eszközökkel.
Azt, hogy pontosan mikor és miért történt mindez, nem lehet tudni.
+6 hasonló
Hameneit a háború eleje óta nem lehetett nyilvánosan látni, de az irániak közleménye szerint most találkozott a katonai vezetőkkel. Trump közben mérlegeli, hogy a választás után újraindítsa-e a támadásokat.
+6 hasonló
Az orosz titkosszolgálat megteszi a szükséges lépéseket.
+6 hasonló
Milorad Dodik után a bukott szerb elnököt látogatta meg Orbán Viktor.
+6 hasonló
Egy észak-koreai hekkercsoport előre jól begyakorolhatta a negyedóra alatt véghez vitt támadást a Binance ellen. A 6,3 milliárd dollár értékű kriptovalutát érintő eset az egész kriptopiacot megrengette, akár a bankszektort is veszélyeztetheti, és érdemes globális biztonsági kérdésként is kezelni.
+6 hasonló
A tudományos és technológiai miniszter pénteken jelentette be, hogy az ígéreteknek megfelelően kiírtak négy pályázatot, hogy megtalálják a jövő leendő vezetőit.
+6 hasonló
A Bournemouth magyar válogatott középpályása így a Nemzetek Ligájának két hátralévő meccsén sem léphet majd pályára.
+6 hasonló
A Dunai Finomító AV-3 nyersolaj-desztilláló üzeme egy tavaly októberi tűzben rongálódott meg.
+6 hasonló
Egy munkagép kezelője mintegy ezer négyzetméteren legyalulta az országos védettséget élvező, Natura 2000-es területen lévő nádast.
+6 hasonló